Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2020. január 21. 13:18 Adat, Vállalat

Az UEFA szerint nincs még egy olyan csapat Európában, mint a Felcsút

Egy olyan listán tűnt fel egy magyar focicsapat az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) üzleti kiadványában, ahol valószínűleg senki nem várta volna, hogy valaha megtörténhet ez. A szervezet napokban kiadott jelentésében (pdf) ugyanis a Felcsút bekerült Európa húsz legtöbb nyereséget termelő együttese közé.

Barcelona, Dortmund, Ajax? Na persze

Az 1812 főt számláló Fejér megyei település „klubja”, amely tavaly a hetedik helyen végzett a magyar élvonalban közvetlenül a hatszázezres Lipcse a német bajnokságban tavaly bronzérmes Red Bull által birtokolt csapatát előzi a listán. Mindezt úgy, hogy az üzemi eredmények alapján összeállított húszas listán nincs rajta például a közel 700 millió euróból élő Barcelona, a tavalyi Bajnokok Ligája elődöntős Ajax, vagy éppen a jellemzően elég jól gazdálkodó Borussia Dortmund*Az adózott eredmény alapján összeállított listán utóbbi már szerepel, épp az azon 18. helyen álló Felcsútot előzi..

 

Már önmagában ez is meglepő, de van egy rangsor, amiben még előrébb végzett a Felcsút. Az üzemi nyereség mértékét a bevételhez viszonyító mutatóban ugyanis konkrétan elsők a húszas listán. Méghozzá nagyon magasan: a magyar csapat profitmarzsa duplája a Manchester Unitedénak, és majdnem másfélszerese az ebből a szempontból második helyen álló, tavalyi BL-döntős Tottenham Hotspurnél mértnek*Az adózott nyereség alapján összeállított listán csak a harmadik legmagasabb profitmarzs a Felcsúté, de itt több esetben elég látványosan egyedi tételek torzítják a számokat..

 

Más kérdés, hogy épp a Felcsút furcsa feltűnése mutat rá az UEFA kiadványának módszertani problémáira. A lista szerint ugyanis a Felcsút 29 millió eurós, azaz jelenlegi árfolyamon közel 10 milliárd forintos üzemi eredményt produkált. A gond csak az, hogy a magyar futballcsapatok közül nemhogy nyereségből, de még bevételből is csak egynek jött össze ennyi 2018-ban, és az is hatalmas rekordnak számított.

Egy másik Felcsút

Tavalyelőtt a Fehérvár FC Kft. ért el – jórészt a sikeres nemzetközi kupaszereplésnek köszönhetően – 10,2 milliárdos árbevételt, amit további 900 millióval egyéb bevételek is megdobtak. Ez viszont a rohamosan gazdagodó magyar labdarúgó élvonalban is kiugró. Összehasonlításképpen korábban a Fradi volt a rekorder 5,4 milliárdos összesített bevétellel, 2012-ben pedig a teljes – akkor még 16 csapatos – futballélvonal együttes bevétele volt annyi, mint most a Fehérváré.

A Fehérvárt messze lemaradva követték a többiek, a felcsúti élvonalbeli csapatot fenntartó Puskás FC Kft. forgalma például 3,7 milliárd volt. Ezt jelentős részben el is költötték: a vállalat 100 milliós nyereséget mutatott ki 2018-ban. Azaz az UEFA által rögzített összeg mindössze 1 százalékát.

 

A magyarázat a jelentős eltérésre szinte biztosan az, hogy az európai szövetség nem a Puskás FC Kft. számait nézte, hanem az azzal szimbiózisban élő, Orbán Viktor által alapított és Mészáros Lőrinc által elnökölt fociakadémiáét. A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány ugyanis tényleg ilyen nagyságrendű nyereséget produkált 2018-ban, a profitmarzs pedig még magasabb is volt annál, amit az UEFA mért. Mindez jelentős részben a tao-támogatásoknak köszönhető, tehát annak, hogy számos, nem ritkán kormányközeli cég az államkassza helyett az alapítványnak utalta a saját sokszor állami megrendelésekből származó nyeresége után fizetendő adót.

