Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2020. február 25. 06:54 Élet, Vállalat

Nálunk is lehetne visszaváltható üvegben a tej, mint Ausztriában, csak akarni kellene

Korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy Ausztriában márciustól két nagy áruházlánc, a Billa és a Spar is elkezd egy bizonyos biotejet visszaváltható üvegben árusítani, és a lehetőséget a Spar magyarországi egysége is vizsgálja. Németországban szintén van üveges tej. Magyarországon azonban a többrétegű, eldobható kartondoboz az úr a tejpiacon, és környezetvédelmi szempontból aggasztó, hogy a PET palack egyre népszerűbb.

Mivel a Billa és az osztrák Spar nem jótékonysági intézmény, de még nem is környezetvédő szervezet, joggal feltételezhetjük, hogy az ausztriai lépés mögött üzleti döntés, azaz üzleti kockázatvállalás van. Az osztrák viszonyok között azonban mindkét társaság úgy látja, hogy egy drága (átszámolva 600 forintos) biotejjel mégis érdemes elkezdeni tesztelni a piacot. Az elmúlt napokban több szakértővel is beszélgettünk arról, hogy Magyarországon van-e racionalitása ennek.

Nálunk egyelőre csak a tejes manufaktúrák árulnak üvegben tejet, és jellemzően csak náluk töltheti fel a vevő a saját kannáját. Ők a piacnak csak elenyészően kis szeletét adják. Ugyanakkor ezeknél a kis szereplőknél van működő példa a betétdíjas tejes üvegre is, és ez alapján úgy tűnik, hogy 100 forint közeli betétdíjnál a vásárlók visszaviszik az üveget, illetve ez üzletileg megfelel a tejforgalmazónak is. De miért nincs semmi hasonló a nagy láncokban, ahol az emberek döntő többsége vásárol?

Ahhoz, hogy ennek az okait megértsük, először röviden végig kell venni a tej és a csomagolás útját, a tehéntől a reggeli kakaóig. Az üzleti érdekek ugyanis csak akkor szálazhatók szét, ha látjuk, hogy ki milyen szerepben van.

A hétköznapi gyakorlat

  • Miután a tejet beszállítják a feldolgozó üzembe, ott ma jellemzően réteges kartondobozokba töltik, amely a papír mellett általában 20 százalékban polietilént is tartalmaz. Sokszor kupakos kiöntő is van ezeken a dobozokon, ami növeli a műanyag relatív arányát. A másik, egyre kedveltebb csomagolóanyag a PET palack, ez természetesen 100 százalékban műanyag.
  • A csomagolóanyagot a tejüzem veszi meg, a költségét pedig (az esetleges termékdíjjal együtt) beépíti a termék árába, így adja át a boltoknak.
  • A dobozos/palackos tejet a gyárból a boltláncok központi raktárába szállítja a gyártó, és neki ettől kezdve nincs többé gondja/feladata a csomagolás utóéletével. A boltlánc központi raktárából viszont a boltlánc viszi ki a saját boltjaiba az árut. Ám miután eladja a tejet a vásárlónak, a csomagolás sorsával már neki sem kell törődnie. 
  • Miután a vevő megissza a tejet, a történet kétfelé ágazhat. Ha a tejes dobozt a kommunális szemétbe dobják, akkor az nagy valószínűséggel egy lerakóban (jobb esetben égetőben) végzi. Ha viszont a fogyasztó szelektíven gyűjti a szemetet, akkor a dobozt/palackot újra lehet hasznosítani, a mértéknek technológiai és üzleti korlátok szabnak határt. Ha nincs Magyarországon vevője a szemétnek, akkor exportálni, azaz utaztatni is kell. Amennyiben az eldobható csomagolásba tett tejet a szállítás miatt még egy második rétegbe is csomagolni kell, akkor ez a másodlagos csomagolás (például karton vagy a palackok köré tekert fólia) is hulladék lesz, amely a boltban keletkezik.

