Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. szeptember 24. 07:05 Vállalat

Három tenger mosta el a bedőlt magyar üzletlánc vagyonát

Birodalmában soha nem nyugodott le a nap – fogalmazta meg az utókor V. Károly német-római császár, spanyol király hatalmának földrajzi kiterjedtségét. Furcsa a párhuzam, de hasonlót lehetett elmondani a csúcson több mint 50 saját és több tucatnyi franchise üzletet számláló One Euro Market üzletlánc hivatalos tulajdonosi köréről, amelyben szerepet kapott panamai, hongkongi, Marshall-, Seychelle- és Brit Virgin-szigeteki társaság is.

Azóta viszont alig maradt valami a hálózatból, a jelek szerint mindössze három bolt. Ami az üzleteket korábban működtető 10 céget illeti, egyet megszűntnek nyilvánított a hatóság, három ellen kényszertörlési, további hárommal szemben felszámolási eljárás indult.*Kényszertörlési és megszűntnek nyilvánítási eljárást a beszámolási kötelezettség elmulasztása miatt szokott a hatóság indítani.

Ennél azonban érdekesebb, hogy az állam (az adófizetők) és a beszállítók élőben nézhetik, ahogy minimum százmilliós, de valószínűleg inkább milliárdos nagyságrendű kár éri őket. Formálisan offshore tulajdonosok, illetve az általuk megbízott vezetők döntései miatt, de ahogy korábban írtam, naivitás kell annak feltételezéséhez, hogy a világ teljesen különböző részén lévő tulajdonosok tényleg a végső haszonhúzók voltak, miközben az azonos székhelyen működő cégeiknél rendre ugyanaz a néhány magyar személy volt a könyvvizsgáló, könyvelő, tulajdonosi képviselő, kézbesítési megbízott és jogász. Mégis, ha senki nem esik ki a szerepéből, akkor könnyen lehet, hogy jogilag pontosan ez lesz a helyzet.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkBedőlés felé tart az egyeurós bolthálózat, mióta lecserélte Magdi anyustBezárt boltok, milliárdot közelítő tőkekivonás, százmilliót meghaladó adótartozás a korábbi nagykereskedőnél. Nincs könnyű helyzetben egy egyeurós bolthálózat.

Ez az állam oldaláról pikánsabb helyzet abból a szempontból, hogy a jogalkotóról van szó. A hálózatban a nagykereskedelmi tevékenységet 2016 végéig végző, egykor One Euro-Market (OEM), ma már ZKKTS Kft. névre hallgató cég 2018 eleje óta szerepel a 180 napon túli, 100 millió forintot meghaladó adótartozást felhalmozó cégek listáján, és egyéb eljárások, elmarasztalások*NAV – adószámtörlési határozat, áfabevallást be nem nyújtó adózó, bírósági végrehajtás után idén augusztusban a felszámolását is elrendelték.

Ha nem történik valószínűtlen fordulat, akkor a cég anélkül tűnik el a süllyesztőben, hogy az állam egyetlen forintot is viszontlátna. A felszámoló arról tájékoztatta a G7-et, hogy

„az ügyvezető a felszólító leveleinket nem vette át, a felszámolóval nem vette fel a kapcsolatot, tevékenységet lezáró számviteli beszámolót, zárómérleget, főkönyvi kivonatot, vagyonleltárt, adóbevallásokat és iratjegyzéket, iratot nem adott át. A cég történetére, gazdálkodására vonatkozóan csak a közhiteles cégtörténetben szereplő információkkal rendelkezünk. Jelenlegi ismereteink szerint a Cstv. 63/B §-ban foglaltaknak megfelelően egyszerűsített eljárás keretében kényszerülünk lefolytatni az eljárást.”

Erre akkor kerül sor, ha az adós vagyona a várható felszámolási költségek fedezetére sem elegendő, vagy a nyilvántartások, könyvvezetés hiányai miatt a felszámolási eljárást nem lehet az általános szabályok szerint lebonyolítani.