Más kérdés, hogy az így képződött 9 milliárdos profit nem tornyosul ott az akadémia valamelyik raktárában, és valójában csak számviteli okok miatt létezik. A bevételek nagy részét ugyanis különböző nagyértékű berendezések, műszerek vásárlására, ingatlanok építésére költötték, ezek viszont – ahogy ezt ebben a cikkben részletesen elmagyaráztuk – nem abban az évben jelentkeznek ráfordításként, amikor ténylegesen elköltik rá a pénzt, hanem a későbbiekben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkElmagyarázzuk, hogyan lehet 9 milliárdos profitja Orbán Viktor fociakadémiájánakNem kell aggódni, a tao-bevételeket elköltötték, csak a számviteli szabályok miatt termelt a Dechatlonnál ötször nagyobb nyereséget a felcsúti fociakadémia.

Honnan van a pénz?

Mindez azért érdekes, mert, ha az UEFA az összes többi kimutatásánál az alapítvány bevételeivel számolt, akkor ez a teljes ligaszintű bevételeket is eltorzíthatja. A trendeken ugyan valószínűleg nem változtat, hiszen az elég jól látszik, hogy a felcsúti akadémia nélkül is ömlik a pénz és elsősorban a közpénz a magyar élvonalbeli csapatokhoz, de az adatok pontosságát megkérdőjelezheti.

Persze az európai szövetséget nehéz emiatt kritizálni, hiszen így is elég sokat kihoztak a magyar adatokból ahhoz képest, hogy a csapatokat fenntartó cégek mennyire eltérő, illetve nem ritkán hiányos beszámolókat tesznek közzé*Lehet, hogy az UEFA számára szolgáltattak adatokat.. Mindenesetre az elég érdekes, hogy a szövetség kimutatása szerint a kazah mellett kizárólag a magyar élvonalbeli futballcsapatoknak nincs bevétele közvetítési jogokból, miközben az állami média éves szinten közel 4 milliárd forinttal támogatja így a hazai labdarúgást. Ahogy az is furcsa, hogy a magyar liga összes bevételének közel fele valamilyen nem nevesített forrásból származik.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKevés volt a felcsúti focinak 19 milliárd, visszamenőleg kaphattak újabb százmilliókatValószínűleg egy jogszabály-módosításnak köszönhetően juthatott újabb közel egymilliárd forinthoz, így összesen már 20 milliárdnyi közpénzből szépülhet az akadémia.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTízmilliárd forint folyik át az MLSZ-en a futballcsapatokhozMég annál is sokkal több pénz kapnak a magyar focicsapatok a közvetítésekért, mint amennyiről eddig hallani lehetett.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMár nyolc éve tömik a focicsapatokat állami milliárdokkal, lassan belefulladnak2010-ben 500 millióból gazdálkodhatott egy NB1-es csapat, most 2 milliárdból. Rengeteg támogatás jön az államtól és milliárdoknak nem lehet megállapítani az eredetét.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Vállalat Felcsút Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány Puskás FC uefa Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Debreczeni Anna
2024. április 3. 10:22 Adat, Élet

Lettországban él a legtöbb, Görögországban a legkevesebb gyermek állami gondozásban lakosságarányosan

Magyarországon a 20 463 állami gondozott gyermek 70 százaléka családoknál, 30 százaléka intézményekben élt a 2021-es adatok szerint.

Bucsky Péter
2024. április 3. 04:33 Adat, Közélet

Kozmetikázott adatokkal tupírozza fel Lázár minisztériuma az ország- és vármegyebérletek eredményeit

Megkapargattuk a sikerpropaganda felszínét, ennek nyomán a KSH jelezni fogja, hogy az új adatok nem összehasonlíthatók a korábbiakkal.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.