Ezzel szemben az üveg

  • Egy betétdíjas tejes üveg sorsa egészen más (lenne). A gyártó megveszi az üveget, beletölti a tejet, és ezt szállítja el a boltlánc központi raktárába. A gyártó ezúttal is eladja a csomagolást, vagyis most az üveget, de fontos különbség, hogy megállapodása van arra, hogy azt majd visszavásárolja, üresen. A bolt ezért váltja vissza az üveget, és vissza is szállítja a saját központi raktárába, hogy onnan vissza/eladhassa a gyártónak. Az üveget ezután a gyárban meg kell tisztítani, és újra fel lehet sorakoztatni a töltőgép elé.
  • Az a tejgyár, amelyik PET palackos tejet (is) tud gyártani, az javarészt képes lenne üvegbe is palackozni, csak a mosó berendezést kellene beállítania a gépsorba. Ez nem olcsó, alaphangon is legalább egymillió eurós beruházás, és számos egyéb költséget is generál.
  • A tapasztalatok szerint egy üveg évente három-ötször teheti meg a gyártó és a vásárló közötti kört, és ha nem sérül meg vagy nem veszik el, akkor forgalomban maradhat akár 20-25 évig is. A körforgásban a mosószer az egyetlen lényeges tétel, amely hulladékként keletkezik (a szállítás környezeti hatásairól lásd később a részleteket).
  • Másodlagos csomagolás általában az üvegnél nincs, mert célszerű a palackokat rekeszekben szállítani, és ezek oda-vissza ingázhatnak a gyár és a bolt között. A palack fém kupakját újra lehet hasznosítani, az üvegre ragasztott címkét pedig a lúgos mosásnál egyszerűen le lehet választani, és azt is újra lehet hasznosítani.

Nem a vevő szelektál, hanem a gyár

Az italos dobozok és a PET palackok jelentős részét (ma még) a fogyasztók sajnos nem teszik a szelektív gyűjtőbe. Sokan nem is tudják, hogy oda kellene tenni, mások nem biztosak abban, hogy a műanyagos vagy a papíros kukába kell szelektálni, mert ez begyűjtő cégenként is eltérhet. A gyűjtési arányt ugyan lehet növelni, de még így sem látszik hosszabb távon sem reális esély arra, hogy a száz százalékhoz közelítsünk vele. Azaz jelentős mennyiségű kommunális szemét marad a rendszerben, ami rontja az újrahasznosítási kör zárását.

A visszaváltható üveg azért hatékonyabb megoldás, mert ha jól van beállítva a betétdíj összege, akkor a tapasztalatok szerint nagyon magas visszagyűjtési arány érhető el. Az ausztriai példánál 75 forintnak megfelelő betétdíj lesz a tejes üvegen (de csak az átszámolva 600 forintnak megfelelő euróba kerülő, drága biotejt vonják be a rendszerbe).

Az ilyen üvegeknek csak a töredéke kerül a szemétlerakóba, mert ha 20-25 év után ki kell selejtezni őket, akkor azt nem a vásárló, hanem a tejgyár teszi meg. Az ipari üzemek minden eddigi tapasztalat szerint sokkal hatékonyabb hulladékgyűjtők, mint a lakosság. Ez azért van így, mert nekik üzleti érdekük fűződik a hulladék kezeléséhez, illetve komoly bírságot kapnak, ha egy ellenőrzésen lebuknak. A lakosságot azonban egyrészt nem ellenőrzi senki, másrészt anyagi érdeke sem fűződik ahhoz, hogy egy tejes italos dobozt valaki szelektíven gyűjtsön.

Utaztatás oda-vissza

Gyakori felvetés, hogy a betétdíjas tejes üveget vissza kell szállítani a gyárba, azaz többet fog utazni, mint a tejesdoboz – ám ez nagyrészt téves feltételezés.

A boltláncok központi raktárai és az üzletek között ugyanis napi rendszerességű az áruszállítás, és szinte mindig igaz, hogy a visszáru jóval kevesebb, mint a bolt felé tartó szállítmány. A raktárból kifelé tömötten megy a kamion, visszafelé viszont jóval kevesebb a rakománya, vagyis lenne benne hely visszavinni az üres tejes üvegeket. Az persze igaz, hogy az üveg nehezebb, mint a kartondoboz/PET palack, tehát a kamion kifelé is, és visszafelé is nagyobb súllyal menne, ami több költséget és nagyobb károsanyag-kibocsátást eredményezne.

