Hírlevél feliratkozás
Kun-Welsz Edit
2021. április 20. 11:44 Vállalat, Világ

Hogy állnak a cégek a nettó zéró kibocsátási vállalásaikkal?

(A szerző a HOLD Alapkezelő portfóliókezelője, az Alapblog szerzője.)

Egy januári bejegyzésben az Alapblogon már írtunk a Net Zero Initiative-ről a befektetési alapkezelők szempontjából, ez viszont a kezdeményezésnek csak egy aspektusa. Nemcsak az alapkezelők, hanem a vállalatok is tesznek ilyen jellegű vállalásokat, tehát a kezdeményezés aláírásával elkötelezik magukat arra, hogy 2050-ig karbon-semlegessé konvertálják tevékenységüket.

Az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése és a globális felmelegedés ellen folytatott küzdelem során fontos, hogy ne csak a szupranacionális szervezeteknek és az országoknak legyenek céljaik, hanem az egyéb szervezeteknek és vállalatoknak is, ugyanis csak ezzel az összefogással van esély arra, hogy elérjük a tudomány mai állása szerint szükségesnek tűnő célokat.

Az ECIU (Energy and Climate Intelligence Unit) friss tanulmánya szerint a világ 2000 legnagyobb vállalatának 21%-a rendelkezik nettó zéró kibocsátási célokkal, azonban a transzparencia és az elhivatott célorientáltság még hagy némi kívánnivalót maga után. Önmagában egy ilyen cél kinyilatkoztatása inkább csak marketing eszköznek tűnik, az elvárás az lenne, hogy rövidebb távú mérföldköveket is meghatározzanak ezek a vállalatok, például 2030-ig elérni kívánt kibocsátási célokat.

Az ECIU szerint a vizsgált cégek csupán 20 százaléka esetében igaz az, hogy az elköteleződés rövidebb távú célokkal is társul, amibe a vállalat beruházási tervei is illeszkednek.

Az elköteleződésnek emellett pedig van egy másik aspektusa is. A károsanyag-kibocsátás mérése során három szintet határozunk meg:

  1. Közvetlen kibocsátás az alaptevékenységből (Scope 1)
  2. Közvetett kibocsátás a működéshez szükséges energia vásárlásából (Scope 2)
  3. Nem a tevékenységhez kapcsolódó, az előállított termék felhasználása során és a beszállítók működése során keletkező kibocsátás (Score 3)

Közvetlenül a vállalatok az első kettőre tudnak hatni, a harmadik kategória már nehezebben mérhető és kontrollálható. Emiatt a vállalások sok esetben csak az első két kategóriára koncentrálódnak. Fontos kiemelni, hogy bármilyen szinten is történnek ezek a vállalások, az nem jelenti a károsanyag-kibocsátás nullára redukálását. Bár a kívánt cél természetesen ez lenne, a megvalósítás módja inkább beruházás olyan projektekbe és technológiai fejlesztésekbe, amelyek segítségével ellensúlyozzák a tevékenységük káros hatásait.

Az ellensúlyozás legegyszerűbb formája pedig a karbonsemlegesítő jóváírások vásárlása, de ez persze csak papíron kínál megoldást. Erre ráragadt a nagyon beszédes greenwashing kifejezés, tehát ha egy cég ilyen módon próbálja elérni vállalásait, az nem vehető túlságosan komolyan.

Az USA tíz legnagyobb kapitalizációjú vállalata közül az Alphabet (Google) állítása szerint már elérte ezt a célt. Az Apple, a Microsoft, az Amazon és a Facebook mind Scope 3-ig terjedő, a J.P.Morgan, a Johnson&Johnson, a Walmart, a Mastercard és a Bank of America pedig Scope 2-ig terjedő célokat vállalt 2050-ig.

Igazán nehéz helyzetben a fosszilis energiahordozókra építő szektorok vannak. Esetükben a Scope 1 szint is már hatalmas terhet jelent, és termékeik használata is (Scope 3) erőteljesen hozzájárul a globális felmelegedéshez. Ennek ellenére, ahogyan a lenti ábra is mutatja, az energia, bányászat és közműcégek közül a nagy szereplők is beálltak a sorba.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Világ karbonsemlegesség üvegház vállalás vállalatok Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Torontáli Zoltán
2025. május 14. 14:42 Vállalat

Olyan lassú a Demján 1+1, hogy idén már biztos nem pörgeti fel a gazdaságot

Valószínű, hogy az esetek többségében még egy évvel a program kihirdetése után sem érkeznek meg az új gépek a cégekhez, így a gazdaságot sem élénkítik.

Váczi István
2025. május 13. 13:42 Adat, Vállalat

Könnyebben találhat magyar dolgozókat egy kínai autógyár Pécsen, mint a BYD Szegeden

Nem tett le a kormány a pécsi autógyártásról, de nem világos, miért lenne jó, ha még erősebben függene a szektor szerencséjétől a magyar gazdaság.

Fontos

Gergely Péter
2025. május 15. 09:33 Pénz

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei

Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.

Váczi István
2025. május 14. 12:10 Világ

Zakatol a háború, dübörög a diplomácia, az orosz gazdaság köhög

Mindenki Trump kegyeit keresi, de ha létre is jön az isztambuli orosz-ukrán találkozó, nem valószínű, hogy sokkal közelebb kerülünk a békéhez.

Pletser Tamás
2025. május 14. 05:50 Pénz, Tech

A jelenlegi nukleáris technológia egy üzleti zsákutca

Az atomenergia reneszánszához technológiai áttörés kell, a hagyományos erőművek építésével az államok veszteséges projekteket támogatnak.