Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2020. október 4. 12:19 Vállalat

Repülés nélküli fedélzeti élményt kezd árulni egy légitársaság, akár házhoz szállítással

Üzleti szempontból az az ideális egy légitársaságnak, ha a repülői állandóan a levegőben vannak. A földön a gépek nem termelik, hanem – a repülőtéri és parkolási díjak miatt – éppenséggel égetik a pénzt, azaz minél többet áll egy repülő, annál nehezebb helyzetbe hozza a tulajdonosát vagy lízingelőjét.

A járvány miatt elég nagy bajban lévő Singapore Airlines korábban azzal az innovatív ötletével állt elő, hogy az Airbus A380-as szuperjumbót megpróbálja üzemeltetni Szingapúrból elutazó utasok nélkül is. A terv szerint az óriásgép felszállt volna az utasokkal, és egy idő után visszatért volna ugyanarra a repülőtérre. (Ugyanezzel próbálkoznak egyébként a luxushajó társaságok is, amelyek szintén azzal a nehézséggel küzdenek, hogy nincs hagyományos értelemben vett, két kikötő között utazó utasuk.)

A CNBC most azt írja, hogy a légitársaság elvetette a céltalan repülés tervét, amely egyébként különösen környezetvédelmi megfontolások miatt jó hír. A Singapore Airlines inkább egyfajta álló rendezvényrepülő koncepcióba kezd. Október 24-én és 25-én 11 ezer forintnak megfelelő szingapúri dollár befizetésével vacsorázhatnak az erre vágyók a földön álló A380-as fedélzetén.

A menü természetesen a hosszabb távú repülőutakon felszolgált főételekből és italokból áll majd, és közben mozifilmeket is nézhetnek majd a valóságban sehova sem utazó utasok. Természetesen el lehet majd tölteni az estét biznisz osztályon (67 ezer forintért), és a privát boxok egyikében is (135 ezer forintért).

Október 5-től a légitársaság elindítja házhoz szállítási szolgáltatását is, a fedélzeten felszolgált ételeket ettől kezdve rendelésre kiszállítja. Aki szeretné otthonában még jobban átélni a repülés (illetve a repülőgépen tartózkodás) kimaradt élményét, annak kérésre a fedélzeten használt étkészletben viszik ki az ételt, sőt a hosszú utakon alváshoz adott egyedi pizsamát is meg lehet rendelni, de még a fedélzeti zeneszolgáltatást is biztosítani tudják majd a vevő otthonában.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMajdnem teljes hotelszobát alakít ki a fedélzeten a Singapore AirlinesZuhanyozni még nem lehet, de a franciaágy megoldható, külön mosdóval és gardróbbal.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat étkezés fedélzet házhoz szállítás mozi repülés Singapore Airlines Szingapúr Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Nagy Zsolt
2024. március 26. 04:37 Vállalat

Dollármilliókat spórol a gyártóknak egy magyar fejlesztés, ami megmutatja, hogyan lehetnek extra hatékonyak

Az EPIC Innolabs adatelemzéssel és szimulációk készítésével segíti a termelés optimalizálását többek között olyan multiknak, mint az Audi vagy az Apollo Tyres.

Torontáli Zoltán
2024. március 20. 12:40 Adat, Vállalat

Egyre összetettebb problémát jeleznek a magyarországi munkaerőköltség, bér és árfolyam adatok

Gyors ütemben nő Magyarországon a munkaerő költsége, euróban nézve is, a dolgozók azonban még nagyobb béremelést szeretnének. Mi lesz így ebből?

Torontáli Zoltán
2024. március 14. 09:11 Vállalat

A Bookingot milliárdokra büntette a GVH pszichés nyomásgyakorlás miatt, mit fog csinálni most a Temuval?

A Booking nyomásgyakorlása piskóta a Temu gyakorlatához képet, sőt ez a fajta marketing a Temu működésének lényege. Ezt kaszálhatja el a magyar hatóság a magyar e-kereskedők panaszára indított eljárásban?

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.