Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2018. augusztus 22. 10:41 Pénz, Vállalat

Négyezer éves a világ legelső fogyasztóvédelmi panasza

Egy anyagtáblára véste fel a tudomány mai ismerete szerint a világ első fogyasztóvédelmi panaszát Nanni to Ea-nasir több mint 3800 évvel ezelőtt a mezopotámiai Ur városában. A Quartz beszámolója szerint a település ma Irak déli részén fekszik, Tell el-Muqayyar mellett.

A British Museumban kiállított agyagtáblán a fogyasztó arra panaszkodott, hogy rossz minőségű rézércet kapott, egy másik szállítmánnyal kapcsolatban pedig azt kifogásolta, hogy eleve késett és rossz helyre ment a megrendelt áru. A panaszt akkád nyelven, ékírással vésték az agyagtáblára, amely 11,6 centiméter magas, és 5 centi széles volt.*Az akkád az egykori Mezopotámiában élő asszírok és a babiloniak nyelve volt. Ékírásuk a sumerból származik.

A reklamáció szerint i.e. 1750-ben Nanni elutazott a Perzsa-öbölbe, ahol rezet szeretett volna vásárolni. Egy ottani kereskedővel megállapodott egy nagyobb mennyiségről. Nanni később visszautazott Mezopotámiába, elküldte a szolgáját a kialkudott vételárral a zsákjában. A réz azonban az ígéret ellenére nem volt jó minőségű.

„Amikor eljöttél, azt mondtad, hogy: Gimil-Sin-et, azaz finom minőségű rézötvözetet adok neked”, írta Nanni az ügynöknek.*A. Leo Oppenheim chicagói professzor 1967-ben megjelent könyvében fordította le először a levelet akkád nyelvről angolra.

A panaszból kiderült, hogy a kereskedő nem bánt kesztyűs kézzel Nanni szolgálójával, miután az kifogásolta az áru minőségét. „Ha kell az áru vidd el, ha nem, akkor menj el!”, zárta rövidre a vitát a kereskedő.

Végül üres kézzel érkezett haza a szolga, akinek ráadásul ellenséges területen kellett az utat megtenni. Nanni azért haragudott meg az eladóra, mert a pénzt már jó előre kifizette a kiváló minőségűnek mondott rézércért, miközben a kereskedő ócska nemesfém-ötvözettel akarta átverni.

Nanni a levele végén felhívja az eladó figyelmét arra, hogy mostantól ő fogja személyesen az árut átvenni a saját udvarában, és csak a jó minőségű rézércet tartja meg, a többit vissza fogja küldeni. Egy kicsit még szidja a kereskedőt a stílusa miatt, és csodálkozik rajta, hogyan lehetséges az, hogy ilyen szolgáltatás nyújtása mellett az illetőnek még mindig vannak kuncsaftjai. Igaz, Nanni végül nem pártolt el tőle, úgy tűnik a Perzsa-öbölből érkező rézércnek nagy piaca volt az ókori Mezopotámiában.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Vállalat British Museum fogyasztóvédelem Mezopotámia Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Gergely Péter
2023. november 27. 16:41 Pénz

Kinek éri meg megvárni a csok plusz bevezetését?

Bár nőhet a lakáshitelek iránti kereslet, arra senki sem számít, hogy a csok pluszra jogosultak drasztikusan megmozgatnák a hitelpiacot.

Stubnya Bence
2023. november 25. 12:46 Pénz

Kevesebbet tudtunk félretenni, de így is meghaladjuk az uniós átlagot

Uniós átlagban és Magyarországon is kevesebbet tudtak tavaly félretenni a jövedelmükből az emberek 2021-hez képest.

Torontáli Zoltán
2023. november 23. 15:49 Közélet, Pénz

Csepegtetni kezdi a pénzt Magyarországnak az EU, hogy csökkentsük orosz energiafüggőségünket

Annak az első jelét is láthatjuk a hírben, hogy a kiszolgáltatott magyar kormány csepegtetve kapja a pénzt, ha teljesíti az elvárásokat.

Fontos

László Pál
2023. november 28. 15:31 Podcast, Támogatói tartalom

Megváltozott, ahogy a munkám értékéről és áráról gondolkozom

A Pénz(m)érték sorozat ötödik részében az X-generációsok mesélnek arról, mit jelent számukra a pénz és a fenntarthatóság kapcsolata.

Jandó Zoltán
2023. november 28. 09:28 Adat

Kocsmaarmageddon van Magyarországon, de a kantinoknak jól megy

Több mint ezer vendéglátóhely szűnt meg 2023 első felében Magyarországon. A leggyorsabban továbbra is a italüzletek száma csökken.

Pálos Máté
2023. november 27. 19:16 Adat

Annyira keveset költünk egészségügyre, hogy az EU sereghajtói közé kerültünk

A GDP-arányos adat leginkább azt mutatja meg, hogy a döntéshozók mennyire tekintik fontos területnek az egészségügyet.