Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2019. november 22. 10:15 Vállalat, Világ

Februárra kivonulhat a Tesco Lengyelországból, megvannak a vevőjelöltek

Több kudarcos kísérlet után nyáron döntött úgy a Tesco brit vezetése, hogy mindenképpen kivonul Lengyelországból, és az eladást szeptembertől kezdve felgyorsítja. A helyi sajtónak a Tesco semmit sem kommentál, de úgy tudják, hogy a cégnél azért vesztették el a türelmüket, mert hiába alakították át mélyrehatóan a lánc működését, a veszteségek nem csökkentek, sőt nőttek.

Az eladást a Barclays befektetési banki ága menedzseli, és a hírek szerint annyira pörögnek, hogy már az ajánlattevők szűkített körét vezetik körbe a lengyel üzletekben. A sajtó szerint szakmai és pénzügyi befektetők egyaránt jelentkeztek a láncért, a Tesco jobban szeretné szakmai kezekbe átadni az üzleteit, és arra is ügyelne, hogy az alkalmazottak állása lehetőség szerint megmaradjon.

Az események azért is gyorsultak fel, mert a Tesco a februárban végződő pénzügyi évvel mindenképpen szeretné otthagyni Lengyelországot, így szűk két és fél hónap maradt a részletek letárgyalására.

A Tesco lengyelországi kivonulását négy-öt éve rebesgetik, állítólag már kétszer komolyan nekifutottak az eladásnak, de nem jelentkeztek megfelelően jónak tartott vevők, vagy nem adták meg azt az árat, amire a brit tulajdonos számított.

A Tescónak Lengyelországban sosem ment olyan jól, mint például Csehországban, Szlovákiában vagy Magyarországon, a tavalyi üzleti évet például 10 százalékos bevételcsökkenéssel, és 230 millió zlotys (18 milliárd forintos) adózás utáni veszteséggel zárta.

Az alapprobléma azonban az egész térségben ugyanaz: a vásárlók fokozatosan fordulnak el a hipermarketektől, nagyrészt a diszkont modellben dolgozó kisebb üzletek népszerűsége miatt. Nem jött ki jól a Tesco abból sem, hogy Lengyelországban részleges vasárnapi boltzárat vezettek be, és hiába központosította a cég felépítését, a sajtó szerint abban is alapos hibákat vétett.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA Tesco bezár 30 lengyel üzletet, és nem tart nyitva éjjel SzlovákiábanLengyelországban a boltszám csökkenése négy éve megy, Szlovákiában nem éri meg az éjjeli nyitva tartás.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTarol a Lidl Magyarországon, hamarosan második lehet a Tesco utánNagy növekedés mellett iszonyatos hatékonysági mutatókat produkál a német diszkontlánc. Ha ez így megy tovább, nagyobb lesz mint a Spar, és még a piacvezető Tesco sem elérhetetlen.

Vállalat Világ eladás élelmiszer hipermarket kiskereskedelem kivonulás Lengyelország Tesco V4 Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Váczi István
2021. május 14. 14:36 Vállalat

16 milliárdos fizetését magyarázza a Netpincér anyacégének vezére

A német tőzsdén jegyzett vállalatok vezetői közül tavaly a második legnagyobb javadalmazást kapta a Delivery Hero alapító-vezérigazgatója.

Bucsky Péter
2021. május 12. 06:50 Vállalat

Egyre nagyobb az IKEA fölénye, a bútorra költött forintok negyede a cégnél landol

Egész Európát letarolta a svéd gyökerű bútorforgalmazó, de Magyarországon páratlanul magas a piaci részesedése.

Jandó Zoltán
2021. május 7. 05:42 Vállalat

A magyar cég, amely kiszívja a hőt a Földből

A Mol nem csapott le az ötletükre, így végül úgy döntöttek, maguk csinálják meg a világszinten is egyedinek számító fűtőművet, amelynek külföldön is lehet piaca.

Fontos

Bucsky Péter
2021. május 15. 06:58 Podcast

Egyre hatékonyabb technológiával éljük fel egyre jobban a természeti erőforrásokat

G7 Podcast! Az ember által okozott egyik negatív környezeti hatás csökkentése együtt jár a másik hatás növelésével, ezért Dombi Mihály szerint újra kéne gondolnunk az alapvető infrastruktúrákhoz való viszonyulásunkat.

Tóth István János
2021. május 14. 18:08 Adat, Közélet

A kiszámíthatatlan és korrupt állam a sikeres járványkezelést is akadályozza

Minél magasabb volt a korrupció szintje egy EU-tagországban, annál többen haltak meg lakosságarányosan a járvány következtében.

Jandó Zoltán
2021. május 14. 06:56 Világ

Senkit nem érdekel a járvány a közeli országban, ahol a legtöbben halhattak meg Covidban

A kormány hibát hibára halmoz a járványkezelésben, és emiatt rengetegen haltak meg Bulgáriában, de annyira nagy a korrupció, hogy a választási kampány is csak arról szólt.