Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2020. április 20. 10:57 Vállalat

Elhagyja a YouTube-ot a legnagyobb magyar csatorna

Előreláthatólag a következő hétvégén lényegében az összes videóját törli a YouTube legnagyobb magyarországi szereplője, a KerekMese – közölte a G7-tel a csatornát a feleségével közösen megalapító Tavaszi László. A pár perces rajzfilmeket gyártó házaspár csatornájának mintegy 780 ezer követője van a YouTube-on, és az összes megtekintés alapján a legnagyobb magyarországi szereplő a platformon.

 

Tavaszi László korábban informatikusként dolgozott, felesége, Vass Mónika pedig szabadúszó illusztrátorként. Amikor Tavaszi 2012-ben elvesztette a munkáját, nehéz helyzetbe kerültek, és ekkor döntöttek úgy, hogy saját rajzfilmekkel próbálkoznak. Videóik elképesztő nézettségeket pródukálnak, a Számoló dal például 35 millió megtekintésnél tart. A vállalkozás történetéről tavaly jelent meg cégportrénk.


A Számoló dal

Tavaszi László a mostani döntésük hátteréről azt mondta nekem, hogy hosszú ideje gondolkoznak azon, hogy saját lábra állnak. „Régi tervünk volt, hogy próbáljuk függetleníteni magunkat minden platformtól. Bár nehezebb út lesz, bízunk benne, hogy a KerekMese van olyan ismert és olyan minőségű, hogy meg fog állni saját lábán” – mondta.

A változás időzítésében leginkább az játszott szerepet, hogy január 1-jétől számos változást vezettek be a YouTube-on, amelyek főleg a gyerektartalmakat érintették. Tavaszi szerint nem lehet például hozzászólni, lájkolni az ilyen videóknál, és lejátszási listára sem lehet tenni őket. „Nem voltak ezek drasztikus változások, de előrevetítik, hogy senkinek sem életbiztosítás csak erre alapozni” – mondta.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy balatoni faluban élő házaspár uralja a magyar YouTube-otDancsó Péter és PamKutya videóit összesen nem látták annyian, mint a KerekMeséit. Cégportrénkból az is kiderül, mennyi pénzt hoz a legnagyobb magyar Youtube oldal.

Emiatt január 1-jétől új videóikból csak egy részletet tettek fel, majd a nézőket átirányították saját oldalukra, ahol tovább lehetett nézni a videókat. Tavaszi szerint ez elég jól működött, sok embert át tudtak terelni. A YouTube-on nagyjából havi 10-15 millió megtekintésük volt mintegy egymillió különböző nézőtől, a saját oldalukon pedig most havi 100 ezer egyedi látogatójuk van. Várhatóan a hétvégétől videóik 99 százaléka már csak a kerekmese.hu-n érhető el.

A videókat továbbra is ingyenesen lehet majd nézni, a bevételük pedig továbbra is a videók alatt menő hirdetésekből fog származni. Tavaszi szerint az önállósodásuk hatására az elmúlt hónapokban háromszoros sebességgel haladtak. Mivel „sokkal inspirálóbb” így dolgozni, három hónap alatt 8-9 videót készítettek, míg korábban jellemzően egy hónap alatt készült el egy videó.

 

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat KerekMese közösségi média YouTube Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Vámosi Ágoston
2025. április 19. 11:55 Vállalat

Még ott is papíroznak, ahol ma már az Excel is kevés

Attól még emberközpotúak maradhatnak a kisvállalatok, hogy adat-alapon vezetik a céget.

Jandó Zoltán
2025. április 16. 14:17 Közélet, Vállalat

Az UEFA-n kívül senki nem hiszi el Mészáros Lőrincnek, hogy eladta a focicsapatát

Ha az Európai Labdarúgó-szövetség komolyan venné a saját szabályait, akkor nem csak az Eszék, de a Felcsút is bajba kerülhetne. De úgy tűnik, nem veszi.

Jandó Zoltán
2025. április 15. 08:17 Vállalat

Hétszázmilliót követel a NAV a Mészáros Lőrinc esküvőjét és akadémiáját védő cégtől

Tucatnyi Mészáros-cégnek dolgozott az Eurovéd Security Zrt., amelytől 700 millió forintot vár az adóhatóság.

Fontos

Virovácz Péter Havasi Kinga
2025. április 17. 05:50 Világ

Hol van az a pont, amely felett a vámháborúnak már nincs értelme?

Amerika a potenciális recesszió mellé bizalmi és tőkepiaci válságot rakott a saját nyakába, ezzel a feltörekvő piacok közé árazta be magát.

Váczi István
2025. április 16. 11:59 Pénz

Idegesek a befektetők, Argentína lesz az Egyesült Államokból?

Sok évtizedes bizalmat kezdett ki Donald Trump kaotikus gazdaságpolitikája, aminek következményeit Magyarországon is érezhetjük.

Torontáli Zoltán Jandó Zoltán
2025. április 16. 05:45 Közélet

Tele vannak a raktárak eladatlan hússal és tejjel, és ez nagyon sokba fog kerülni

Óriási költségekkel jár, hogy a száj- és körömfájás miatt beragadt az export, és nagy a bizonytalanság abban, hogy milyen kárenyhítést kapnak a piaci szereplők.