Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2021. április 21. 06:02 Vállalat

Az egyetemen kettest kapott a cég ötlete, amelybe nemrég tízmillió euróval szállt be a Spotify befektetője

Kádár Tamás 2016-ban a Budapesti Corvinus Egyetem végzős gazdasági-informatika szakos hallgatójaként felemás visszajelzést kapott a szakdolgozatára. A témavezetőjének tetszett a bemutatott vállalkozásötlet: a dolgozatot ötösre értékelte, és még a visszajelzései között is volt olyan, amit Tamás hasznosnak érzett. Az opponens viszont nagyon lehúzta a dolgozatot. Kettest adott rá, és azt mondta, a vállalkozást lehetetlen ilyen tudással megcsinálni, még több évnyi kutatómunkára lenne még szükség hozzá.

A piac és az azóta eltelt idő is a témavezető értékelését igazolta. Az alapján legalábbis biztosan, hogy a szakdolgozatban felvázolt ötletből 2021-re egy 55 fős technológiai cég, a SEON Technologies Kft. nőtt ki, amely az online kártyacsalások kiszűrésére ad megoldást, méghozzá 80 százalékos eredményességgel. A technológiát ma már több mint 120 cég, köztük az OTP, az AirFrance és a Patreon is rendszeresen használja.

Az opponens hosszabb kutatómunkára vonatkozó meglátásával pedig a Spotify és a Bolt kockázati tőkebefektetője, a svéd Creandum ment szembe pár hónappal a cégalapítás negyedik évfordulója után: idén márciusban egy 10 millió eurós befektetés formájában.

Kádár Tamás az első egyetemi év alatt ismerkedett meg a másik alapítóval, a gazdaság-menedzsment szakos Jendruszák Bencével és lakótársával. A pesti Tamás a következő hónapokban gyakran volt a Kecskemétről származó Bence és lakótársa albérletének vendége.

Bencével nagyon hasonló volt a gondolkodásunk. Például egyszer láttam a lakásban iPhone szereléséhez használható kis csavarhúzókat. Kérdeztem, hogy mire használja, mire mondta, hogy saját magának cserélte a kijelzőjét. Én is pont ugyanígy szereltem be az eBay-ről rendelt kijelzőt, miután a neten utánaolvastam, hogy az iPhone-t hogyan lehet szerelni, szóval ez a csináld magad jellegű hozzáállás mindkettőnkre jellemző volt

– mesélte.

Bár Kádár Tamás haladó szinten is tanult programozást az egyetemen, a saját projektjükhöz szükséges tudást az egyetem előtt és alatt önszorgalomból szedték össze. A Bitcoin és a kriptovaluták iránti érdeklődésük is közös pont volt.

Kádár Tamás

Azt nem mondanám, hogy az egyetemen mély tudásra tettem szert, mert inkább az elméleti sík dominált az órákon. A cégalapítással és működtetéssel kapcsolatos ismeretekkel együtt is nagyjából a tananyag 5 százaléka volt a gyakorlatban is hasznos az egyetemről

– mondta Kádár Tamás, aki azt is megemlítette, hogy a bátyja ebben az időszakban a Budapesti Műszaki Egyetem mérnök-informatikus szakára járt, és később ő is segített a technikai részletekkel. A mai napig ő is a SEON-nál dolgozik.

A két egyetemista első közös projektje egy kriptopénzváltó oldal fejlesztése volt. Magyarországon akkor már több ilyen oldal volt, viszont zavarta őket, hogy azokon nehézkes volt a váltás folyamata.

Azt gondolták, hogy például banki átutalás helyett egyszerűbb lenne a bankkártyás fizetés, és az uniós szabályok alapján 2500 euró alatt személyi igazolvány sem kellett volna a váltáshoz, amit a többi oldal viszont elkért. Le is fejlesztették a saját oldalukat, de már az első héten minden harmadik-negyedik bankkártyás tranzakciót visszakérték a használók.

Csak néztünk, hogy mi az, hogy ezek az emberek azt állítják a bankoknak, hogy nem ők vették a kártyájukkal a kriptovalutát, miközben az e-mailek alapján mindegyik vevő teljesen valósnak tűnt

– mondta Kádár Tamás. Miután ennek utánanéztek, rájöttek hogy nem csak ők küzdöttek ezzel a problémával. 

A csalások ellen megoldást kínáló cégek szolgáltatásai viszont nem tetszettek nekik. Nem volt transzparens az árazás a honlapjaikon, nem derült ki, hogy pontosan hogyan működik a rendszerük, és pénzt kértek azért, hogy egyáltalán ki lehessen próbálni a szolgáltatást.

