Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2020. december 22. 15:05 Vállalat

Elszállt árakon takarítja egy kormányközeli cég a MÁV vonatait

Kicentizték a személyszállító állami vasúttársaság takarítási szolgáltatási szerződésének életbe lépését, amelynek értelmében a B+R Referencia Zrt. takarítja a MÁV-Start személyszállítást végző vonatait. Az erről szóló szerződéseket november 6-án írták alá, és a vállalat már aznap nulla órától köteles is volt ellátni a megállapodásban rögzített feladatokat. Azokat a feladatokat, amelyekért évi több mint 6 milliárd forintot kap, ha minden jól megy, összesen három évig.

Nem volt nagy verseny

A MÁV-Start még augusztusban írt ki közbeszerzést „vasúti személyszállító járművek tisztítására”. A tenderről már akkor lehetett látni, hogy elég nagy lesz, így három részre is bontották, méghozzá földrajzi alapon: elvileg külön kellett pályázni a Budapest és vonzáskörzetében, a Nyugat-Magyarországon, illetve a Közép- és Kelet-Magyarországon közlekedő vonatok takarítására.

A végeredmény fényében azonban felesleges volt a szétbontással foglalkozni, hiszen mindhárom résztenderen ugyanaz a kormányközeli cég, a B+N Referencia Zrt. futott be. Bár a vállalatnak elvileg minden földrajzi területen volt egy versenytársa, a Neo Property Zrt., de tényleg csak elvileg. Utóbbi cégnek ugyanis egyik esetben sem sikerült érvényes ajánlatot benyújtania, mert mindenhonnan lehagyta a minőségbiztosítási tervet.

Így a B+N Zrt. tulajdonképpen versenytárs nélkül húzta be mindhárom részt.

A takarítócég a Nyugat-Magyarországon közlekedő vonatok tisztítását 1,32, a Közép- és Kelet-Magyarországon közlekedőkét 1,67, a Budapest környékén járókét pedig 2,97 milliárd forintért vállalta évente. A szerződést azonban nem egy, hanem három évre írták alá*Kettő plusz egy év opció., így az állami szerződésnyilvántartóban a megállapodások (pdf, pdf, pdf) megkötéskori értékeként valamivel több mint 18 milliárd forintot adtak meg.

Elszálltak az árak

Ez pedig jóval több, mint amennyiért ugyanezt a munkát korábban végezte szintén a B+N. A vállalatnak ugyanis elég nagy tapasztalata van már a vonatok tisztításában: a 2013-as és a 2016-os hasonló közbeszerzéseket is ők húzták be. Csak akkor ez még jóval kevesebbe került a MÁV-nak.

A korábbi és a mostani teljes ajánlatot azért nem könnyű összehasonlítani, mert a takarítás rengeteg részfeladatot foglal magában. A WC-k ürítésétől kezdve a különböző motorvonatok és kocsik belső, illetve külső tisztításán keresztül a grafiti-eltávolításig, valamint a rágcsálók irtásáig minden beletartozik. Ezekre pedig természetesen külön-külön egységár van, ráadásul változások is voltak.

Legutóbb, 2016-ban azonban a teljes megállapodás értékét még csak 10 milliárd forintra becsülték, pedig az négy évre szólt.

Azaz úgy tűnik, a takarítási költségek négy év alatt alsó hangon megduplázódtak.

Ennél kisebb mértékű, de nagyon látványos drágulást mutatnak a tételenkénti árajánlatok is, igaz, az áremelkedés mértéke azért eléggé szór. A szélvédőtisztítás például csak 15 százalékkal lett drágább 2016 óta, a WC-k ürítése és a kártevőirtás azonban majdnem duplájára drágult, és az alap takarítási tevékenységeknél is többnyire (vonattípustól függően) 50-60 százalékos volt az emelkedés. Az egészségügyi papírok pedig valami egészen döbbenetesen sokba kerülnek, majdnem ötször annyiba, mint négy éve, bár itt elképzelhető, hogy más a kiszerelés.

A B+N tehát a megadott ajánlati árak alapján tényleg rettenetesen sokat drágult, de nem csak emiatt nőttek a költségek és így a szerződés összértéke is. Most – valószínűleg nem függetlenül a járványtól – jóval több fertőtlenítési tevékenység szerepel a szerződésben, mint korábban, ezek pedig nem olcsó munkák.

