Hírlevél feliratkozás
Debreczeni Anna
2020. szeptember 26. 17:41 Vállalat

Nem lehet véletlen, hogy a hazai kkv-k krémje jól teljesít a járványban is

Készítettünk egy mini, nem reprezentatív felmérést azoknak a cégeknek a körében, amelyeket eddig portrészerűen bemutattunk a G7-en. Három kérdésben arra voltunk kíváncsiak, hogy ezeknek a sikeres, befutott magyar kis-és középvállalatoknak mi jelentette a legnagyobb feladatot a tavaszi korlátozások miatt, bevezettek-e valamilyen innovatív megoldást, és mire számítanak a következő hónapokban.

A legtöbb válasz az informatikai szektorból érkezett, és ezek a cégek jóval kevesebb nehézségről számoltak be, mint a többiek. A szektort csak közvetve érintette a járvány, és általában rövidebb távon okozott problémákat.

A legnagyobb feladat az informatikai vállalatoknál általában a belső munkafolyamatok átszervezése volt, az otthoni munkavégzés komoly szervezést igényelt. Üzleti oldalról viszont kisebb lejtmenet után lendületbe került a szektor, ha vissza is mondtak projekteket, ez általában átmeneti nehézség volt, az első sokkot követően visszatértek a megrendelők, akár a korábbinál is többen.

A Supercharge például azt mondta nekünk, az izoláció első heteiben érezni lehetett, hogy a partnerek figyelme a járvány okozta azonnali üzleti problémák elhárítására irányult, de pár hét múlva jó részük lehetőségként (is) kezdett tekinteni a helyzetre. Ilyenkor elő lehetett venni az addig fiókban tartott digitalizációs ötleteket.

Volt olyan, részben  informatikai profilú cég is, ahol nagyobb volt a kezdeti sokk. A digitális marketinggel, hűségprogramokkal foglalkozó, főleg nagy nemzetközi divatcégeknek dolgozó Antavonál pár nap alatt tűnt el a potenciális ügyfelek 75 százaléka.

Az értékesítési folyamatok nagy részének elakadása volt a legnagyobb probléma a Fitpuli nevű vállalati életmód-egészségügyi alkalmazást fejlesztő cégnél is, így arra az időszakra felfüggesztették a marketing tevékenységet. A tisztítószereiket bérgyártással előállító reNEW Technologies-nál pedig hiába nőtt a kereslet, a megnövekedett fertőtlenítőszer igény miatt hátrébb sorolták a többi terméküket, így pont a karantén idején kellett egy tartalék bérgyártót keresniük; erre azért is szükség volt, mert a járvány kellős közepén léptek be az osztrák piacra és növelni kellett a gyártási kapacitást.

Kevés a pályázat

A lélegeztetőgépek itthoni fejlesztésében is részt vevő egészségipari gyártócégnél, a Femtonicsnál a személyes találkozások elmaradásával küzdöttek leginkább, mivel értékesítési és marketing stratégiájuk fontos része a termékek nemzetközi konferenciákon való bemutatása. Ezek idén vagy elmaradtak, vagy online rendezték meg őket, de a virtuális konferenciák hozama vállalati oldalról egyelőre alacsony.

Egy másik, rendkívül aktuális profilú egészségipari cégnél, a kézhigiéniai szkennereket fejlesztő és gyártó HandInScannél rákapcsoltak a gyártásra, nagyobb raktárkészletet halmoztak fel. Közép- és főként hosszú távon előnyös piaci trendekre számítanak a szektorban, amiben segít, hogy már most megjelentek a következő járvány hatékonyabb megelőzését szolgáló, új technológiák fejlesztésére kiírt pályázatok.

Ugyanakkor azt mondják, hiába hirdettek ki komoly összegű pályázati lehetőségeket hazai és uniós szinten, a túljelentkezés jellemzően 20-50-szeres volt. Míg jelenleg mindenki csak az azonnali megoldásokra akar költeni – fertőtlenítőszer, maszk, lélegeztetőgép – abban bíznak, hogy a következő években nagy hangsúlyt kapnak a megelőzést támogató rendszerszintű megoldások.