Mennyit bukik várhatóan az állam? A megismert legnagyobb tartozás, amelyet a NAV megpróbált (sikertelenül) behajtani, 335 millió forint volt, de hallottam olyan becslést, amely alapján bőven a milliárdos nagyságrendben van az állam követelése. Miközben egyáltalán nem ért véget a hálózat működése, mert a nagykereskedelmet átvette egy másik cég, a One Euro Group. Ez azonban hivatalosan csak nevében kötődik elődjéhez, tulajdonosi – és egyéb, az eset jogi megítélése miatt fontos – szempontból nem volt köze a képen kívülre került OEM/ZKKTS-hez. Ahogy a boltokat üzemeltető cégeknek sem, amelyek így – ha egyre csökkenő számban is – tovább működhettek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFerrarira futotta a bukó boltláncnál, több százmilliónyi adó kifizetésére nemPár éve még az egyik legfontosabb kiskerlánc volt a One Euro Market. Az alapító százmilliókat vett ki készpénzben, pedig elvileg köze sem volt a céghez.

Valamekkora összeggel a beszállítóknak is adósa maradt az OEM/ZKKTS, de számukra a hálózat nagykereskedelmét 2017-ben végző One Euro Group bedőlése az igazán fájdalmas. Összesen sok százmillió forintjuk ragadt benn ugyanis, sőt, könnyen elképzelhető, hogy itt is milliárdos nagyságrendű az összeg.*A cég 2018-ra nem adott le beszámolót, 2017 végén 1,84 milliárd forint volt a rövid lejáratú kötelezettségállománya, amely nagykereskedelmi cégnél döntő mértékben a szállítókat szokta takarni. Pontos arányt azonban nem lehet tudni, mert a kiegészítő mellékletnek csak a fedőlapját adta le a vállalat. És sajnos ez a cég sem néz ki az ő szempontjukból jobban, mint a ZKKTS: idén március eleje óta felszámolás alatt áll, augusztusban pedig az áfabevallást be nem nyújtók listájára került fel.

A One Euro Group felszámolója nem adott tájékoztatást a részletekről, de úgy tudom, hogy a helyzet jelen állás szerint a ZKKTS-éhez hasonló, vagyis itt is az a legvalószínűbb, hogy a hitelezők nem jutnak egy fillérhez sem. A másik oldalon viszont komolyabb következménytől senkinek sem kell tartania, végül is a tulajdonos egy Seychelle-szigeteki cég, az pedig, hogy ki a kézbesítési megbízott vagy a tulajdonosi képviselő, nem számít.

Ez talán rendben is lenne, ha egy cég egyszerűen rossz vezetői döntések, elhibázott üzletpolitika miatt megy tönkre; a beszállítók vigyázzanak, hogy milyen vállalattal üzletelnek. Ebben az esetben azonban vannak arra utaló jelek, hogy valami más történhetett. Van olyan beszállítói vélemény, amely szerint a hálózat és benne a One Euro Group helyzete azért alakult így, mert a boltokat üzemeltető cégek

a befolyt bevétel tekintélyes részét nem a nagykereskedő kifizetésére használták fel, hanem a tulajdonosuknak juttatták tőkeleszállítás és tagi kölcsön formájában.

A tíz boltüzemeltető cég mindegyikből jelentős tőkét vont ki tulajdonosa, esetenként 40 millió forintot, gyakrabban viszont 95 milliót. A 10 cégnél összesen 840 millió forintot vontak ki a tulajdonosok. (Korábbi cikkemben nem számoltam az egykor szintén boltüzemeltető, One Euróról STKKZ Kft.-re átnevezett céggel, ezzel együtt 860.) Pedig a tőkehelyzet a társaságok többségénél siralmas volt, a beszámolókban rögzített állapot szerint a saját tőke jó pár esetben negatív a tőkekivonás és a veszteség következtében. A legutóbbi elérhető beszámolók*ez esetenként 2017-es, esetenként 2018-as szerint a 11 (részben már csak egykori) boltüzemeltető cég összesített saját tőkéje -521 millió forint.