Hasonló a helyzet a boltlánc központi raktára és a tejgyár közötti fuvaroknál, itt is nagyobb súllyal és visszafelé rakománnyal kellene számolni. Csakhogy a kamionnak ma is vissza kell mennie a tejgyárba, rakomány nélkül. A valóságban persze a szerződéses szállító megpróbál szervezni magának egy olyan fuvart, amely a visszafelé irányt (akár több lépcsőben) lefedi, de ha nem talál ilyet, akkor az üresjárat költségét át fogja hárítani a gyárra. Tehát még fuvarozási szempontból is egyszerűbb és gazdaságosabb helyzetet teremt, ha a gyár és a központi bolti raktár között oda-vissza megpakolva ingázik a kamion.

Visszatérve az italos dobozhoz és a PET palackhoz: mivel ezek eldobható termékek, a tejgyárnak folyamatosan újat kell belőlük venni, vagyis a csomagolóanyagot folyamatosan szállítani kell a papírgyárból a tejgyárba. Ez legalább olyan út, mint a betétdíjas üveget visszavinni a boltból. Sőt, ha üvegben van a tej, akkor az italos dobozt és a PET palackot eleve le sem kellene gyártani, vagyis azok teljes nyersanyagigénye és előállítási környezeti terhelése is kiesne a számolásból. Ez pedig még akkor is igaz, ha az italos doboz újrahasznosított alapanyagból készül, és fenntartható erdőgazdálkodás van mögötte, ami ma már egyébként szerencsére jellemző.

Harmadrészt: az eldobható csomagolások a lakossági hulladék mennyiségét megnövelik (a visszaváltható üveg okozta zéró növekedéshez képest), vagyis a kukásautóknál növelik a szállítási súlyt; teljesen mindegy, hogy az autó a lerakóba vagy a szelektív hulladékkezelőbe megy velük. Persze ez esetben a szállítási plusz költség az állami tulajdonba vett szemétszállítóknál jelentkezik, és nem a piaci szereplőknél.

Negyedrészt, ha nincs műanyagszemét, akkor az a komplett folyamat is elhagyható az egyenletből, mialatt a hulladékból újra ipari nyersanyag keletkezik (a PET palackból műanyag őrleményt, az italos dobozból papíripari alapanyagot szoktak gyártani).

Minden működik

Több piaci példa is egyértelműen arra utal, hogy az üveges tej bevezetése megoldható lenne Magyarországon. Az egyik a söripar, amelyre igazán nem lehet azt mondani, hogy ne a profitért dolgozna, és mégis meg tudja oldani a betétdíjas üveges rendszer működtetését. Miért van ez így?

Alapvetően azért, mert a söriparban az üveg nem a kartondobozzal, hanem az alumínium dobozzal versenyzik. Az aludoboz viszont drága, ezért nyer az üveg. Piaci információink szerint az alumínium doboz beszerzési és szállítási költsége körülbelül négyszer nagyobb, mint a sörösüveg visszaszállításának és mosásának összesített költsége. Mivel aludobozt Magyarországon lényegében nem gyártanak, a kamionok sokszor üres dobozokkal jönnek be az országba, azaz szállítják a levegőt. Az üveg alkalmazása ezért a sörösök üzleti érdeke, és nincs az a gyártási, szállítási és kereskedelmi probléma, amit ne tudnának megoldani.

Senki nem írta ugyanis elő, hogy a sörösüvegnek legyen betétdíja, és azt sem rögzíti jogszabály, hogy ez 25 forint legyen. A rendszert és az összeget a szabad piac találta ki magának. A sörösök ekkora díj mellett látják azt, hogy számukra már megfelelő a visszagyűjtési arány, és ekkora díj mellett üzletileg sem probléma nekik, ha törik az üveg, vagy nem visznek vissza minden üveget a boltba.

