Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2019. július 31. 11:39 Vállalat

Átlagosan egy pohár sörre való kompenzációt harcolt ki a versenyhivatal a WizzAir utasainak

Megegyezett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a WizzAir egy olyan vitás ügyben, amely a repülőjegyek értékesítése kapcsán folyt. Ahogy a GVH a határozatában részletezi, a légitársaság a Wizz Flex nevű szolgáltatását 2010 márciusától azzal a felhívással kínálta a honlapján, valamint 2014 márciusától a Wizz Air mobil alkalmazásban is, hogy az utasok korlátlan számban tudják módosítani az utazásaik dátumát, idejét és az úti célt. Ehhez csak a viteldíj-különbözetet kellett megfizetniük, de egyéb díj felszámolását nem jelezték nekik.

Ám a viteldíj-különbözet mellett valószínűleg a poggyászdíj-különbözetet is meg kellett fizetniük az utasoknak, és ez utóbbi összegét több tényező is befolyásolhatta. Ezzel egy olyan változó mértékű költség merült fel, amely sem a cég kommunikációjából, de még a szabályaiból sem derült ki egyértelműen.

Ezen kívül a GVH szerint a légitársaság egyes esetekben a Wizz Flex árakkal sem bánt megfelelően. A szolgáltatás tényleges igénybevételekor ugyanis a foglalások módosítása során az utasok az újonnan kiválasztott jegy áraként magasabb árat láttak, mintha ugyanarra az időpontra, ugyanarra a járatra Wizz Flex módosítás nélkül foglaltak volna jegyet. A jegyfoglaló rendszer így volt beállítva.

A légitársaság összesen 250 millió forint kompenzációt fizet az utasoknak, és módosítja a szolgáltatását, illetve az azzal kapcsolatos tájékoztatást.

A kompenzációban részesülő fogyasztók száma a GVH tájékoztatása szerint 120 – 220 ezer közé tehető,

az átlagos összeg pedig 8,3 euró lesz utasonként.

A kompenzációt a cég a fogyasztók Wizz fiókjában írja jóvá ( ez egy olyan virtuális, a cégnél vezetett “számla” amelyről a Wizz szolgáltatásaiért lehet házon belül fizetni), és ott öt évig használhatják fel, vagy ha a bankszámlaszámukat elküldik, akkor készpénzre válthatják. A vissza nem igényelt, bennmaradó összeget öt év után az SOS Gyermekfalu Alapítványnak utalják át.

A Wizz Air fedélzetén jelenleg egy pohár sör vagy egy pohár bor 8,5 euróba kerül.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEddig tartott a nagylelkűség, felejtős az ingyenjegy a Wizz AirnélTíz év után az ügyfelek szemszögéből nézve durván leromlottak az Erste Bank és a légitársaság közös hitelkártyájának feltételei.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat gvh kompenzáció repülés wizz Air Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Nagy Zsolt
2024. március 26. 04:37 Vállalat

Dollármilliókat spórol a gyártóknak egy magyar fejlesztés, ami megmutatja, hogyan lehetnek extra hatékonyak

Az EPIC Innolabs adatelemzéssel és szimulációk készítésével segíti a termelés optimalizálását többek között olyan multiknak, mint az Audi vagy az Apollo Tyres.

Torontáli Zoltán
2024. március 20. 12:40 Adat, Vállalat

Egyre összetettebb problémát jeleznek a magyarországi munkaerőköltség, bér és árfolyam adatok

Gyors ütemben nő Magyarországon a munkaerő költsége, euróban nézve is, a dolgozók azonban még nagyobb béremelést szeretnének. Mi lesz így ebből?

Torontáli Zoltán
2024. március 14. 09:11 Vállalat

A Bookingot milliárdokra büntette a GVH pszichés nyomásgyakorlás miatt, mit fog csinálni most a Temuval?

A Booking nyomásgyakorlása piskóta a Temu gyakorlatához képet, sőt ez a fajta marketing a Temu működésének lényege. Ezt kaszálhatja el a magyar hatóság a magyar e-kereskedők panaszára indított eljárásban?

Fontos

Bucsky Péter
2024. március 28. 04:34 Közélet, Pénz

Több százmilliárdos állami forrás olajozhatta meg Tiborcz és Jellinek terjeszkedését

A NER nagyvállalkozói akkor is bőkezű állami segítséget élveznek, ha nem indulnak közbeszerzéseken.

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.