Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. augusztus 28. 11:51 Pénz, Vállalat

Sok pénzt bukhat, akit elcsábít egy ismét hódító befektetés

A 2008-as válság előtt nagy divatja volt a floridai ingatlanokba fektetésnek Magyarországon, és az utóbbi hetekben-hónapokban ismét gyakran találkozni erre buzdító hirdetésekkel. Érdemes azonban óvatosnak lenni: annak idején az ingatlanpiaci lufi kidurranása miatt veszítették el sokan pénzük nagy részét, ezúttal pedig az éghajlatváltozás tehet keresztbe az ingatlanbefektetők reményeinek.

Az Egyesült Államokban először mutatták ki, milyen hatása van a partmenti városok ingatlanpiacára a tengerszint emelkedésének, az eredmények pedig elég megdöbbentőek lettek. A First Street Foundation több lépésben összesen nyolc amerikai államban vizsgálta meg a házak és lakások árának alakulását 2005 és 2017 között, és arra jutottak, hogy a 12 év alatt 14,1 milliárd dollárt buktak a tulajdonosok amiatt, hogy egyre magasabb a tengerszint.

Az első akadémiai publikációt még júniusban tette közzé a nonprofit szervezet két kutatója, Steven A. McAlpine és Jeremy R. Porter. Ebben azt állították, hogy Florida állam egyik megyéjében (Miami-Dade-ben) 465 millió dollárral estek 2005 óta az ingatlanárak a tengerszint emelkedése, illetve az ennek nyomán kialakuló áradások miatt.

Arról már korábban is születtek tanulmányok, hogy a folyamatok a jövőben visszavethetik az ingatlanok értékét, de most először sikerült kimutatni, hogy ez valójában már megtörtént. A kutatók kiszűrték az olyan hatásokat, mint az ingatlanok mérete, a szórakozási helyektől való távolság vagy éppen a gazdasági trendek, így képesek voltak azonosítani az egyre gyakrabban előforduló áradások hatásait.

A First Streetnél ezt a kutatást bővítették ki először New Yorkra, New Jerseyre és Connecticutra, majd további öt délkeleti államra (Georgia, Virginia, Észak- és Dél-Karolina, Florida). Több mint 9,2 millió tranzakciót vizsgáltak meg, és ezekből vontak le következtetést az érintett területen található nagyjából 20 millió ingatlanra. Eredményeik szerint a vizsgált lakások és házak nagyjából négy százalékának esett az értéke, a legtöbbnek Floridában és New Jerseyben.

 

Ennek megfelelően ebben a két államban bukták a legtöbbet a tulajdonosok. Nemcsak az érintett otthonok számában, hanem az átlagos értékcsökkenésben is jelentős eltérések voltak. Így fordulhatott elő, hogy hiába érintettek kevesebb ingatlant ezek a folyamatok New Yorkban, mint Észak-Karolinában, előbbinél több mint kétszer annyit buktak a tulajdonosok. A legrosszabbul egyébként a Connecticutban élők jártak, náluk átlagban majdnem 63 ezer dollárral (bő 17 millió forinttal) értékelődtek le a lakások és házak, de a New Jersey-ek is 11 millió forintnak megfelelő összegtől estek el. Ezzel szemben Georgiában megúszták néhány százezer forintnyi veszteséggel.

 

A kutatók azt is kimutatták, hogy nemcsak a direkt az otthonokat érintő, hanem az utakat elmosó áradások is leértékelik az ingatlanokat, így még azok a lakások is házak is veszíthetnek értékükből, amelyek közvetlenül nincsenek kitéve veszélynek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Vállalat áradás Florida ingatlanárak tengerszint Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Debreczeni Anna
2024. április 2. 14:11 Pénz

Egyre több pénzt keresnek a külföldön dolgozó magyarok

Tíz év alatt több mint két és félszeresére, 197-ről 522 millió euróra nőtt a magyarok által külföldön megkeresett munkajövedelem.

Al-Hilal István
2024. március 29. 04:32 Pénz

Csodálatos hetes? A GRANOLA jobb befektetés lehet

Az amerikai sztárrészvények tündöklése kockázatokat rejt magában, a legjobb európai vállalatokat viszont sokkal kedvezőbb árazás mellett lehet megvásárolni.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.