Ezt fejelte meg, hogy közülük hat adott kölcsön tulajdonosának, összesen 1,21 milliárd forintot. Négy másik cég esetében az látszik, hogy összesen 583 millió forintot adott kölcsön, de az nem derül ki, hogy kinek. További egy cégnél a hibásan feltöltött kiegészítő melléklet miatt csak a követelések összege látszik, ez 129 millió forint. Az utóbbi két tételről sem zárható ki, hogy jórészt a tulajdonosnak adott kölcsön, amelyek összege így már 1,9 milliárd körüli lehet.*A másik oldalon csak egy cég kapott azonosítható módon tulajdonosi kölcsönt, 182 milliót.

Ebből 283 millió már biztosan nem térül meg, mert azt az STKKZ leírta értékvesztésként. Nem csoda, hiszen tulajdonosa a ZKKTS. A hálózat helyzetét elnézve a többi megtérülésére is csekély az esély. Ha az ebből és a tőkeleszállításokból*Ennek összegét a törvény szerint vagy ki kell fizetni a tulajdonosnak, vagy bele kell számítani a felé fennálló valamilyen kötelezettségbe. származó pénz megvan valahol, akkor azt az offshore tulajdonosoknál kellene keresni.

Közben a mérlegadatok arról árulkodnak, hogy 

ezek az összegek nagyon is hiányoztak akkor, amikor a beszállítót, a One Euro Groupot kellett volna kifizetni.

A cég követelésállománya 2017 végén 1,88 milliárd forint volt, és mivel ebben az évben ez a társaság volt a One Euro hálózat nagykereskedője, életszerű az feltételezni, hogy ezzel az összeggel a boltokat üzemeltető cégek tartoztak neki. Ezt megerősíti, hogy ezek a cégek 2017 végén hasonló összeggel tartoztak, miközben árut főszabály szerint csak a hálózat nagykereskedőjén keresztül szerezhettek be.*Az értékelést megnehezíti, hogy a 11 cégből mindössze hatnál látszik, hogy mennyivel tartozik a szállítóinak: 1,37 milliárd forinttal. Ötnél csak a rövid lejáratú kötelezettségekről van adat – 820 millió –, de ez a kisker cégeknél általában döntően a szállítói tartozásokat jelenti.

Tehát a boltokat üzemeltető cégekből százmilliós nagyságrendben vettek ki pénzt a tulajdonosok, miközben ezek a cégek a (szintén a hálózathoz tartozó) saját nagykereskedőjüket sem tudták kifizetni.

Az előzmények alapján az sem lenne teljesen meglepő, ha a One Euro Group is megjelenne a 100 millió forintnál több adóval 180 napon túl tartozó cégek listáján. De a történet enélkül is szomorú, mert a hálózat – egyre zsugorodva ugyan – a jelek szerint két nagykereskedő cég bukásán is túltette magát, miközben az elsőnél főképp az állam, a másodiknál a beszállítók égették meg magukat valószínűleg milliárdos nagyságrendben.

A fenti gondolatmenetre alapozott kérdéseket elküldtem azoknak a boltüzemeltető cégeknek, amelyek múlt hónapban még életjeleket mutattak*Nem szüntették meg őket, nem álltak kényszertörlés vagy felszámolás alatt., de válasz nem érkezett sehonnan. Ahogy attól az üzletembertől sem, aki tulajdonosi képviselőként – öccsével felváltva – szignózta a tőkeleszállítási határozatokat, és aki a korábbi cikkemben bemutatott módon valószínűleg sokkal fontosabb szerepet játszott a hálózat életében, mint arra pusztán a cégjegyzék alapján következtetni lehet.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat egyeurós bolt felszámolás kiskereskedelem One Euro Market Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Bucsky Péter
2024. április 4. 04:34 Közélet, Vállalat

Egyre több rossz hitel mögé kell beállnia az államnak, hogy a magyar cégek forráshoz jussanak

Főleg az agrárvállalkozásoknál tolják az állami kezességvállalást annak ellenére is, hogy a hitelfelvevők egyre jelentősebb része végül nem tud törleszteni.

Hajdu Miklós
2024. március 31. 04:32 Élet, Vállalat

Hosszú út vezetett odáig, míg ismét magyar céghez kerül a Boci csokoládé

Élénk visszhangot váltott ki, amikor a Nestlé húsz éve Csehországba vitte az édesség gyártását, amelynek eredete közel száz évre vezethető vissza.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.