Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. augusztus 9. 17:22 Vállalat

Lefelezi az uniós unikornis-állományt a britek kivonulása

Felére csökkenhet az egymilliárd dollárnál nagyobb értékű uniós start-up magáncégek száma azzal, hogy Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból. Az EU-ban egyébként sincs sok ilyen, a szakzsargonban csak unikornisnak nevezett vállalkozás, de a 25 vállalatból egy tucat az Egyesült Királyságban működik. Köztük a legtöbbre, a valamivel több mint 11 milliárd dollárra értékelt, informatikai területen mozgó Global Switch is.

A CB Insight aktuális listája szerint jelenleg egyébként 255 olyan tőzsdén nem jegyezett start-up vállalkozás van, amelynek értéke eléri az 1 milliárd dollárt. Ez elég jól mutatja, hogy az EU még a britekkel sem áll túl jól. A vállalatok többsége az Egyesült Államokban és Kínában működik, ez a két ország delegálja a rangsorban szereplő vállalatok háromnegyedét. Az unióból 12 brit, öt német, két francia és egy-egy észt, máltai, portugál, luxemburgi, svéd illetve holland társaság került be az elitbe.

 


A top10-ben még nagyobb a kínai-amerikai fölény: a világ két legnagyobb gazdasága fele-fele arányban osztozik az első tíz helyen. A legértékesebb unikornis a 68 milliárd dollárt érő Uber, de ott lohol a sarkában a kínai versenytárs Didi Chuxing is. Az autómegosztók amúgy is elég jól állnak, a két már említett cégen kívül még kettő került be az első húszba. Ezen kívül az e-kereskedelem területén ténykedő vállalatok szerepelnek még kiugróan jól.

A legnagyobb értéknövekedést felmutató cég azonban nem ezekből az ágazatokból került ki. A kriptodeviza őrületből hasznot húzó Bitmain Technologies ugyanis csak júliusban került fel a listára, de már most a 12. helyen áll 12 milliárd dolláros értékkel.

 

Egyelőre nem szerepel ugyanakkor a CB Insight adatbázisában a 3D nyomtatókat gyártó magyar érdekeltségű Formlabs. A vállalatról alig több mint egy hete írta meg a Forbes, hogy a legutóbbi tőkebevonás során már 1 milliárd dollár fölé értékelték. A cég termékfejlesztésért felelős vezetője Lakatos Dávid és a vállalat Székesfehérváron is termel, sőt az Index értesülései szerint hamarosan Budapesten is irodát nyitnak majd.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Bitmain Formlabs uber unikornis Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Vámosi Ágoston
2025. május 16. 05:50 Vállalat

Veronai operaelőadással és Lego-készlettel indult, milliárdos céget épített

Somogyi Zsoltnak parkolási válllalkozása van, de ha teheti, ő nem jár autóval. A Parkl regionális terjeszkedésbe fogott.

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Torontáli Zoltán
2025. május 14. 14:42 Vállalat

Olyan lassú a Demján 1+1, hogy idén már biztos nem pörgeti fel a gazdaságot

Valószínű, hogy az esetek többségében még egy évvel a program kihirdetése után sem érkeznek meg az új gépek a cégekhez, így a gazdaságot sem élénkítik.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. május 19. 17:21 Pénz, Világ

Most örül a piac, de ördögi körbe kerülhet a román gazdaság

Többkörös megszorításra lehet szükség Romániában, miután az elmúlt években a túlköltekezés hajtotta a gazdaságot. Új kormány júniusra várható.

Stubnya Bence
2025. május 19. 13:17 Adat

Pont a távmunka hazai megugrása után döntött a Mol a home office teljes visszavonása mellett

Csaknem 30 ezer fővel nőtt az év elején a rendszeresen vagy alkalmanként távmunkában dolgozó magyarok aránya.

Stubnya Bence
2025. május 19. 05:50 Adat, Közélet

Nem maradt sok esély a minimálbér jövő évi 13 százalékos emelésére

Az emeléshez a tavaly készült makrogazdasági előrejelzés számainak kellene teljesülnie, de nem úgy néz ki, hogy teljesülni fog.