Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2020. június 12. 06:29 Vállalat

Négy éve indultak a garázsból, felmosta velük a padlót a járvány, de túlélték

Prauda Gergő február második felében már látta, hogy ígéretesen beindult vállalkozása hamarosan elég nagy bajba kerül. A Mártogatós Bt. egy olyan catering szolgáltató, amely főleg vállalati megrendelésekre dolgozik, arra a piaci résre mozdult rá, hogy a kisebb céges rendezvényeknél, vagy csak egyszerűen a tárgyalásoknál a saját fejlesztésű, egészséges ételeket-italokat készíti be a tárgyalókba.

A csak négy éve, és szó szerint a garázsból indult mikrovállalkozás tavalyi árbevétele már elérte az 50 millió forintot, és a forgalom az ismertség növekedésével szépen kúszott felfelé. Elég hamar világossá vált azonban, hogy jön a járvány, és a korlátozó intézkedések, illetve az otthoni munka bevezetésével a cég el fogja veszíteni gyakorlatilag az összes ügyfelét.

Így is történt. Március első felében még volt pár rendezvény, amit kiszolgáltak, de a hónap második felére felvett rendeléseket sorra lemondta mindenki, új megkeresések pedig nem érkeztek.

Pénzügyi szempontból a társaság március végére a földbe állt, és egész áprilisban ott is maradt. Ebben a körülbelül hat hétben a bevétel egyenlő lett a nullával.

Ez több szempontból is a legrosszabbkor jött. A vállalati cateringben ugyanis két uborkaszezon van, egy január-februárban, egy pedig július-augusztusban, utóbbi a nyaralások miatt. A piac szokás szerint idén is éppen márciusban indult volna be, pont amikor a járvány megérkezett Magyarországra. Ráadásul akkor még az is félő volt, hogy nyár közepéig kitartanak majd a szigorúbb korlátozások, vagyis addig, amíg a nyár végi pangás beáll.

A Mártogatós ráadásul technikai értelemben is éppen a növekedés kellős közepén volt. A cég elkezdte a Zrt.-vé alakulást, és mivel egészen idáig gyorsan növekedett, tavaly egy nagyobb konyhát és raktárt is épített. Félő volt, hogy ezekben mostantól csak állni fog a pénz hónapokig, mert munka nem lesz.

Az első gondolatunk nekünk is az volt, mint mindenkinek, aki vendéglátással rokon, vagy ahhoz közel álló tevékenységet végez: át kell állni minél gyorsabban a házhoz szállításra

– mondja Prauda Gergő

Csakhogy ezzel elég sok probléma akadt, mert a vevők nem lakosságiak, hanem vállalatiak voltak. Hogyan lehet cateringet nyújtani egy zoomos tárgyalásra, ahol a résztvevők fizikailag távol vannak egymástól? Ezt kellett kitalálni a túléléshez.

A Mártogatós arra gondolt, hogy a vállalati megrendelőknek ebben az új, szétszakított helyzetben szükségük lesz arra, hogy a zoomos virtuális értekezletek egyben csapat összetartó események is legyenek. Átalakították a szolgáltatást úgy, hogy minden résztvevő külön megkapja a saját kis catering boxát, pont olyat, amilyet szeretne, és pont ott, ahol van.

Kialakítottak egy webes felületet, ahol a vállalati megrendelő meg tud szervezni, helyesebb el tud indítani egy ilyen zoomos tárgyalásra való cateringet, de nem kell a céges hr osztálynak beleőrülnie a szervezésbe, mert minden résztvevő saját maga adja le a magára vonatkozó rendelést, azaz ételt-italt választ, mintha étlapról rendelne. A cégnek az indítás után semmi dolga nincs, csak az, hogy a végén kiegyenlítse a számlát.

Igaz, a költségeket növeli, hogy sok helyre kell szállítani kisebb adag ételeket, de Prauda Gergő azt mondja, egyrészt csökkentek a járványban a futárdíjak, másrészt alapvetően saját autókkal dolgoznak, azaz házon belül kezelik a költséget, harmadrészt pedig egy zoomos konferencia a szervezőt sok költségtől megszabadítja, például a terembérlettől, a hangosítástól és hasonlóktól. Cserébe viszont csökken a konferencia élmény is, amit sokan szeretnének valahogy mégis megtartani. Ezt segíthetik az ilyen extra szolgáltatások, mint a catering.

A másik fő menekülési ötlet a később levásárolható kuponok gyors bevezetése lett. Tíz fős piknik csomagokat kezdtek kínálni ajándékkártya formában, az ebből beérkező pénz kicsit javítani tudta az egyébként nulla közelébe esett készpénzáramlást, a későbbi teljesítési kötelezettség fejében.

A harmadik mentőlépés pedig az volt, hogy felvették a kapcsolatot néhány kórházzal, és önköltségi áron kezdtek eladni olyan támogató jegyeket, amelyekkel bárki adakozhatott az egészségügyi dolgozóknak. Ezen (az önköltségi ár miatt) nem kerestek pénzt, de munkát tudtak adni a konyhásoknak, így nem kellett őket elbocsátani. A járvány első szakasza alatt 1000 adag ilyen, támogatásként rendelt ételt vittek ki a kórházakba.

