Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2019. április 11. 09:29 Vállalat

Egyre több szlovák cég jön át Magyarországra az olcsóbb adó miatt

Egyre több szlovák cég teszi át a székhelyét Magyarországra – ezt a jelenséget járja körbe Szlovákia egyetlen csak gazdasággal foglalkozó napilapja, a Hospodárske noviny. A folyamat hátterében az áll, hogy míg Szlovákiában a cégek nyereségének 21 százalékát kell adóként befizetni, Magyarországon mindössze 9 százalék a társasági adókulcs, amely a legalacsonyabb az Európai Unióban.

A szlovák gazdasági lap szerint a szlovák vállalkozók tökéletesen tudatában vannak az olcsó adókulccsal, és emiatt egyre nagyobb számban helyezik át székhelyüket a határ túloldalára. Idén eddig közel kétszáz szlovák céget jegyeztek át Magyarországra (év végéig ennek négyszeresét várják), a lap szerint így összesen már 10 ezer ilyen szlovák cég van.

Július Kostolny, a szlovák iparkamara elnökhelyettese azt mondta az újságnak, hogy a nálunk bejegyzett cégek többsége Pozsony környékén működő kis- és középvállalkozás. Kostolny szerint nemcsak Magyarországon jegyeznek be egyre több céget a tavalyi trendek alapján, hanem Bulgáriában is, ahol 10 százalék a társasági adó.

 

Ez a jelenség amiatt is érdekes, mert pár évvel korábban még pont ellentétes volt ez a folyamat. Inkább magyar cégek regisztrálták magukat Szlovákiában, alapvetően az egységes, 2004-ben bevezetett (és 2012-ig tartó) 19 százalékos adókulcs miatt (ez az áfát, az szját és a társasági adót foglalta magában).

Szlovákiában számos tanácsadó cég működik, amelyek segítik a szlovák cég külföldi regisztrálását. A FreyaCorp alapítója, Norbert Gyürüsi szerint a cégek vagy virtuálisan vannak csak jelen, vagy ténylegesen működik egy irodájuk az adott országban, de mindkét esetben ki kell jelölni egy kapcsolattartót, akit elérhetnek a helyi hatóságok.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgészen apró iparágban próbálnak megbújni a legnagyobb adócsalókLáthatóan sok vállalkozásnak van szüksége a székhelyszolgáltatóra, ám az ilyen címeken megbújó adócsalók sokkal több pénzt visznek el, mint amennyit a teljes szektor keres.

Szlovákiában az üzleti környezet stagnált az elmúlt években az újság szerint. A Világbank Doing Business listája azt méri, hogy egy országban mennyire könnyű, gördülékeny a cégek bejegyzése, elindítása és működése. Szlovákia 2015-ben ezen a 34-ik volt, de azóta folyamatosan esik vissza.

 

A szlovák Pénzügyminisztérium szerint a visszaesés a többi ország fejlődésének köszönhető, mivel a saját értékeik stagnálnak. Ahogy a cikk hozzáteszi, a visegrádi országok közül pont Magyarország az, amely hátrébb áll a listán, bár a cégalapítás éppen Szlovákiában a legbonyolultabb az összes régiós ország közül.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk21 apró iroda és lakás, ahol sok tízmilliárdnyi közpénz tűnt elA legnagyobb adótartozást felhalmozó cégek negyede, közel 400 vállalat mindössze 21 címre van bejelentve. Van ahol 38 ilyen vállalkozás "működik". Miért nem tesznek semmit?

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat cégalapítás doing business Szlovákia Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Stubnya Bence
2025. április 23. 17:11 Vállalat

Magyarországi tervein is változtatott a BYD az európai terjeszkedésének kudarcai alapján

Több intézkedést is elfogadott a cég a hibáiból tanulva. Szegeden olyan mérnököket is alkalmaznának, akik az európai ízléshez igazítanák az autóikat.

Stubnya Bence
2025. április 22. 05:50 Élet, Vállalat

Jó a fizetésük és szeretik a munkahelyüket, épp ezért alapítottak egy saját szakszervezetet

Legkevésbé sem gondolná az ember, hogy épp a Bosch informatikusai alapítanak érdekvédelmi szervezetet, pedig nagyon is logikus, hogy ez történt.

Vámosi Ágoston
2025. április 20. 15:55 Vállalat

Venni mindenhol lehet angolul, de eladással próbálkozni csak helyi nyelven érdemes

A nyelvtudás és a szimpátia a két legfontosabb tényező, amikor egy kis- vagy középvállalkozás exportra kezd termelni.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. április 25. 15:24 Világ

A magyar kormány kivár, a lengyelek tovább fegyverkeznek az uniós pénzügyi engedéllyel

Már eddig is ők költötték a legtöbbet a hadseregre a NATO-tagállamok közül gazdaságarányosan, de ezt kevésnek látják az orosz fenyegetés árnyékában.

Elek Péter
2025. április 25. 13:12 Világ

Lehet logika Trump viselkedésében, de megéri?

Meglepő, túlzott és közgazdaságilag nehezen indokolható az elnök vámpolitikája, de az legalább már látszik, hogy a célkeresztben elsősorban Kína van.

Hajdu Miklós
2025. április 24. 17:30 Élet

Könnyebb hozzájutni a 3+3 milliós felújítási ingyenpénzhez, és van még belőle bőven

Egymást érik az otthonfelújítási programmal kapcsolatos könnyítések, lassan talán kiismerik a potenciális pályázók a lehetőségeket.