Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2019. január 3. 11:29 Vállalat, Világ

Magyarország 50 országból a 49., ha a startupokat támogató környezetről van szó

Borzasztóan leszerepelt Magyarország azon a felmérésen, amelyet a CEOWORLD magazin készített arról, hogy az egyes országok mennyire tekinthetők barátságos környezetnek egy startup vállalkozás számára. Ez az a vállalati kategória, amely a nagyon innovatív, jellemzően tudományos-technológiai alapokra épülő, és a gyors fejlődés ígéretét hordozó cégeket takarja.

Az 50-es listán Magyarország csak a 49. lett, egyedül Thaiföldöt tudtuk legyűrni. Az öt vizsgált szempontból négyben a 49. helyen végeztünk, egyedül a szakpolitika dinamizmusát követő mutatónál (policy dynamics) tudtunk bejönni a 42. helyre. Ez azt veszi számba, hogy a politikai és egyéb döntéshozók mennyire képesek a technológiai eredmények regionális sikerét segíteni.

A készítőket nem lehet azzal vádolni, hogy nem lett volna elég mély a merítésük, a rangsort 95 országból majdnem 200 ezer válaszadóra és több mint 250 mutatóra építették.

Az első három helyezett sorrendben az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Kanada lett, a legjobb kelet-európai ország pedig Lengyelország, amely a nagyon előkelő 7. helyen végzett, többek között az összes skandináv államot is megelőzve. Észtország a 16., Litvánia a 24. Csehország pedig a 28. lett. Bulgária áll közvetlenül előttünk, de a pontszámokat nézve meggyőző különbséggel.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Világ ceoworld innováció startup. felmérés Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Nagy Zsolt
2024. március 26. 04:37 Vállalat

Dollármilliókat spórol a gyártóknak egy magyar fejlesztés, ami megmutatja, hogyan lehetnek extra hatékonyak

Az EPIC Innolabs adatelemzéssel és szimulációk készítésével segíti a termelés optimalizálását többek között olyan multiknak, mint az Audi vagy az Apollo Tyres.

Torontáli Zoltán
2024. március 20. 12:40 Adat, Vállalat

Egyre összetettebb problémát jeleznek a magyarországi munkaerőköltség, bér és árfolyam adatok

Gyors ütemben nő Magyarországon a munkaerő költsége, euróban nézve is, a dolgozók azonban még nagyobb béremelést szeretnének. Mi lesz így ebből?

Torontáli Zoltán
2024. március 14. 09:11 Vállalat

A Bookingot milliárdokra büntette a GVH pszichés nyomásgyakorlás miatt, mit fog csinálni most a Temuval?

A Booking nyomásgyakorlása piskóta a Temu gyakorlatához képet, sőt ez a fajta marketing a Temu működésének lényege. Ezt kaszálhatja el a magyar hatóság a magyar e-kereskedők panaszára indított eljárásban?

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.