Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2019. augusztus 27. 09:55 Vállalat

Az OTP kivonulhat Szlovákiából

A szlovák Trend magazin meg nem nevezett helyi banki forrásokra hivatkozva azt írja, hogy az OTP Bank eladásra kínálja az ottani leányvállalatát, vagyis kivonul az országból. A lap szerint az érdeklődők között lehet a cseh CSOB, a Tatra banka és a Penta befektetési csoport. Ezek egyike sem tagadta a vételi szándékot, de nem is kommentálta a hírt.

Az újság megszólaltatta az OTP helyi PR- és marketingvezetőjét is, Varsányi Róbert azonban csak annyit mondott, hogy ilyen piaci híreket sosem kommentál a bank (és ugyanezt mondta megkeresésünkre a magyar OTP is).

A Trend írását átvevő Aktuality az üggyel kapcsolatban megjegyzi, hogy az OTP az elmúlt években teret vesztett Szlovákiában, az ország uniós csatlakozásakor, azaz 15 évvel ezelőtt még 2,9 százalékos piaci részesedése volt, most azonban már csak 1,8 százalék. Bár az utóbbi években javult az üzleti teljesítménye, összesen 10,4 millió euró, azaz mai árfolyamon 3,4 milliárd forintnak megfelelő veszteséget hozott össze.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz OTP akkor ment nagyot külföldön, amikor a helyi OTP-t vette megErősen hullámzó szerencsével terjeszkedik az OTP a környező országokban. Most belépnek az egzotikus Albániába, de a fő cél a bolgár piac uralása lehetett.

Vállalat csob eladás kivonulás OTP penta Szlovákia tatra banka Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Jandó Zoltán
2020. október 21. 10:09 Vállalat

Több mint százmilliárd forintért vette meg az állam a Telenor negyedét

Petr Kellner többségi tulajdonos, a leggazdagabb cseh üzletember valószínűleg forintmilliárdokat keresett az ügyleten.

Mészáros R. Tamás
2020. október 20. 06:47 Vállalat, Világ

A tudomány szerint lehetetlen, az Alibaba alapítója mégis kilapítaná a világot

Jack Ma a világ egyik leggazdagabb üzletembere megtörné a multik uralmát a kkv-k kereskedelmének felfuttatásával, de forradalmának kifutása erősen kétséges.

Avatar Avatar
2020. október 19. 16:52 Adat, Vállalat

Együtt váltottunk rendszert a csehekkel, de hol tartanak most a magánvállalataink?

A csehek egy lépéssel előrébb járnak, a magyar cégeknek aktívan kell gondolkodniuk arról, hogyan fogják a működésüket a jövőben is fenntartani.

Fontos

Torontáli Zoltán
2020. október 21. 13:47 Élet

A magyar fiatalok gyors ütemben közelítenek Nyugat-Európához

A magyar fiatalok gondolkodása a tipikus élethelyzetekről már csak körülbelül 12 éves csúszásban van Nyugat-Európához képest.

Stubnya Bence
2020. október 20. 16:43 Adat, Élet

A természeti erőforrások felélése árán nőtt a magyar gazdaság

Európa-bajnokok voltunk az erőforrások felhasználásában, miközben lebetonoztuk az országot a régiós átlagnál alacsonyabb gazdasági növekedésért cserébe.

Torontáli Zoltán Váczi István
2020. október 19. 06:49 Közélet, Vállalat

Milliárdokat fizet a kormány, hogy az egyik magyar gyárból egy másikba vigyék a termelést

A kormány odaadja a pénzünket egy új összeszerelő üzemnek, de fogalmunk sem lehet, hogy ez jó-e nekünk. Az eddigi sárvári bérgyártóknak valószínűleg rossz.