Feltalálták magukat

A leginnovatívabb kríziskezelési megoldás díját (ha volna ilyenünk), a Starschema integrált információs rendszere kapná tőlünk. Amerikai partnerükkel, a Snowflake-kel közösen fejlesztettek egy ingyenes és szabadon felhasználható adathalmazt, amely a járvánnyal kapcsolatos hiteles forrásokra támaszkodva elmondásuk szerint jelenleg az egyik legátfogóbb adatszolgáltatást nyújtja a világon.

A napos oldal

Egy másik cég, a Precognox szerint az informatika már rövidtávon is inkább a nyertese lesz a válságnak, mert nagyon erős közös tapasztalat lett, hogy mennyire fontos egy vállalat vagy szervezet folyamatainak digitalizációja. Akiknél már ez volt a helyzet, nagyobb megrázkódtatás nélkül folytatni tudták a tevékenységüket, a többiek pedig megtanulták, hogy érdemes ebbe fektetni – jelezték a válaszukban.

Előre menekültek, új piacok felé nyitottak a járványból való kilábalás részeként az Antavonál: Európa és Amerika után a Közel-Keleten és Ázsiában kezdtek terjeszkedni. Ázsia szerintük jobban kezelte a járványt, mert igaz, hogy volt egy drasztikus leállás, de a fegyelmezettségnek köszönhetően ott nincs második hullám, dinamikus növekedésben van a régió, és elkezdtek a digitális átalakulási projektekbe fektetni. Az cégnél a kezdeti bezuhanás után visszajött a potenciális ügyfelek több mint fele, és sikerült sok új nagy ügyfelet szerezniük, ennek köszönhetően idén jelentős árbevétel növekedést várnak.

A Starschemánál már az első fél évben teljesítették a 2020-as üzleti terv számait, és bár a harmadik negyedévben némi visszaesésre számítanak, az egész évre ők is magasabb bevétellel számolnak, mint tavaly. Hasonlóan optimisták a Fitpulinál is, ősszel már egy erőteljesebb marketing kampánnyal is készülnek. Úgy látják, hogy a tavaszi korlátozások után kezdenek magukhoz térni a fő vásárlóközönségüket jelentő nagyvállalatok, ezért aktív következő félévet várnak.

Óvatosan pesszimisták

A Clean Way hulladékgazdálkodási cégnél kevésbé bizakodók, nem számítanak gyors kilábalásra. Hasonló a helyzet a reNEW-nál, a HandInScannél pedig úgy vélik, a gazdasági válság lassítani fogja a beszerzéseket, korlátozza a beruházási forrásokat, emiatt csak lassú, elnyújtott üzleti felfutásra számítanak.

A járvány egyik vitathatatlan nyertese az otthoni kenyérsütés megugrása és a felhalmozási hullám miatt a prémium minőségű liszteket előállító pásztói Bio Malom Kft. A liszt iránti kereslet berobbanásakor sikerült megállapodniuk egy kezelhető költségű, rövid határidővel dolgozó csomagszállító céggel, és az igények kielégítéséhez szükséges idő lerövidítésére bevezették az 5 kilogrammos kiszerelést is.

Emelkedést várnak az eladásokban, de már nem olyan nagyot, mint a tavasszal, mert nem számolnak a korábbihoz hasonló teljes leállással, és úgy látják, az emberek megtanulták, hogy nem kell felhalmozni az élelmiszereket.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat cégportré informatika járvány kenyér kkv vállalkozás válság Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Bucsky Péter
2024. április 4. 04:34 Közélet, Vállalat

Egyre több rossz hitel mögé kell beállnia az államnak, hogy a magyar cégek forráshoz jussanak

Főleg az agrárvállalkozásoknál tolják az állami kezességvállalást annak ellenére is, hogy a hitelfelvevők egyre jelentősebb része végül nem tud törleszteni.

Hajdu Miklós
2024. március 31. 04:32 Élet, Vállalat

Hosszú út vezetett odáig, míg ismét magyar céghez kerül a Boci csokoládé

Élénk visszhangot váltott ki, amikor a Nestlé húsz éve Csehországba vitte az édesség gyártását, amelynek eredete közel száz évre vezethető vissza.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.