Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2018. november 8. 15:11 Vállalat

Vizsgálat indult a Ryanair és a Wizz Air ellen az új csomagpolitikájuk miatt

Szokatlanul nagy figyelmet kapnak idén a fapados légitársaságok, ugyanis a növekvő forgalmat egyre kevésbé tudják problémamentesen lebonyolítani. A magyar utasok is jócskán elszenvedték ezt a nyári szezonban, amikor szinte folyamatosan késésekről, járattörlésekről és a feladott poggyászok elkeveréséről lehetett hallani, nem beszélve a budapesti repülőtéren gyakori csomagfosztogatásról. Panaszaikat és kártérítési igényeiket pedig amennyire csak lehetett, hárították a repülős társaságok.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy budapesti járattörlésen keresztül mutatjuk meg, milyen nehéz kártérítést igényelni a légitársaságtólHiába kötelezi az Európai Unió kártérítés megfizetésére a légitársaságokat járattörlés esetén, nehéz megítélni, hogy kinek a hibájából történt. Ezért sokan inkább nem is élnek a jogaikkal.

Mindezt tetézte, hogy augusztus végén a Wizz Air és a Ryanair is bejelentette, hogy a nagyobb méretű kézipoggyászokat (tehát a kisebb, de már akár gurítható bőröndöket) csak pluszköltségek árán vihetik fel az utasok a fedélzetre.

Ahogy már megírtuk, egyrészt gyakorlati okok miatt is rákényszerültek a nagy kihasználtságú járatokat üzemeltető légitársaságok arra, hogy az utastérben korlátozzák a csomagok számát a hely hiánya és a táskák elrendezésének időigénye miatt. Másrészt anyagilag is érdekeltek abban, hogy a repülőjegy alapárán felül minél több extra kiadásra vegyék rá az utasokat, ugyanis önmagában a jegyeladás nem nagy üzlet a cégek számára. Jogi akadálya pedig elvileg nincs egy ilyen lépésnek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA matematika megmondja, miért nem viheted fel a repülőre a kézipoggyászodatNincs elég tárolórekesz és nincs kényszerítő szabály sem. Viszont őrült jó üzletet lehet csinálni a kézipoggyászos felfordulásból.

A változásokon felháborodott utasok viszont most mégis bizakodhatnak, ugyanis az olasz versenyhivatal vizsgálatot indított az említett két légitársaság ellen az új csomagpolitika miatt. A vizsgálat nem előzmény nélküli, ugyanis a hatóság korábban már fel is szólította a Wizz Air-t és a Ryanairt az új poggyászkezelési szabályok felfüggesztésére, azonban a cégek ezt nem tették meg. Amennyiben a vizsgálat a légitársaságokat elmarasztaló eredménnyel zárul, egyenként akár 5 millió eurós bírságot is kaphatnak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat fapados légitársaságok kézipoggyász Ryanair wizz Air Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Miklós László
2025. május 11. 06:01 Közélet, Vállalat

A politikai haszon mellett a multik kiszorításában is segíthet az árrésstop

Az intézkedés valós gondokon enyhít, a veszteségbe taszított külföldi kiskereskedelmi láncok pedig magyar tőkések felvásárlási célpontjává válhatnak.

Bucsky Péter
2025. május 7. 12:34 Vállalat, Világ

Négyszázmilliárdos magyar ágazatot fenyeget Trump legújabb vámötlete

A magyar adókedvezmény iskolapéldája az elnököt feldühítő, amerikai filmeseket vonzó támogatásoknak, bár hazánk nemzetközileg így sem nagy szereplő.

Jandó Zoltán
2025. május 7. 06:01 Közélet, Vállalat

Már állami jelentés is van arról, hogyan működik a járadékvadász NER-es építőipar

Az Állami Számvevőszéknek az MNB működéséről szóló jelentése nagyon részletesen mutat be olyan visszásságokat, amelyek a NER-gazdaság alapját adják.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. május 10. 06:04 Közélet

Ígéretekre épül a védekezés a száj- és körömfájás járvány ellen, nem nyugodtak a gazdák

Az állattartók most kénytelenek úgy üzletelni, hogy a járvány kapcsán tett kormányzati ígéretek mögött még nincsenek jogi garanciák.

Hajdu Miklós
2025. május 9. 17:39 Adat, Közélet

Európa aljáról kellene felemelni jövőre a magyar egészségügy finanszírozását

A magyar egészségügyre a kilencvenes évek óta egyre kevesebb pénz jut a GDP arányában, miközben az igény az ellátásra egyre magasabb.

Pecze Kristóf
2025. május 9. 15:47 Pénz

Annyira nő az amerikai államadósság, hogy egyre kínosabb lehetőségek közül kell választani

A bődületes államadósság egyre nagyobb súlyként nehezedik Amerikára, és ha nem kezelik, a mélybe taszíthatja a világ legnagyobb gazdaságát.