Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2019. július 9. 13:13 Vállalat

Fű alatt elindult a McDonald’s házhoz szállítása Budapesten

Nagyon erős fejlemény az étel házhoz szállítás piacán, hogy a McDonald’s is elkezdte a szolgáltatását Budapesten. A lépést egyelőre nem jelentették be hivatalosan, de a Netpincér online felületén a VIII. kerületi opciók között a hamburgeres szekcióban már ott virít a gyorsétteremlánc kínálata.

Információnk szerint a McDonald’s hosszas előkészítés után vág bele a házhoz szállításba, és egyelőre csak a VIII. kerületből szállít ki, ráadásul csak a Belváros Kiskörúton belüli részeire, a szolgáltatási területet azonban viszonylag gyorsan bővíteni fogják.

A McDonald’s Magyarország legutóbb akkor került az üzleti hírek középpontjába, amikor bejelentette, hogy a magyarországi vállalatban meglévő tulajdoni érdekeltségét teljes körűen Scheer Sándorra (a sok más mellett a Fradi-stadiont és a vizes vb úszóarénáját is építő Market-csoport egyik tulajdonosára, Orbán Viktor „túraszervezőjének”, Garancsi Istvánnak az üzlettársára) ruházza át. Az ügy részleteiről ebben a cikkünkben írtunk.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMostantól nem ehetsz úgy Big Mac-et, hogy abból ne részesüljön a NERTeljes modellváltást hajt végre Magyarországon a McDonald’s azzal, hogy helyi leányát eladja egy kormányközeli üzletembernek. Mostantól mindent a marketes Scheer Sándor felügyel.

A McDonald’s magyarországi hálózata jelenleg 89 étteremből áll, amelyek több mint felét helyi vállalkozások franchise-átvevőként üzemeltetik. Budapesten 49 étterem van, de információink szerint a Netpincérrel kezdett közös munka során a teljes országot le fogják fedni a házhoz szállítással.

A hírrel kapcsolatban megkerestük a McDonald’s-ot is, amint válaszolnak, cikkünket kiegészítjük.

Frissítés: a McDonald’s az alábbi választ közölte a megkeresésünkre:

“A július 9-én induló/elindított próbaüzem célja, hogy a Partnerünkkel, a Netpincérrel közösen indított házhoz szállítás szolgáltatás országos bevezetését előkészítsük.

A McDelivery jelenleg néhány budapesti éttermünk körzetében elérhető, a kiszállítást végző éttermektől meghatározott távolságra lévő címekre tudnak vendégeink rendelni. Az éttermek számát a tesztidőszak tapasztalatainak felhasználásával a későbbiekben fokozatosan bővítjük majd.

A kiszállítást végző étteremből a kedvenceiket 11.00-22.00 óra között rendelhetik meg vendégeink a NetPincér weboldalán. A NetPincér weboldalán és applikációban akkor jelennek meg a McDelivery szolgáltatásban résztvevő McDonald’s éttermek, ha az adott címen elérhető a házhoz szállítás.”

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA McDonald’s kipróbálta a műanyagmentes életet, és könnyebb lett, mint vártaEgy őszinte interjú a gyorskiszolgáló lánc német vezérétől: nem akarunk úgy tenni, mintha mi lennénk a világ megmentői.

Vállalat Budapest házhoz szállítás McDonald's Netpincér Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Hajdu Miklós
2022. szeptember 23. 12:55 Vállalat

A Volkswagen kivonulhat Kelet-Európából a gázárak miatt

A drága és bizonytalan energiaellátás kedvezőtlen feltételeket teremt a feldolgozóiparnak Európában.

Jandó Zoltán Stubnya Bence
2022. szeptember 23. 04:34 Vállalat

Lehet, hogy nincs, de legalább olcsó: nem nagyon volt realitása a hatósági ár eltörlésének

A legnehezebb időszakot túlélte az árstop. A Mol nyeresége alacsonyabb, de még mindig magas lehet, a kisebb kutak üzleti helyzete tovább romlik, az áruhiány pedig marad.

Pálos Máté
2022. szeptember 20. 15:54 Vállalat, Világ

A bepörgő infláció és az elhúzódó háború mellett is egyre több a dollármilliomos a világon

Az elmúlt 10 évben a világ dollármilliárdosainak vagyona 90 százalékkal nőtt, vagyonuk a világ összesített GDP-jének közel 12 százalékának megfelelő összeg.

Fontos

Kiss Péter
2022. szeptember 25. 16:44 Közélet, Pénz

Alaposan betárazva indul harcba az MNB az infláció ellen

De vajon elegendő lesz-e a muníció a forint árfolyamának stabiliziálásra, és a pénzromlás megfékezésére?

Bucsky Péter
2022. szeptember 25. 04:34 Adat, Közélet

Rogán 446 milliót, a legszegényebb államtitkár 4 milliót keresett tavaly

A miniszterek és az államtitkárok vagyoni helyzete között óriási a különbség. Orbán Viktornál 27-en is többet keresnek. A szja-kedvezményekkel százmilliót spórolnak a miniszterek, de Rogán Antal nem él a kedvezménnyel.

Avatar
2022. szeptember 24. 15:27 Pénz, Világ

Fontos részleteket takar el a nyilvánosság elől a brit udvartartás, a közvélemény ennek ellenére kitart mellettük

III. Károly népszerűsége sokat javult, mióta király lett, bár vannak, akik szerint túl sokba kerül a királyi intézmény fenntartása.

Ne hagyd ki