Hírlevél feliratkozás
Pálos Máté
2022. január 2. 07:33 Élet, Vállalat

Luxusétellé fejlesztenék a bátonyterenyei csigatojást

Bár a kisvárdai csigafeldolgozó (a helyiek elnevezése szerint csigagyár) bedőlésével a komoly hagyományokra visszatekintő éticsigagyűjtésnek, -feldolgozásnak és -exportnak – az egyetlen vajai üzem kivételével – leáldozott Magyarországon, Bátonyterenyén még hisznek a csigatojásban. A Nógrád megyei, mintegy 14 ezres kisvárosban lévő mikroüzemben balti államokból és lengyel csigafarmokról származó nyers csigatojásból készítenek luxusterméket csigakaviár vagy csigagyöngy néven, ami aztán magyar és európai éttermekbe, akár Michelin-csillagos séfek tányérjaira kerül, az uborkás-édesköményes fürjhere kísérőjeként.

Gyöngyök a tojatópohárban

A Magyarországon elterjedt és védett éticsiga, a helix pomatia gyűjtésének leáldozásával az elmúlt évtizedekben sorra nyílnak a könnyebben tenyészthető helix aspersa maximára ráállt farmok. Ezek már nemcsak a csigák húsát adják el az egyre nagyobb nemzetközi piacra, hanem a sterilizált földdel és homokkal feltöltött tojatópoharakból összegyűjtött friss csigatojást is, ami egyre elterjedtebb a gasztronómiai kuriózumok piacán.

A folyamat meglehetősen időigényes és bonyolult: egy csiga egy évben egyszer, 50-100 tojást rak le, de még ebből sem mindegyik használható, a nem teljesen gömbölyű, sérült darabokat kidobják. A csigatojás tenyészeten belüli gyűjtését és feldolgozását a francia-olasz határvidéken, Cherascóban kezdték el mintegy négy évtizeddel ezelőtt, a módszereket azóta fejlesztik, leginkább olasz és francia csigafarmokon – az alábbi képen egy szicíliai farm látható. Olaszországban egyébként az utóbbi 20 évben a csiga élelmiszeripari felhasználása megháromszorozódott, és egyre több a tenyésztő is. Újabban már afrikai csigatelepekről is kínálnak exportra tojásokat.

A jó minőségű csigatojás tiszta, fehér, néha világos rózsaszínben dereng, íze alapvetően semleges, az ínyencek szerint kissé céklás, földes, ásványos jegyeket hordoz. Éppen ezért húsokhoz, halakhoz, édességekhez, akár például homár-mangó crème fraîche-hez is adhatják látványos kísérőként.

A pár kilós szállítmányok tartalmát Bátonyterenyén letisztogatják, átválogatják, és egy szabadalmaztatott pasztörizálási eljárással, só nélkül tartósítják, majd 50 grammos kis üvegcsékbe teszik. A 40-50 tojást tartalmazó üvegcse kiskereskedelmi ára 60 euró, azaz jelenleg 22 ezer forint. Vagyis egyetlen, fogyasztásra kész „csigagyöngy” ára durván 500 forint.

A világpiacon a termék kilója 600 ezer forint körül mozog, de egyes típusok megközelíthetik az egymillió forintot is. A különböző élelmiszeripari szaklapok egyébként azt jósolják, hogy a csigatojás vagy csigakaviár egyre ismertebb és elérhetőbb lesz a jövőben.

A farm, ahol csigázunk

Magyarországon a csigatojás-előállítás egy nagybátonyi feltaláló-vállalkozóhoz kötődik, aki a 2000-es évek elején próbálkozott csigatenyésztéssel, de a szaporulatot és a tojásokat végül nem tudta értékesíteni, ezért ki is szállt a csigázásból. A magyar dolgozók szociális szövetkezete aztán 2017-ben karolta fel a tojásprojektet, akkor már külföldről hozott tojásokkal – a termék bevezetésére egy közel 50 millió forintos uniós pályázatot is elnyertek.

A bátonyterenyei üvegcse

„Mivel a csigák általában a tenyészetben egyszer szaporodnak egy szezonban, télen nem könnyű csigatojáshoz jutni” – mondja Tungli Péter, a forgalmazó Snail Pearl Kft. ügyvezetője, akinek komoly tervei vannak a tojásokkal. „A pandémia érzékenyen érintette a fine-dining szegmenst pont akkor, amikor komolyabban kiléptünk volna a világpiacra. Jelenleg a környező országok élelmiszeripari vásárain, szakrendezvényein igyekszünk bővíteni a vevőkörünket.”

Eggyel távolabbi cél a betörés a kínai luxuscikkpiacra. A cég nem tett le a saját bátonyterenyei csigafarm létesítéséről sem, ahol reményeik szerint megfelelő páratartalom-szabályozással évi többszöri tojásrakásra bírhatják rá a hímnős puhatestűeket.

Ráadásul a csiga nyálkája is értékesíthető, sőt értéke tömegarányosan az arannyal vetekedik, a szépségipar használja krémekhez, púderekhez. A globális csiganyálka-üzletág 2019-ben 314 millió dollárt, vagyis 90 milliárd forintot tett ki. A piac ígéretes, de Bátonyterenyén szinte a nulláról indulnak, míg a feldolgozóban korábban heten dolgoztak, jelenleg szezonálisan foglalkoztatnak pár alkalmazottat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA kisvárdai csigagyár elnyelt 6,5 milliárd forint állami támogatást, Magyarországon vége a csigabiznisznekNincs, aki szedje, nincs, aki pucolja, minden jel szerint vége a magyar csigabiznisznek, a több milliárdos állami fejlesztések ellenére is.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkOlyan felkapott lett, hogy az aranynál is többet ér a csiganyálAnnyi csiganyálas kézkrém és arcpakolás fogy, hogy már egész ágazat épült ki az alapanyag-utánpótlás biztosítására Thaiföldön.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Vállalat csigafarm csiganyál élelmiszer éti csiga gasztronómia Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Váczi István
2024. április 3. 15:52 Élet

Új korszak előtt a G7

Ahogy múlt héten beszámoltunk róla, új tulajdonoshoz kerül portálunk, ez a folyamat ma lezárult, így új kiadó működteti tovább a G7-et.

Debreczeni Anna
2024. április 3. 10:22 Adat, Élet

Lettországban él a legtöbb, Görögországban a legkevesebb gyermek állami gondozásban lakosságarányosan

Magyarországon a 20 463 állami gondozott gyermek 70 százaléka családoknál, 30 százaléka intézményekben élt a 2021-es adatok szerint.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.