Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2019. szeptember 24. 14:06 Vállalat

Hiába tűnik úgy, hogy a villanyautóké a jövő, még mindig nagyon bizonytalan az iparág üzletileg

Bármennyire is sok jele van annak, hogy az elektromos járművek gyártása jelenti az autóipar jövőjét, a kifejezetten a villanyautók gyártására specializálódott nagyobb cégek pénzügyi eredményei egyelőre aligha támasztják alá ezt a víziót. A Teslánál például ritkaságszámba mennek a nyereséggel zárt negyedévek, az elmúlt 15 évben összesen nagyjából ötmilliárd dollár veszteséget hozott össze az amerikai vállalat.

Ezzel nincs egyedül az ágazatban, a Tesla kínai kihívójaként a 2014-ben piacra lépett Nio négy év alatt termelt ennyi veszteséget, ami

napi 3,4 millió dolláros bukást jelent.

Ráadásul a sanghaji cég idei adatai még súlyosabb veszteségekről árulkodnak a Bloomberg beszámolója szerint.

A Niót a kínai Elon Muskként is emlegetett William Li alapította, és az üzletember ötlete mögé a legnagyobb kínai technológiai vállalatok álltak be befektetőként, például a Tencent, a Baidu és a Lenovo. Hiába bíztak azonban az ország óriási e-autó-piacában (a világ minden második villanyautóját ott adják el), végül is a tervezett költségkeretek túllépése, a gyenge értékesítési adatok és a visszahívási akciók határozták meg a cég működését. A cég szerencsétlen sorsa tehát jól példázza azokat az elemzői véleményeket, amelyek szerint

Kínában az elektromos autók dübörgő piaca csak egy mesterségesen túlfújt buborék, ami mára a kipukkadás határára jutott.

A 2010-es évek közepén az élénk keresletet ugyanis leginkább az alternatív hajtású autók vásárlására adott jelentős állami támogatások idézték elő. Ezeket azonban a kormány 2017-ben elkezdte leépíteni, ami meg is látszik a gépkocsieladások számán, azok ugyanis 2018 második felétől kezdve rendre elmaradtak az előző évi adatoktól.

A Niót egyelőre a befektetők életben tartják, a cég azonban így is kénytelen volt 14 százalékos létszámcsökkentést végrehajtani, miközben az eladott járművei több mint 20 százalékát vissza kellett hívnia.

A történetet Európából nézve különösen aggasztó lehet, hogy a kontinens nagy múltú autógyárai is egyre kiszolgáltatottabbak a kínai autópiacnak, illetve az elektromos autók még meglehetősen bizonytalanul alakuló szektorának. Többek között a Volkswagen és a Mercedes egyértelműen kinyilvánította a közelmúltban, hogy az elektromos hajtásláncai fejlesztésére helyezi a hangsúlyt, aminek hátterében persze nemcsak a kínai piaci igények állnak, hanem például a szigorodó európai károsanyag-kibocsátási normák is.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkIjedten figyelik a német VW-munkások az átállást az elektromos autókraA Volkswagen pont egy olyan gyárát választotta az elektromos autógyártásra való áttérés első állomásaként, aminek környezete teljesen kiszolgáltatott az üzem működésének.

Vállalat autóipar elektromos autó Kína válság Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Torontáli Zoltán
2020. augusztus 11. 14:39 Adat, Vállalat

Fél év alatt olcsóbb lett a bevásárlásunk a Lidlben és az Aldiban

A két diszkontlánc árazása az alapvető élelmiszereknél annyira minimális eltéréseket mutat, hogy néha az volt az érzésünk, ez nem is két cég, hanem egy.

Váczi István
2020. augusztus 11. 06:52 Vállalat

Veszteséges, de már gyarapítja a gazdaságot a kormány kedvenc multija

Tavaly 30 milliárd forintot tett hozzá a magyar gazdasághoz a Samsung gödi üzeme, amely már több mint kétezer embert foglalkoztat.

Torontáli Zoltán
2020. augusztus 10. 10:18 Vállalat, Világ

Beragadtak a járvány miatt bevezetett részmunkaidőbe a németek

Bár összességében csökken a részmunkaidősök száma, az ütem nem elég gyors, és egyes szektorokban továbbra is állnak a gépek. A cégek ennek ellenére sem akarják elbocsátani a dolgozókat, további állami támogatást kérnek.

Fontos

Avatar
2020. augusztus 10. 15:33 Adat

Most akkor mekkora a valódi munkanélküliség Magyarországon?

Egymásnak sokszor homlokegyenest ellentmondó kommentárokat lehet olvasni arról, hogy pontosan mekkora munkanélküliség alakult ki, és látható-e már javulás.

Jandó Zoltán
2020. augusztus 10. 06:25 Közélet, Vállalat

Olyan sokat keres az állam a lakossági gázon, hogy a következő választás előtt akár ingyen is adhatja fél évig

Ha igaza lesz a szakértőknek, és nem változik a piaci környezet, olyan rezsicsökkentést láthatunk a 2022-es választás előtt, amilyet nem látott még az ország.

Torontáli Zoltán
2020. augusztus 8. 07:03 Élet, Vállalat

Időutazás a közelmúltba: a golyórágó diadalútja Magyarországon

Kicsit kemény volt és kicsit hamar elment az íze, de igazi szocialista slágertermék lett Magyarországon az amerikai életérzést imitáló golyórágó. Elbeszélgettünk a termék akkori honosítóival.