Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2019. április 12. 16:36 Élet, Vállalat

Az egyik nagy kozmetikai láncnál betelt a pohár a közösségi médiával, és mindegyikről kivonul

Egy magára valamit adó kereskedelmi cégnek kötelező aktívan rajta lenni a Facebookon, de Nyugat-Európában legalább ennyire elvárt a Twitter és az Instagram jelenlét is. Aki ezeken a csatornákon nincs jelen, és nem posztol folyamatosan, az nem éri el a vásárlóit, vagyis üzletet veszít, ez a sziklaszilárdnak tartott trend már évek óta.

Ezért meglepő, hogy a leginkább szappanjairól és nagyon messziről érezhető illatanyagot kibocsájtó boltjairól ismert, nálunk is jelen lévő Lush angliai egysége hirtelen felindulásból bezárta mindhárom közösségi médiás vállalati oldalát. Egyedül a #LushCommunity regisztráció maradt meg az Instagramon, ahol még értelmét látják a kommunikációnak.

A bezárást is többek között ezen jelentették be 571 ezer követőjüknek, és az eset annyira tanulságos, hogy a cég érvelésének lényegét a következőkben szabad fordításban ismertetjük. Ezt írják:

“A közösségi média egyre nehezebbé teszi, hogy közvetlenül beszéljünk egymással. Belefáradtunk abba, hogy algoritmusokkal küzdjünk, és nem akarunk fizetni azért, hogy a hírfolyamodban megjelenjünk. Ezért döntöttünk úgy, hogy búcsút intünk számos közösségi média csatornánknak, és inkább megnyitjuk a párbeszéd útját egymás között.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

LUSH UK (@lush) által megosztott bejegyzés,

Egy közösség vagyunk, és mindig az is voltunk. Abban hiszünk, hogy hangosabbak lehetünk, ha világszerte minden hangot megszólaltatunk, mert amikor ezt tesszük, a változás élére állunk, megkérdőjelezzük a normákat, és forradalmasítjuk a kozmetikát. Azt akarjuk, hogy a közösség a szenvedélyről és ne a lájkokról szóljon.

A következő hetekben az ügyfélszolgálati csapatunk válaszolni fog a beérkező üzenetekre és kérdésekre, utána pedig elértek minket chat-en, a weboldalon keresztül, e-mailen vagy telefonon.

Ez nem valaminek a vége, hanem valami újnak a kezdete.”

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Vállalat facebook Instagram közösségi média Lush Twitter Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Debreczeni Anna
2024. március 27. 10:15 Élet

Szomszédunk jobban aggódik a bolygóért, mint gondolnánk

Minden országban alulbecsülik az emberek a klímaváltozás miatt aggódók arányát a népességen belül, ami nehezebbé teszi a harcot ellene.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.

Hajdu Miklós
2024. március 23. 04:34 Élet

Lecseng a rekordmelegben szerepet játszó El Niño, a hűvös vízfelszínt hozó La Niña lép majd a helyébe

A Csendes-óceánt illető éghajlati jelenségek következményeit áttételesen világszerte lehet érzékelni, igaz, egyre inkább az üvegházhatású gázok kibocsátása a döntő tényező az időjárás alakulásában.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.