Sőt, a boltláncokat sem kötelezte jogszabály arra, hogy betétdíjasan árulják a sört (csak arra, hogy az üveget vegyék vissza, de ha nem betétdíjas, akkor ellenszolgáltatás nélkül). A nagy szereplők közül mégis sokan megteszik. Ez pedig azt mutatja, hogy egy kereskedelmi ellátási lánc tagjai képesek kezelni az üvegvisszavétel logisztikai költségét és üzleti kockázatát. Ha a sörösök el tudták érni, hogy az ő üvegeiket a boltok kezeljék és szállítsák, akkor nem lenne ez lehetetlen más italgyártók számára sem, amennyiben tárgyalási pozíciójuk elég erős.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegnéztem két szelektív hulladékkezelőt, és alig hittem el, amit láttamHiába szelektálunk gondosan, a műanyaghulladék csak néhány típusa hasznosul újra. A joghurtos pohár, a zacskó vagy az ételhordó doboz sem ilyen.

A 300 négyzetméternél nagyobb boltokban a jogszabályi visszavételi kötelezettség miatt ma is folyamatosan keletkezik valamennyi üveghulladék. A boltok tehát ma is kezelnek üveget, csak kis mennyiségben. Az viszont igaz, hogy ha a tej betétdíjas üvegben lenne, és akkor sokkal nagyobb mennyiség keletkezne náluk, és ezt üzleti okok miatt jelenleg nem favorizálják.

A tejnek tehát a sörrel szemben az a fő problémája, hogy a kartondoboz és a PET palack is olcsóbb, egyszerűbb megoldás, mint a betétdíjas üveg. Az üveg csak akkor lenne versenyképes, ha relatív értelemben olcsóvá válna, ez pedig leginkább csak úgy lenne elképzelhető, ha a kartondoboz és a PET palack termékdíját drasztikusan megemelnék.

Németországban egyébként éppen a kormányzati ösztönzők hatására terjed a betétdíjas üveges rendszer szinte minden italnál. A német kormány kötelező visszavételi arányokat írt elő az üvegben (is) árult egyes italfajtákra (sör, bor, tej, gyümölcslé, ásványvíz stb.) és az ipar hamar rájött, hogy ezeket a viszonylag magasra beállított arányokat csak úgy tudja elérni, ha egységessé teszi az üvegek formáját. A szabványos üveg ugyanis nagyon megnöveli a visszagyűjtési arányt, mert így érhető el, hogy a vásárlók bármelyik gyártó termékét bármelyik üzletbe visszavihessék.

Mivel a magyar tejpiacnak csak néhány nagy szereplője van, a szabványosított tejesüveg kialakításáról már egy kisméretű tárgyalóasztal mellett is meg lehetne egyezni. Ráadásul ilyesmire már élő magyar példa is akad, hiszen három nagy szörpgyártó egyforma és betétdíjas üvegekbe csomagolja a termékei egy részét.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHa te is dilemmáztál már azon, hogy mit dobhatsz a szelektívbe, itt a segítségHova dobjuk az olajos flakont vagy az elviteles kávéspoharat? És a csokis vagy chipszes zacskót? Vége a bizonytalankodásnak szemétválogatás közben!

Érdemes végiggondolni egyébként, hogy a betétdíj összege nincs nagy hatással a szereplők üzleti eredményére. Alapesetben a betétdíj csak a vásárló pénztárcája és a gyártó között, a bolt kasszáján keresztül mozog oda-vissza, amennyiben az üveget visszaviszik. A vásárlónak a nála lévő üres üvegeket átmenetileg meg kell finanszíroznia. Hogy ez mit jelent a hétköznapokban, arra Varga Máté, a Varga Pincészet tulajdonosa adott nekünk jó példát.

A borászat majdnem hat éve működteti a saját betétdíjas rendszerét (ismét csak azt bizonyítva, hogy nem lehetetlen vállalkozás egy ilyen környezetbarát lépés végigvitele). A pincészet 99 forintos betétdíjat alkalmaz, ekkora összeg mellett 80 százalékos a visszagyűjtési arány, és a boraik 95 százalékát betétdíjas üvegekben adják el.