Úgy láttuk, hogy ezek a szolgáltatók túlságosan csak a nagyvállalatok között látták a potenciális partnereiket, és pár hónap kutatás és utánaolvasás után biztosak voltunk benne, hogy sok olyan hozzánk hasonló cég van, amelynek a meglévő opciók nem jelentenek jó megoldást

– mesélte Kádár, aki szerint innentől már a SEON történetéről beszélhetünk.

Az egyetem utolsó előtti félévében felvettek egy fejlesztőt, aki elkezdett egy prototípuson dolgozni. Ebből az időszakból Kádár azt is felidézte, hogy Facebookon kereste meg a Bariont, és a magyar startuptól kapott visszajelzések és segítség nagyon hasznos volt a prototípus elkészítésében.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegihlette egy chipes kártya, mára 120 milliárd forint folyik át a cégükönKelet-Európa egyik leggazdagabb embere is befektetett a Barionba, amelynek 8-10 százalékos részesedése van a magyar online fizetési piacon.

 

Jendruszák Bencével összeraktak egy bemutatkozó anyagot, amit Németországban egy egyetemi startup eseményen először mutattak be befektetőknek.

Volt egy befektető, akinek annyira tetszett az ötlet, hogy azt mondta, költözzünk ki a jövő héten Berlinbe, és ők rögtön befektetnének 200 ezer eurót. Viszont ha kimentünk volna, nem tudtuk volna befejezni az egyetemet, ezért abban maradtunk, hogy visszajövünk, és diplomázás után megyünk Berlinbe

– mesélte Kádár.

Jendruszák Bence

Az idő múlásával azonban lassan elhalt a befektető érdeklődése, de Kádár Tamás szerint ennek ellenére ez volt az az impulzus, ami miatt biztossá váltak abban, hogy érdemes munkát rakni a vállalkozásba.

Nagyjából fél év szünet után magyar befektetőt kezdtek keresni, és 2017 elején 50 ezer eurós kezdőbefektetéssel alapították meg a céget. Az első év végére nyolc főre nőtt a létszám, az év második felére pedig meg is lett az első nemzetközi ügyfelük, az Eurobet, amely az egyik legnagyobb olasz online fogadóiroda. Azt mondják “teljesen véletlenszerű volt”, hogy a cég őket választotta, mert ebben az időszakban még ismeretlenül bejelentkezve, e-mail kampánnyal próbáltak ügyfeleket találni, és az Eurobet így esett be.

Ez később fontos mérföldkőnek bizonyult, Kádár szerint ugyanis ez is hozzásegítette őket ahhoz, hogy 2018 elején a Fiedler Capital és az OTP Csoporthoz tartozó Portfolion 500 ezer eurót fektessen a cégbe.

A termékfejlesztésben ekkor már sokkal kevesebb volt a kérdőjel, mint az értékesítési és marketing vonalon. Kádár szerint a “pay as you go” modell (nincs fix havidíj, csak a konkrét tranzakciók ellenőrzése után kell fizetni, és minél többet használják a szolgáltatást, annál olcsóbb) nem volt megszokott, amikor megjelentek a piacon. Ez a szolgáltatás kipróbálását is egyszerűbbé tette, ez Kádár Tamás szerint abban is megmutatkozik, hogy a legtöbb felhasználójuk a kipróbálás után is megmarad állandó ügyfélnek.

Emellett még a digitális ujjlenyomat alapú megközelítésük az, amely már az elejétől kezdve megkülönböztette őket a versenytársaktól. A SEON rendszere vizsgálja a vásárló által használt eszköz IP-címén és e-mail címén kívül a közösségi médiában róla elérhető információkat is, ezeket az adatokat pedig a kártya tulajdonosának korábbi online jelenlétével veti össze, ami alapján felméri az adott tranzakció biztonsági kockázatát.

Amikor beszélgettünk, Kádár Tamás elmondta, hogy az éppen a cégalapítás környékén életbe lépő uniós adatvédelmi rendelet (GDPR) alapján a csalás elleni adatgyűjtés úgynevezett jogos érdek, így ők teljesen legálisan gyűjtik automatizálva a felhasználók publikus adatait.

Az elején nagyon sokat kutattunk, hogy melyik megközelítés lehet a legpontosabb, és ebbe nagyon sok energiát és mérnökórát tettünk bele. A konkurenseink általában az ügyfelek átadott adatai alapján kalkulálják ki a kockázatot, ez a módszer viszont nem veszi számításba azt több száz vagy akár ezer adatot, amit valakinek a digitális lábnyoma tartalmaz

– mondta Kádár, aki szerint már az is látszik, hogy a konkurensek is érdeklődnek a számukra jelenleg 80 százalékos hatékonyságot biztosító megközelítés iránt. Szerinte ugyanakkor nem lesz egyszerű utolérni őket, mert most is nagyon sok erőforrást allokálnak a technológiájuk továbbfejlesztésére.

2018 második felében Kádár Tamás Máltára költözött.

