Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2018. november 5. 15:57 Élet, Vállalat

Van egy szektor Magyarországon, amely a válságnak köszönheti a növekedést

A 2008-ban kirobbant pénzügyi válságnak volt egy pozitív hozadéka a magyar gazdaság szempontjából: több nyugat-európai vállalat döntött úgy, hogy a kelet-közép-európai régióba helyezi át termelésének egy részét, javítva versenyképességét. Azért érte meg ideköltöztetni néhány gyártósort, mert itt olcsóbb a munkaerő, és sok esetben még állami támogatást is kaptak a cégek a beruházásaikhoz. Akkor még nem volt munkaerőhiány sem, válogathattak a dolgozók között. Nagyrészt az egyszerű gyártási, vagyis az alacsony hozzáadott értéket képviselő kapacitást hozták át a nyugati vállalatok a régióba.

Magyarországot leginkább a német cégek választották. A döntésben az is szerepet játszott, hogy itt már rengeteg autógyár és beszállítói üzem működött. Bár a külföldi vállalatok magukkal hozták a termelési technológiát, de a gyártósorok összehangolását és az új, automatizált gépsorok készítését esetenként már a helyi, vagyis a magyar cégekre bízták.

Ez a folyamat lehetőségeket teremtett az olyan hazai kis- és közepes vállalatok számára is, mint a veszprémi Flexmont Kft. A 80 százalékban az autóiparnak dolgozó cégnél olyan automata szerelősorokat készítenek, amelyek valamilyen részegységet gyártanak le. Az egyre több megrendelésnek köszönhetően a cég forgalma 2011-től dinamikus növekedésnek indult, hat év alatt megnégyszerezte árbevételét.

 

A vállalatnál jelenleg 126-an dolgoznak. Az üzemben nem egyszerű összeszerelés zajlik, hanem nagy hozzáadott értékű termelés, az automatizált gépsorok tervezése és legyártása ugyanis összetett feladat.

Miközben a legtöbb gyárban a fizikai dolgozók dominálnak, a Flexmontnál a mérnökök aránya 40 százalék, más osztályokkal együtt majdnem minden második munkatárs szellemi foglalkozású.

A megrendelők között olyan beszállítók vannak, amelyek biztonságiöv-feszítő rendszereket, ülésmagasság-állító berendezéseket, kerék- és kormányszenzorokat vagy éppen kamionok dobfékrendszerét készítik.

A Flexmont nem ma kezdte a szakmát, rendszerváltás előtti jogelődje a Bakony Művek volt. Az állami vállalat 1974-ben vásárolta meg a német Bosch egyik licencét, ezzel indult a gyártósorok építése a vállalatnál.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Vállalat cégek Flexmont gyártósorok kkv Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Debreczeni Anna
2024. március 27. 10:15 Élet

Szomszédunk jobban aggódik a bolygóért, mint gondolnánk

Minden országban alulbecsülik az emberek a klímaváltozás miatt aggódók arányát a népességen belül, ami nehezebbé teszi a harcot ellene.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.

Hajdu Miklós
2024. március 23. 04:34 Élet

Lecseng a rekordmelegben szerepet játszó El Niño, a hűvös vízfelszínt hozó La Niña lép majd a helyébe

A Csendes-óceánt illető éghajlati jelenségek következményeit áttételesen világszerte lehet érzékelni, igaz, egyre inkább az üvegházhatású gázok kibocsátása a döntő tényező az időjárás alakulásában.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.