A 99 forint elég arra, hogy ha az üveg eltörik, vagy valamiért nem kerül vissza a pincészethez, akkor pótolni tudják. (A tejnél viszont egyszerű és szabványos üvegek esetén ennél jóval kisebb is lehetne a fedezet, vagyis a betétdíj).

Ahogy Varga Máté mondja, ahol nincs betétdíj, ott a nagykereskedő és a kiskereskedő is az üveggel együtt kezeli a terméket, azaz ha például 1000 forintért vesz meg a pincészettől egy palack bort, akkor mindkettő erre teszi rá a maga hasznát. Ha viszont ugyanezen a boron 100 forint a betétdíj, akkor a nagy- és kiskereskedő csak az e nélkül számított értékre, vagyis csak 900 forintra pakolja rá a saját hasznát, így végső soron a bor olcsóbban jelenik meg a boltok polcain. És ez a boltnak is jó.

Egy betétdíjas rendszer kialakítása nagy egyszeri beruházással jár, a gyáraknak meg kell venniük az üvegmosó gépeket, a logisztikát hozzá kell igazítani a visszagyűjtéshez, és az első göngyölegeket is be kell szerezni. Az osztrák tejgyár 8 millió eurót, azaz 2,7 milliárd forintot költött az ottani betétdíjas rendszer kiépítésére, de kisebb léptékben is könnyen milliárd forintossá válik a tétel.

Mindezt a beszedett termékdíjból az állam akár támogathatná is, csakhogy Magyarországon a termékdíj már több mint 20 éve nem címkézett a költségvetésben, vagyis befolyatják a nagy, közös kalapba, és az elköltéséről ettől függetlenül dönthetnek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAusztriában elkezdik visszaváltható üvegben árulni a tejet, a magyar Spar is vizsgálja a lehetőségétA Rewe és a Spar is bevezeti a tejesüveget márciustól, 75 forintnak megfelelő üvegdíjjal.

Élet Vállalat betétdíj bor hulladék kiskereskedelem sör tej üveg Varga Pincészet visszaváltás Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Avatar
2020. szeptember 25. 16:39 Élet, Világ

Amerika az elnökválasztás, a koronavírus és a kínai ambíciók satujában

Mindössze hat hét van az amerikai elnökválasztásig, amely nagyban befolyásolhatja a jövőt. Joggal merül fel a kérdés, mit tehet és mit tesz meg Amerika a gazdasági, politikai és katonai világelsősége érdekében?

Stubnya Bence
2020. szeptember 25. 10:29 Élet

Ha nem kell ingázni, a felszabaduló idő nagy részét az emberek túlórázva töltik

Az alacsonyabb végzettségűek jóval többet dolgoztak a második munkahelyükön is.

Avatar
2020. szeptember 23. 17:01 Élet, Vállalat

Átveszik az emberi munkát a robotok a magyar és román autóiparban, még sincs elbocsátás

A kolozsvári egyetem egyik kutatócsoportja azt vizsgálja, hogy milyen hatásai vannak az Ipar 4.0 alkalmazásának az emberi erőforrásra, és már az első eredmények azt mutatják, hogy a nem félni kell az újítástól, hanem alkalmazkodni hozzá.

Fontos

Jandó Zoltán
2020. szeptember 24. 16:41 Vállalat

Mészáros Lőrinc válófélben lévő feleségének 150 milliárd forint cégvagyona lehet

A V-Híd Zrt-ben meglévő milliárdokat érő részesedésétől már megvált a felcsúti milliárdos felesége, de ez csak töredéke a cégvagyonának.

Váczi István
2020. szeptember 23. 06:29 Közélet

Simicska ment, Szíjj László jött, közel háromszorosára drágult az autópálya-építés

Az évtized elején még nagyjából egymilliárd forintból is ki lehetett hozni egy kilométer olyan sztrádát, ami manapság már több mint három milliárdba kerül.

Fabók Bálint
2020. szeptember 21. 06:53 Élet

„Ezelőtt harminc évvel voltak ennyien a strandokon” – kimagasló nyara volt a balatoni turizmusnak

A járvány és a rossz idő miatt nagyon nehezen indult az évük, az augusztus azonban rekordforgalmat hozott több balatoni vendéglátósnak.