Úgy gondoltuk, ha fogadással foglalkozó cégeket érdekli a termék, akkor Máltán lehet keresnivalónk, ahol sok szerencsejátékos cégnek van székhelye. Csináltunk egy workshopot, amire elég sokan eljöttek ott helyben, aztán elkezdtünk üzenetet küldözgetni a helyi potenciális végfelhasználóknak, és így is sok pozitív reakció érkezett

– mesélte Kádár. De nem csak pozitív reakciókat, hanem új ügyfeleket is sikerült begyűjteni, így a SEON árbevétele 2018-ra 44, 2019-re pedig 170 millió forintra nőtt.

Kádár szerint marketingben nagyon nagy ugrást jelentett, hogy egy angol kollégával 2018 végén tartalmi stratégiát kezdtek kiépíteni, ami blogposztok, podcastok, e-könyvek és különféle anyagok készítése mellett online marketingeszközök agresszívabb használatát jelentette, ez pedig rengeteg ügyfelet hozott nekik.

Mégsem tudtunk olyan gyorsan növekedni, ahogy akartunk, pedig láttuk, hogy a visszajelzések alapján nagy potenciál lenne a termékben – mondta Kádár, aki szerint ezen igazán a londoni üzletfejlesztési iroda megnyitása, és ezzel együtt egy új kereskedelmi vezető, Jimmy Fong felvétele eredményezett komoly fejlődést. A londoni irodanyitás a Portfolion 2019 végi újabb 1 millió eurós befektetéséből valósult meg 2020 tavaszán.

Bár viszonylag sok ügyfelük lett a máltai kitelepülésből, Kádár Tamás utólag úgy látja, talán korábban is célba vehették volna Angliát. Szerinte Londonban “egy olyan ökoszisztémába lehetett volna előbb belépni, amely gyorsította volna a cég fejlődését, a terjeszkedés szempontjából releváns embereket, tehetséges új munkatársakat, ismeretségeket” lehetett volna találni.

Fotó: Seon.io

Kádár szerint Európán belül London, Amszterdam és Stockholm is olyan városok, ahol rengeteg olyan startupper van, aki már megjárta ezt az utat, és tud segíteni. Mindez a nemzetközi befektetőknél is releváns szempont: szerinte sok startupnak csak a pénz jár a fejében és az a hozzáállás, hogy ha lesz pénz, akkor meg lesz minden oldva.

De ez egyáltalán nem így van: ha egy befektető tényleg tudást és kapcsolati tőkét tesz a befektetés mellé, az sokkal többet ér, mint az anyagiak

– mondta.

Az elmúlt 12 hónapban a csapat 18 főről 55-re nőtt, a bevétel és az ügyfélszám is megtriplázódott, és Kádár Tamás szerint a következő időszak a terveik szerint “nagyon ambiciózus növekedési fázis” lesz. Ez egyrészt azt jelenti, hogy nyitni fognak az amerikai piac felé, ahova eddig direkt nem tették be a lábukat, és ami a legtöbb konkurensük hazai piaca.

“Nem akartunk kis fegyverrel nagy háborúba menni” – mondta Kádár, aki szerint a Creandum 10 millió eurós befektetése arra is épült, hogy az USA-ban tudjanak terjeszkedni, amit egy üzletfejlesztési miniiroda nyitásával kezdenének el az texasi Austinban, két helyi értékesítési munkatárs felvételével. Ezt az év végén egy hasonló ázsiai iroda nyitása fogja követni, közben pedig a londoni globális csapatot 10, a budapesti fejlesztési irodát pedig 100 főre bővítenék.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat cégportré online csalás seon startup üzlet Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Nagy Zsolt
2024. március 26. 04:37 Vállalat

Dollármilliókat spórol a gyártóknak egy magyar fejlesztés, ami megmutatja, hogyan lehetnek extra hatékonyak

Az EPIC Innolabs adatelemzéssel és szimulációk készítésével segíti a termelés optimalizálását többek között olyan multiknak, mint az Audi vagy az Apollo Tyres.

Torontáli Zoltán
2024. március 20. 12:40 Adat, Vállalat

Egyre összetettebb problémát jeleznek a magyarországi munkaerőköltség, bér és árfolyam adatok

Gyors ütemben nő Magyarországon a munkaerő költsége, euróban nézve is, a dolgozók azonban még nagyobb béremelést szeretnének. Mi lesz így ebből?

Torontáli Zoltán
2024. március 14. 09:11 Vállalat

A Bookingot milliárdokra büntette a GVH pszichés nyomásgyakorlás miatt, mit fog csinálni most a Temuval?

A Booking nyomásgyakorlása piskóta a Temu gyakorlatához képet, sőt ez a fajta marketing a Temu működésének lényege. Ezt kaszálhatja el a magyar hatóság a magyar e-kereskedők panaszára indított eljárásban?

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.