Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2019. március 12. 10:05 Vállalat

Győr kiesett az új Volkswagen-gyárért folyó versenyből

Korábban a mi is beszámoltunk róla, hogy a német Automobilwoche szerint több helyszín mellett Győr is versenyben van a Volkswagen csoport új üzeméért. A világ legnagyobb autógyártója az új gyárban 2022 után indítaná be a termelést, és a tervek szerint az új gyártósorokon olyan népszerű városi terepjárók készülnének, mint a Škoda Karoq és a Seat Ateca.

Az új gyár négy-ötezer embernek adna munkát, vagyis sokkal nagyobb beruházás lenne, mint az ezer főt alkalmazni tervező debreceni BMW-gyár. A német gazdasági hetilap, a Handelsblatt információi szerint azonban az üzemi tanács nem támogatja a termelés kiszervezését sem Kelet-Európába, sem Törökországba. A munkavállalók érdekeit képviselő szervezet azt szeretné, ha a jelenlegi gyáregységekre koncentrálna a Volkswagen vezetése. Szerintük több üzemben is kapacitásfelesleg van.

A felügyelőbizottság támogatja a menedzsmentet a reformokban. Ezt Wolfgang Porsche, a tulajdonosok képviselője mondta múlt héten a genfi autószalonon. Ez annyira felháborította Bernd Osterlohot, az üzemi tanács vezetőjét, hogy személyes konzekvenciák levonására szólította fel a menedzsmentet.

A Volkswagen nemrég döntött úgy, hogy elképesztően nagy összeget, összesen 44 milliárd eurót költ a gyárai átalakítására. A következő öt évben több üzemet alakítanak át elektromos autók gyártására, és eközben a hagyományos gyártás egy részét az olcsóbb munkaerővel rendelkező régiókba telepítenék át.

A jövő autóit tehát Németországban gyártanák, hiszen kevesebb alkatrészből áll egy elektromos autó, a gyártást nagyban lehet automatizálni és kicsit leegyszerűsítve: a munkabérnél fontosabb lesz az áramszámla összege.

Ám úgy tűnik, hogy ez nem győzte meg az üzemi tanácsot, amely egyértelműen jelezte, hogy nemmel fog szavazni a gyártósorok kitelepítése ellen. A gond az, hogy eddig a Zwickauban működő üzem volt az egyetlen, amely csak elektromos autók gyártásával foglalkozott. Zwickau mellett Emden lesz a második olyan gyár, ahol csak e-autókat készítenek majd.

Az emdeni üzemben készül most a Passat, ezt valamelyik cseh Škoda-gyárba telepítenék át. De a Škoda még így kapacitáshiánnyal küzd, vagyis a cseh márkának kellene egy új üzemet építeni. A Handelsblatt szerint a Volkswagen Szerbiában, Törökországban, Romániában és Bulgáriában összesen tíz helyszínt vizsgál. Ez abból a szempontból újdonság, hogy Győr nincs már a lehetséges helyszínek között.

Az új üzem építése 1,3 milliárd euró lenne, de a Volkswagen arra számít, hogy ennek egy részét a fogadó ország adófizetői állnák. Érdemes megemlíteni a BMW-t, amely most épít új gyárat Magyarországon. A kormány közvetlenül 12,5 milliárd forinttal támogatta a beruházást, de közvetetten infrastruktúra fejlesztésen keresztül, további 135 milliárd forint állami támogatást juttat a márkának.

Nagy kérdés, hogy az üzemi tanács később megváltoztatja-e a döntését. Nem szabad elfelejteni, hogy egy új gyár létesítése, a lehetséges helyszín megtalálása évekig tartó folyamat. A magyar sajtó 2014 óta írt arról, hogy gyárat építhet a BMW Magyarországon, de csak tavaly lett biztos.

Elképzelhető, hogy a Volkswagen stratégiai okokból lebegteti az új gyár felépítésével kapcsolatos kételyeket, mert ezzel feljebb tornázhatja az állami támogatás összegét, amelyet a fogadó ország fizet majd.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat gyár Győr Kelet-Európa üzemi tanács Volkswagen Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Hajdu Miklós
2023. június 2. 12:41 Vállalat

Akkor is drágulhat a benzin a magyar kutakon, ha az olajár nem változik és a forint se gyengül

Nincs jó alkupozícióban a Mol, amikor a tranzitdíjakról kell megállapodnia azzal a két országgal, ahonnan az olajvezetékek jönnek.

Torontáli Zoltán
2023. június 1. 15:03 Vállalat

Árverezik a fantomgyárat, amelyen 7-8 milliárdot bukott a magyar állam

A rejtélyes történetű befőtt-, ásványvíz- és konzervgyárhoz az utóbbi évek gazdaságtörténetének egyik legfurcsább üzleti története kapcsolódik.

Torontáli Zoltán
2023. június 1. 04:31 Közélet, Vállalat

Elindult a kötelező akciózás, megnéztük, melyik boltban mi lett olcsóbb

Avokádó, mangó, Pur Pur zsemle és tökmagolaj – nem csak az egyre vékonyabb pénztárcájú rétegek örülhetnek az intézkedésnek.

Fontos

Stubnya Bence
2023. június 2. 09:22 Adat

A szállodák és panziók már túl drágák, olcsóbb szállásokat keresnek a belföldön pihenők

A belföldi turizmus forgalmán is látszik, hogyan eszi meg a fizetéseket az infláció. Főleg a kisebb, vidéki szálláshelyek vannak most nagy bajban.

Torontáli Zoltán
2023. június 1. 17:11 Pénz

Hova lehet menni a megtakarításokra kivetett 13 százalékos adó elől?

Az állampapírokon kívül szinte sehova, hiszen ez az intézkedés lényege, de mi a helyzet a tartós befektetési számlával vagy a külföldre vitellel?

Stubnya Bence
2023. június 1. 13:20 Közélet, Pénz

Azokat a megtakarítási formákat is megadóztatja a kormány, amikbe a lakosság az év elején menekült

Az állampapírokon és a ingatlanalapok befektetési jegyein kívül minden befektetési forma adóját csaknem duplázza a kormány júliustól.