A konyha magas fix költsége így is nehezen kezelhető problémát okozott, de a bérleti díjat sikerült átmenetileg lealkudniuk.

Kis magyar groteszk, hogy a cég a kormány megmentő csomagjába azért nem tudott bekerülni, mert túl jól dolgozott.

 

A munkaerő egy részét ugyanis előrelátóan már március 1-től 4 órás állásba helyezték, az állami bérkiegészítés viszont csak azoknak jár, akik március 11, azaz a veszélyhelyzet kihirdetése után léptek.

Májusban aztán elkezdtek újra beindulni a családi események, elkezdték megrendelni az 5-10 fős csomagokat, de a mai napig 30 százalékon megy az üzlet a békeidőkhöz képest.

Nagyon jó, hogy nem kellett profilt váltanunk, úgy éltük túl a nehezét, hogy maradtunk vállalati szolgáltatók, és továbbra is innen jön a bevételünk jelentős része

– mondja Prauda Gergő.

A megrendelőiknél egyelőre azt tapasztalják, hogy minél nagyobb egy cég, annál jobban be van húzva a kézifék, annál inkább fél munkaidőben dolgoznak, értekezletek nincsenek, otthon vannak még sokan. A kkv szektor ma már sokkal lazább, ott a vállalati élet sokkal rugalmasabban indult be az enyhítések után.

Új rend lesz, nem a régihez való visszaállás. Különböző forgatókönyvek vannak a fejünkben, hetente nézzük a lehetséges piaci irányokat, tudjuk, hogy ha például hat hónap múlva áll vissza a bevételünk, akkor mit kell csinálnunk, de van ötletünk arra is, ha évekig tart mindez, és más irányba kell mennünk

– mondja Prauda Gergő.

A cégalapítás ötlete egyébként egy mozizáshoz kötődik, a multiplexes nachos chips és szósz kombó kapcsán jutott Prauda Gergő és felesége eszébe, hogy lehetne ezt egészséges összetevőkből is csinálni. A koncepciót és a kitalált termékeket először egy kávézóban tesztelték, az alkalmi pop up étteremben pár százan kipróbálták a mártogatós kínálatot, és rögtön be is estek az első rendezvényes megrendelések.

Amikor kiderült, hogy a vállalati kört nagyon is érdekli az egészséges catering, az egész szolgáltatást webshop mintára automatizálták. A menüt a megrendelő pár kattintással magának állítja össze, a létszám megadása után pedig azon sem kell gondolkodnia, hogy miből mennyit rendeljen, mert arra a rendszer a tapasztalatok alapján rögtön becslést ad.

A B2B világban ma még egyáltalán nem megszokott, hogy nincs szükség ajánlatkérésre, annak módosítgatására, aztán szerződéskötésre, a webshop rendszer az egész bürokratikus eljárást automatizálja és ezzel le is rövidíti.

Alapcél volt, hogy a Mártogatós nem marad családi garázscég, hanem megpróbál komolyabb méretre nőni, és akár nemzetközi terjeszkedésbe fogni. Nem akartak intézményi befektetőt bevonni, és annak gyakran szükségszerű következményeit sem, vagyis nem szerették volna, ha grafikongyártással megy el az idejük jelentős része. Kezdetben egy Magyarországon élő amerikai üzletember látott bennük fantáziát, és bár ő végül nem szállt be, ennek kapcsán kapcsolatba kerültek az ex NNG/Nav’N Go vezető-alapítójaként ismert Balogh Péterrel, aki az amerikai befektetővel ellentétben “nem félt a kajabiznisz kockázataitól”.

Tavaly márciusban Balogh mellé beszállt egy újabb befektető, Lévai Gábor, utána indulhattak el a komolyabb fejlesztések, amelyekre a válság után is alapozni szeretnének.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat b2b catering járvány koronavírus Mártogatós rendezvény startup tárgyalás Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Nagy Zsolt
2024. március 26. 04:37 Vállalat

Dollármilliókat spórol a gyártóknak egy magyar fejlesztés, ami megmutatja, hogyan lehetnek extra hatékonyak

Az EPIC Innolabs adatelemzéssel és szimulációk készítésével segíti a termelés optimalizálását többek között olyan multiknak, mint az Audi vagy az Apollo Tyres.

Torontáli Zoltán
2024. március 20. 12:40 Adat, Vállalat

Egyre összetettebb problémát jeleznek a magyarországi munkaerőköltség, bér és árfolyam adatok

Gyors ütemben nő Magyarországon a munkaerő költsége, euróban nézve is, a dolgozók azonban még nagyobb béremelést szeretnének. Mi lesz így ebből?

Torontáli Zoltán
2024. március 14. 09:11 Vállalat

A Bookingot milliárdokra büntette a GVH pszichés nyomásgyakorlás miatt, mit fog csinálni most a Temuval?

A Booking nyomásgyakorlása piskóta a Temu gyakorlatához képet, sőt ez a fajta marketing a Temu működésének lényege. Ezt kaszálhatja el a magyar hatóság a magyar e-kereskedők panaszára indított eljárásban?

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.