Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2020. július 3. 10:26 Vállalat, Világ

A Lidl 13 eurós sportcipőjét majdnem 1300 euróért árulják a neten

A divat, a kereslet és a kínálat ármeghatározó szerepének egyik tankönyvbe illő példája az, ami most a Belgiumban és Hollandiában árusított Lidl cipőkkel történik. A termék a diszkontlánc saját márkás áruja, de nem a hagyományos értelemben, hanem szó szerint, vagyis maga az áruház neve, a Lidl a cipőn szereplő márkanév, és a színek is a bolt logójával egyeznek meg.

A cipő egy Lidl ruhakollekció tagja, amely emellett még egy sima nyomott pólóból, zokniból és papucsból áll.

Ahogy a francia 20minutes írja, a kollekció már áprilisban is kapható volt egy ideig, és egy bizonyos vásárlói réteg akkor hihetetlenül felkapta. Ahogy a luxusiparnak is vissza-visszatérő eleme a populáris kultúra felfedezése és kollekciókba építése, ezúttal is hasonló jelenségről van szó: a cipő a nyugati urbánus hipszterközösség kultikus darabja lett.

A kereslet ebben a szubkultúrában óriási, a kínálat viszont nagyon szűkös, mert a cipőt csak korlátozott számban, és csak néha lehet kapni. A hln.be szerint a Lidl Belgiumban július 2-án, a tervezett időpont előtt egy nappal volt kénytelen online elindítani az értékesítést, mert az akció hírére a vásárlók megrohamozták az üzleteket.

A cipő egyébként 12,99 euróba kerül a boltokban, de csak annak, aki időben odaér. A terméket ugyanis elkapkodták, nem kis mértékben azok, akik a másodlagos piacon akarnak vele jól keresni.

Az eBay francia nyelvű oldalain cikkünk írásakor 1255 euróért próbált valaki eladni egy 46-os sneakert, azaz majdnem százszoros arbitrázsnak futott neki. Az átszámolva 4500 forintos cipőhöz 10 ezer forintnak megfelelő összeg alatt most aligha lehet hozzáférni, de inkább 20 ezer forint körül mozog az átlagos használt piaci ára.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkBolti dolgozóik mesélik el, hogy miért ilyen irdatlanul hatékony az Aldi és a LidlHa nincs elég forgalom, egyszerűen hazaküldenek valakit. A magyar bevásárlást teljesen felforgató diszkontok egészen máshogyan működnek, mint a hagyományos áruházak, a dolgozóikkal beszéltünk a különbségekről.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNincs csücsülés 250 ezerért a kasszában, csak állandó loholás - mennyire facsarja ki dolgozóit az Aldi és a Lidl?Van, akit lelkileg, de van, akit fizikailag terhel meg a diszkontos munka. Az olcsó termékekért és a magas fizetésekért súlyos árat fizetnek a dolgozók.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkBelső versenyzés és kifeszített munkatempó hajszolja kapkodásba az Aldi és a Lidl pénztárosaitA vevők elképesztő trükkökkel lassíthatják a diszkontok kasszásait, de az egymással versengő pénztárosok miatt alig van esélyük. Kasszások a kasszázásról.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Világ arbitrázs cipő divat használtpiac hipszter Lidl Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Torontáli Zoltán
2025. április 25. 06:07 Közélet, Vállalat

Kevesebb pénzt adna a kormány a Demján Sándor Program nyertes cégeinek

Az 1+1-nevű részt az utolsó pillanatban 1,25+0,75-re módosíthatják, így a nyertes pályázóknak nem adnának annyi támogatást, amennyit ígértek.

Stubnya Bence
2025. április 23. 17:11 Vállalat

Magyarországi tervein is változtatott a BYD az európai terjeszkedésének kudarcai alapján

Több intézkedést is elfogadott a cég a hibáiból tanulva. Szegeden olyan mérnököket is alkalmaznának, akik az európai ízléshez igazítanák az autóikat.

Stubnya Bence
2025. április 22. 05:50 Élet, Vállalat

Jó a fizetésük és szeretik a munkahelyüket, épp ezért alapítottak egy saját szakszervezetet

Legkevésbé sem gondolná az ember, hogy épp a Bosch informatikusai alapítanak érdekvédelmi szervezetet, pedig nagyon is logikus, hogy ez történt.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. április 27. 06:06 Közélet

Csak árrésstoppos csirkeszárnyra futja, kiterjedhet a szerdai sztrájk a közszférában

Az önkormányzati köztisztviselők után kormányablakban dolgozók is sztrájkolhatnak, és máshol is ingerültek az alacsony fizetések miatt.

Bucsky Péter
2025. április 26. 06:06 Podcast

Kimarad a nagy európai hadiipari fejlesztésekből Magyarország, és ennek jó oka van

Európában rég nem látott hadiipari fejlesztések zajlanak, de Magyarországon nincsenek olyan cégek, amelyek ebből igazán profitálni tudnának.

Vámosi Ágoston
2025. április 25. 17:05 Közélet, Világ

Uniós forrásokat bukhat Magyarország az arcfelismerő rendszer miatt

Ha sikerül a kormánynak kiépíteni olyan rendszert, amely megfelel az uniós AI-szabályozásnak, akkor is sértheti az Alapjogi Chartát.