Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. január 5. 16:32 Vállalat

Több tízmilliárdos befektetéssel terjeszkedhet tovább a Kifli.hu anyacége

A cseh sajtó értesülései szerint lényegében biztosra vehető, hogy korona milliárdokkal száll be az idehaza kifli.hu, Csehországban rohlik.cz néven futó online kiskereskedelmi szolgáltatás mögött álló cégbe egy francia kockázati tőkealap.

Az ezzel kapcsolatos spekulációk már hetek óta keringtek, és az utóbbi napokban több forrás is megerősítette ezeket. Az egyik ilyen a cseh versenyhivatal honlapjára felkerült tájékoztató, amely szerint a párizsi Partech Partners be kíván szállni a Tomas Cupr által létrehozott, élelmiszerek és egyéb termékek online értékesítésével, házhoz szállításával foglalkozó vállalatba.

A Velka Pecka nevű cég többségi tulajdonosa Cupr, aki korábban már beszélt arról, hogy befektetőt keres a társaság. A vállalkozásnak egyelőre csak a 2019-es eredményei ismertek, akkor több mint 60 százalékkal 4 milliárd korona (mostani árfolyamon nagyjából 55 milliárd forint) fölé növelte forgalmát; adózás, kamatfizetés és értékcsökkenés előtti nyereségét pedig több mint kétszeresére, 60 millió koronára hizlalta.

Tavaly a koronavírus-járvány nyomán minden bizonnyal még gyorsabban futott fel a forgalma, amit beruházásokkal is követni kellett, Prágában például megnyitotta a második raktárbázisát. A tőkebevonás a további fejlesztések és terjeszkedés finanszírozását szolgálja, ahogy decemberben írtuk, a társaság Bécsben és Münchenben is a startra készült.

A vállalatban jelenleg is kisebbségi tulajdonos egy tőkealap, emellett az elmúlt években 1,2 milliárd koronás kötvénykibocsátással finanszírozták a terjeszkedést. Most, ha minden jól megy, 2,6 milliárd korona (közel 36 milliárd forint) tőke érkezhet a francia befektetőtől, amivel tovább erősítheti a cég piaci jelenlétét otthon és a környező országokban is.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkIndul Budapesten a Kifli.hu: a csehek ott támadják a Tescót és a társait, ahol a legjobban fáj nekikViccesen hangzó neve ellenére komoly cseh online élelmiszerbolt jelenik meg Budapesten. Mit kínálnak és hogyan lehetnek nyereségesek ott, ahol minden versenytársuk csak égeti a pénzét?

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat házhoz szállítás Kifli.hu online áruház online bevásárlás online kiskereskedelem Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Stubnya Bence
2023. december 7. 12:41 Közélet, Vállalat

Olyan magasra került a léc idén, hogy jövőre már nehezen jut a húzóágazatok közé a magyar agrárium

25 százalékkal nőtt idén a magyar mezőgazdaság termelése, a növénytermesztésé pedig ezen belül csaknem 50 százalékkal.

Váczi István
2023. december 5. 04:34 Adat, Vállalat

Szapulták az autógumi-üzemeket, de az akkugyárak sokkal rosszabbak lehetnek

Olyan ágazatra fekszik rá az ország hatalmas erővel, amelynek nagyon alacsony a hozzáadott értéke. Ennél a korábbi mumus abroncsgyárak is többet tesznek hozzá a magyar gazdasághoz.

Váczi István
2023. december 4. 12:25 Élet, Vállalat

Egyre több szabályt hajlítanak meg a gödi akkumulátorgyár kedvéért

Nagyon meglepő lett volna az elmúlt évek folyamatai alapján, ha tényleg nem termelhetne éjszakánként a Samsung szinte folyamatosan bővített üzeme.

Fontos

Váczi István
2023. december 10. 04:34 Világ

Ki éli túl a telet Ukrajnában?

Fogyatkozó és bizonytalan nyugati támogatás mellett kell talpon maradnia Ukrajnának, de a fronton lévő orosz katonák helyzete semmivel sem könnyebb, mint az ukránoké.

Hajdu Miklós
2023. december 8. 17:03 Élet

Most épp hihetetlennek tűnik, de 2023 már biztosan az eddigi legmelegebb év lesz

Visszatért idén az El Niño, és rekordmagasba röpítette a klímaváltozással a 2023-ra vonatkozó globális átlaghőmérsékleti adatot.

Hajdu Miklós
2023. december 8. 16:12 Világ

Egyre több osztrák karácsonyi vásárban üti fel a fejét sztrájk, mert a dolgozók bére nem követi az inflációt

Ausztriában éles ellentét bontakozott ki a kiskereskedelmi dolgozók és munkaadók béremeléssel kapcsolatos elképzeléseit illetően.