Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2019. július 12. 16:10 Vállalat

Mi lesz a Telekom 50 milliárdos székházával Mészáros Lőrinc érkezése után?

Bár a T-Systems felvásárlásának iparági, üzleti és politikai vonatkozásai miatt eddig nem igazán került elő, de kifejezetten érdekes kérdés, hogy mi lesz a tranzakció után a csoport új, 50 milliárdos székházával. A Mészáros Lőrinchez köthető 4iG Nyrt. a hét elején jelentette be, hogy megvenné a Magyar Telekom (MT) IT-üzletágát összefogó céget, amely jelenleg a tavaly átadott hatalmas ingatlan bő harmadát foglalja el.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA legmagasabb szinten dönthettek Mészáros Lőrincék 40 milliárdos üzletérőlEgyelőre az sem egyértelmű, honnan lesz pénz a mostani felvásárlásra, de a 4iG további akvizíciókat tervez Magyarországon és a régióban.

 

A hivatalos adatok szerint a székházban négyezer munkaállomás van, és az épületben elvileg nagyjából 4500-an dolgoznak. Márpedig a T-Systems jelenleg 1600 embert foglalkoztat, többségüket itt. A helyzet amiatt különösen pikáns, mert a távközlési társaság épp azért vágott bele a fejlesztésbe, mivel korábban a különböző leányvállalatok alkalmazottjai, sőt sok esetben még ugyanannak a cégnek a munkatársai is különböző irodaházakban szétszórva dolgoztak Budapest-szerte.

Ez pedig munkaszervezés szempontjából nagyon nem volt hatékony, hiszen rengeteg idő ment el azzal, hogy az alkalmazottak egyik helyszínről a másikra utaztak egy-egy megbeszélés miatt. Szabó János, a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese egy februári interjúban hosszan értekezett az új székház cégkultúrára gyakorolt jótékony hatásáról, és külön hangsúlyozta, hogy teljesen más szintre került az interakció.

Ha azonban ebből a rendszerből hirtelen kiemelnek 1600 embert, az már egészen más kontextusba helyezi a szituációt, így ugyanis elég nehéz hatékonyságról beszélni. A székházat úgy tervezték meg, hogy számoltak a T-Systemsszel is, amely, ha az egyik pillanatról a másikra kiköltözne, egész biztosan nehéz helyzetbe hozná a Magyar Telekomot.

Részben ezért is vehető biztosra, hogy a T-Systems a tulajdonosváltás után is marad a székházban. Ezt egyébként az ügyre rálátó forrásaink szerint az is indokolja, hogy a két vállalat között a tranzakció lezárása után is erős maradhat a kapcsolat, hiszen számos együttműködésük lesz.

Mindenesetre az biztos, hogy a székház kérdése az adásvétel letárgyalása során és a szerződésben is elég hangsúlyos szerepet kap majd.

Az MT helyzetét némileg megkönnyíti, hogy az ingatlan nincs a csoport tulajdonában, és az anyacég, illetve leányvállalata között már most is van egy bérleti megállapodás. Az épületet az Orbán Viktor túravezetőjeként elhíresült Garancsi István cége, a Market Zrt. húzta fel, de a fejlesztő a Wing-csoport volt. A Magyar Telekom pedig utóbbival állapodott meg arról, hogy 15 évig bérelni fogja tőle a létesítményt, illetve annak nagy részét.

Az MT tavalyi pénzügyi beszámolója szerint ebben a másfél évtizedben 56 milliárd forintot fizet majd ki bérleti díjként. Ennek egy részét azonban egy külön szerződés értelmében már most is továbbszámlázza a T-Systemsnek. A Magyar Telekom tavaly év végén 20 milliárd forint feletti lízingkövetelést tartott nyilván, ennek jelentős hányadát (vélhetően nagyjából 19-20 milliárd forintot) pedig épp a T-Systemsszel szemben. Az összeg elég jól mutatja, hogy milyen kardinális kérdésről van szó, hiszen a közel 20 milliárd forint majdnem a fele annak az összegnek, amennyire a teljes tranzakció értékét becsülik.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat 4iG Magyar Telekom Mészáros Lőrinc székház T-Systems Wing Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Stubnya Bence
2025. július 10. 12:55 Vállalat

Lezajlott az idei harmadik hazai sztrájk, és lehet még folytatása

Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.

Bucsky Péter
2025. július 10. 06:00 Közélet, Vállalat

Külföldi hitelek miatt akadt el az állam és Tiborcz István nagy vasúti üzlete

A jelek szerint túl nagy lendülettel adták el Lázárék a GYSEV Cargót Tiborcznak, miután kicsavarták az irányítást az osztrák tulajdonostárs kezéből.

Torontáli Zoltán
2025. július 9. 10:33 Vállalat

Súlyosabb piaci gondok húzódnak meg az Unitravel csődje mögött

Épp akkor törnek be új szereplők, amikor csökken az utasok száma és vásárlóereje is.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.

Vámosi Ágoston
2025. július 9. 14:48 Adat

Ötször gyorsabbnak érzékeljük az inflációt a valósnál, és ez elég sok problémát okoz

Nehéz dolga van a gazdaságpolitikának, ha ekkora a különbség, de a tartósan stabil forintárfolyam például segíthet csökkenteni az eltérést.

Stubnya Bence
2025. július 9. 06:04 Adat, Közélet

Kilenc hónapja az élre várták a magyar gazdaságot, miért néz ki most mégis az utolsó hely?

Tavaly még nemcsak a kormány, hanem az elemzők többsége is 3 százalék körüli növekedést várt idénre. Aztán jött a Trump-tornádó, és beindult a negatív spirál.