Ezzel együtt feltűnő, hogy

a B+N szolgáltatásának áremelkedése sokszorosan felülmúlja a takarításnál megfigyelhető inflációt.

A Központi Statisztikai Hivatal árindexe szerint ugyanis az üzleti partnereknek nyújtott takarítási szolgáltatás 2015-höz képest az idei harmadik negyedévre mindössze 14 százalékkal drágult.

Egy év alatt 145 milliárd

Bár a 18 milliárdos szerződés még közbeszerzésnél sem kevés, a B+N-nek messze nem ez a legnagyobb állami megbízása. A cég nagyon jól el van látva megrendelésekkel, a Bisnode adatai szerint csak az idén nagyjából 145 milliárd forintnyi állami munkát húztak be közbeszerzéseken. Legutóbb a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósághoz tartozó épületekben az építési, karbantartási, felújítási, javítási, üzemeltetési feladatokat nyerték el négy évre, ennél 100 milliárdos keretösszeget határozott meg a KEF. De a MÁV-tól sem ez az első komolyabb megbízásuk az idén: a vasútcég épületeit is ők takarítják a következő négy évben 19 milliárdért, illetve koronavírus elleni fertőtlenítést is végeztek közel 2 milliárdért.

A B+N Zrt. korábban Simicska Lajos üzleti köréhez tartozott*Konkrétan Simicska állandó üzlettársa, Fonyó Károly közvetett tulajdonában állt., de már több mint öt éve Kis-Szölgyémi Ferenc a tulajdonosa. Kis-Szölgyémi viszonylag könnyen köthető a NER legbelsőbb köreihez, miután több közös érdekeltsége is volt Tombor Andrással, aki amellett, hogy számos kormányközeli ügyletben benne volt, egy időben a Habony Árpád hitelezője eposzi jelzővel futott a magyar sajtóban, miután a Fidesz kommunikációs stratégájának NAV-vizsgálatakor azt állította, ő adott kölcsön 20 millió forintot Habonynak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkLétrejön a legnagyobb magyar cégcsoport, de még nem tudni, van-e értelmeAz összetolt MÁV-Volánbuszban több mint 55 ezren dolgoznak, de a közös tarifa- és jegyrendszer kialakításának még csak a kísérlete kezdődött el.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat B+N MÁV takarítás Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Jandó Zoltán
2024. október 7. 04:34 Pénz, Vállalat

Valódi pénzgyárat indíthatott volna be a magyar vállalkozó hamis brazil kötvénye

Alkalmas lehet a hamis kötvény kvázi tisztára mosására, ha valaki úgy viszi be egy cégbe, ahogy azt a papíron ezermilliárdokat érő brazil állampapírral tették.

Torontáli Zoltán
2024. október 2. 14:32 Közélet, Vállalat

Már a sokkok nélküli, lassított kimúlás lehet a fő cél a Dunaferr történetében

A vasmű egyre fogyó maradékába továbbra sem sikerül életet lehelni, a kormány a társadalmi-politikai veszteség minimalizálására törekedhet.

Torontáli Zoltán
2024. október 2. 04:39 Pénz, Vállalat

Jöhet a napelemesek ellenlépése, nem az állami közműveknek adják el az áramot

Az MVM öt forintos átvételi árral szúrja ki a napelemesek szemét, egy most induló magáncég az áramot a tőzsdén eladva jóval többet kínálhat.

Fontos

Koczóh Levente András
2024. október 12. 05:23 Élet

Ez van az ingyenes padlásfödém-szigetelés ajánlatok mögött

Nem átverés az ingyenes vagy majdnem ingyenes ajánlat, de érdemes megérteni a dolog hátterét is - hívja fel írásában a figyelmet a Green Policy Center szakértője.

Al-Hilal István
2024. október 11. 04:41 Pénz

Hogyan lehet befektetni egészségügyi cégekbe, hogy az ne legyen dupla vagy semmi játék?

A tudományos eredmények előrejelzése helyett a megbízható alapokkal rendelkező minőségi vállalkozások azonosítás lehet a nyerő megközelítés.

Mészáros R. Tamás
2024. október 10. 04:40 Közélet, Világ

Kína egyik uniós hídfőállása lett Magyarország, de ki fog ebből hasznot húzni?

A magyarhoz hasonló stratégiák eddig nem sok haszonnal, cserébe viszont jelentős kockázatokkal jártak.