Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. július 28. 10:35 Vállalat

Végső esetben a temetés költségeibe is beszáll egy légitársaság, ha valaki utazás közben lett koronavírusos

Kétségbeesetten próbálja visszacsábítani gépeire az embereket a dubaji székhelyű Emirates légitársaság: a jegyvásárlással valamennyi utasa egy elég széles körű biztosításhoz jut koronavírus-fertőzés esetére.

Mint a társaság közleményéből kiderül, a már hatályba is lépett, október végéig érvényes intézkedés mindenkire vonatkozik, akit az utazása során diagnosztizálnak koronavírussal. (A hazatérés utáni időszakra már nem vonatkozik.) Azaz senkinek sem kell bizonyítania, hogy a fedélzeten fertőződött meg, ami nyilván lehetetlen is lenne.

A biztosításnak köszönhetően, ha valaki karanténba kerül egy szállodában, akkor napi száz eurót kap az Emirates-től két hétig – amennyi ideig a karantén tartani szokott. Ha orvosi kezelésre van szükség, akkor azt a légitársaság 150 ezer euróig (52 millió forint) állja. Bár a vállalat a közleményébe érthető okokból nem írta bele, de a BBC cikkéből az is kiderül, hogy ha bekövetkezik a legrosszabb, akkor 1500 eurót fizet a cég a temetés költségeinek a fedezésére. Igaz, a holttest hazaszállításának akár több milliós költsége ebbe biztosan nem fér bele, az utasbiztosítások azonban erre szinte mindig kiterjednek.

Bár hasonló megoldás a fapadosok költségszintjére nem fér bele, de valószínűleg így is sok versenytárs figyeli, hogyan reagálnak az utasok. Ha a biztosítás érzékelhetően növelné az utasszámot az Emirates-nél, valószínűleg más hálózatos légitársaságok is kínálnak majd hasonlót.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVége a legnagyobb utasszállító repülőnek, az Airbus befejezi az A380-as gyártásátAz utolsó szöget az Emirates légitársaság ütötte az utasok által egyébként közkedvelt típus koporsójába.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség szerint idén az ágazat bevétele megfeleződik tavalyhoz képest, így olyan veszteségek érik a légitársaságokat, mint soha korábban. Az Emirates elnöke pár hete arról beszélt, hogy a korábban 60 ezer fős állomány tizedét már elbocsátották, de valószínűleg meg kell válniuk további háromezer embertől is.

Ez az arány nem számít kiugrónak az ágazatban, így nem a különlegesen szorongatott helyzet, hanem inkább amiatt lépte meg az említett intézkedést az Emirates, mert tulajdonosának, Dubajnak nagyon fontos lenne gazdaságilag, hogy mielőbb újrainduljon a turizmus. A céges közleménynek is van olyan része, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy Dubaj ismét nyitva áll a turisták és az üzletemberek előtt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA világ legnagyobb utasszállító repülője is járvány áldozataÉvek óta rossz idők járnak már az Airbus A380-as típusára, de a koronavírus-járvány tovább ritkítja a flottát.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat dubaj Emirates koronavírus repülőjegy Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Nagy Zsolt
2024. március 26. 04:37 Vállalat

Dollármilliókat spórol a gyártóknak egy magyar fejlesztés, ami megmutatja, hogyan lehetnek extra hatékonyak

Az EPIC Innolabs adatelemzéssel és szimulációk készítésével segíti a termelés optimalizálását többek között olyan multiknak, mint az Audi vagy az Apollo Tyres.

Torontáli Zoltán
2024. március 20. 12:40 Adat, Vállalat

Egyre összetettebb problémát jeleznek a magyarországi munkaerőköltség, bér és árfolyam adatok

Gyors ütemben nő Magyarországon a munkaerő költsége, euróban nézve is, a dolgozók azonban még nagyobb béremelést szeretnének. Mi lesz így ebből?

Torontáli Zoltán
2024. március 14. 09:11 Vállalat

A Bookingot milliárdokra büntette a GVH pszichés nyomásgyakorlás miatt, mit fog csinálni most a Temuval?

A Booking nyomásgyakorlása piskóta a Temu gyakorlatához képet, sőt ez a fajta marketing a Temu működésének lényege. Ezt kaszálhatja el a magyar hatóság a magyar e-kereskedők panaszára indított eljárásban?

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.