Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. január 19. 10:27 Vállalat

Erős nyárra készülnek az európai légitársaságok, de nem biztos, hogy igazuk lesz

Egyelőre optimista több légitársaság is az idei nyaralási szezonnal kapcsolatban. Az Easyjet vezérigazgatója például arról beszélt a BBC-nek, hogy náluk három és félszeresére emelkedtek a nyári foglalások a tavalyi bázishoz képest, és jelenleg a május a legnépszerűbb hónap a pihenni vágyók körében.

„Tudjuk, hogy az emberek a lehető leggyorsabban nyaralni akarnak menni” – fogalmazott Johan Lundgren. Amivel persze arra is célzott, hogy ez egyelőre nem reális lehetőség az Európa-szerte jellemző korlátozások miatt.

A Lufthansa-csoportba tartozó Eurowings nemrég hirdetett meg 130 légiutas-kísérői pozíciót, készülvén a nyári szezonra. Igaz, a társaság jelenleg mindössze nagyjából 2500 embert foglalkoztat, miközben a koronavírus-válság előtt még 3350 volt a teljes létszám. Az új légiutas-kísérők egy része egyébként más Lufthansa-leányvállalatoktól érkezhet, ezt is tartalmazza ugyanis a vezetés és a szakszervezetek megállapodása. Ennek lényege, hogy a megmaradt munkahelyek megőrzéséért cserébe a munkavállalók átmenetileg lemondanak bizonyos juttatásokról.

A spórolásra már csak azért is szükség lehet, mert egyáltalán nem biztos, hogy az idei nyaralási szezon olyan jól sikerül, mint ahogyan azt a légitársaságok szeretnék. Az európai oltási programok elég lassan haladnak, és egyelőre igen messze vannak attól a 40-60 százalékos átoltottsági szinttől, amely a Bloomberg Businessweek által megszólaltatott légi ipari szakértő szerint szükséges lenne ahhoz, hogy az utazási szokások visszatérhessenek a járvány előtti állapotokhoz.

Az oltási kampányok nagyjából egy hónappal ezelőtti kezdetekor még olyan jóslatok voltak, hogy az európai légi közlekedés idén elérheti a járvány előtti szint 90 százalékát, de az új lezárások, valamint a lassú oltóanyag-ellátás miatt ez ma már irreálisnak tűnik. A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség szerint jelenleg a repülőjegy-foglalások világszerte szerényebb ütemben növekednek, mint 2020 végén.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA beoltások felpörgetését tényleg nem a magyar ellátórendszer kapacitásai nehezítikHa a számokat nézzük, az ellátórendszer korlátai nem látszanak, a szűk keresztmetszet egyelőre az, hogy nincs elég oltás, és sokan nem is akarják felvenni.

Vállalat EasyJet eurowings járvány koronavírus légi közlekedés Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Torontáli Zoltán
2021. február 26. 09:13 Vállalat

A csehek nagyon közel kerültek a Malév-szindrómához

A patinás nemzeti légitársaság, a CSA már csak akkor szállhat le Prágában, ha előre fizet, a csőd valószínűnek tűnik.

Fabók Bálint
2021. február 26. 06:06 Vállalat

A legnagyobb csongrádi cég sztrájkolói azt mondják, megszakadnak a munkában

Lemaradó fizetések, autóipari lassulás, kizsigerelt dolgozók és megnyirbált jogosultságok is szerepet játszanak abban, hogy sztrájkolnak a Continental makói gyáránál.

Torontáli Zoltán
2021. február 25. 16:55 Vállalat

A műanyagmentes drogéria csak egy álom, de közelíthetünk hozzá

Melyik fontosabb, a profit vagy a környezetvédelem, és szappannal mosakodjunk vagy tusfürdővel? Válaszol a Procter&Gamble, a világ egyik legnagyobb fmcg cégének k+f kommunikációs vezetője.

Fontos

Avatar Avatar
2021. február 28. 12:17 Élet

Érdemes-e pénzt fektetni az ingyenes felsőoktatásba?

A Rajk Szakkollégium videóinterjú-sorozatában Joshua Angrist arra hozott példát, hogy milyen kutatási eredmény lehet érdekes a politikai döntéshozók számára is.

Kasnyik Márton
2021. február 28. 07:00 Pénz

Valamit mondani próbál nekünk a pénzügyi piac a járvány utáni világról

Gond van a világ pénzügyi rendszerének egyik legfontosabb alapkövével. Nem kizárt, hogy búcsút mondhatunk a 2010-es évek világának, és ez sokakat elbizonytalanít.

Stubnya Bence
2021. február 27. 07:03 Podcast

Nem a rendszerváltás, hanem a 19. század óta nem tudunk felzárkózni Nyugat-Európához

G7 Podcast! Nincs kelet-európai ország, amely felzárkózott volna a világgazdaság centrumához. Vonyó Tamás, a Bocconi Egyetem docense szerint viszont siker, hogy vissza sem csúszott a régió.