Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2018. augusztus 5. 15:52 Vállalat

Jót teszel a gazdaságnak, ha okosan váltasz munkahelyet

A technológiai újítások, a jól képzett munkaerő és a megfelelő vezetési gyakorlatok mellett a gazdaság működésének az is alapvető feltétele, hogy ezek az erőforrások ott álljanak rendelkezésre, ahol tényleg szükség van rájuk és a legjobban kamatoztathatók. A főbb munkaerő-piaci tendenciák között tehát nemcsak arra érdemes figyelni, hogy mennyien dolgoznak és hány munkahelyről adnak számot a cégek, hanem a munkaerő fluktuációját is. Mert bár a munkavállalók intenzív vándorlása a cégek és az állások között egyfelől költséget jelent számukra és a vállalatoknak is, mégiscsak átjárásra utal a rosszabb, kisebb termelékenységű állások felől a jobb munkahelyek irányába.

A fluktuáció tehát végső soron a termelékenységet növeli, bár a pillanatnyi jólétet csökkenti.

Amerikai kutatások azonban arra utalnak, hogy a munkaerő áramlása már az 1980-as évek óta lassul. A fluktuációt a munkaerő-forgalom mutatójával mérik, amit úgy kapnak meg, hogy a ki- és belépők összesített létszámát elosztják az átlagos állományi létszámmal és megszorozzák százzal. Ha például egy 40 fős cégnél csak annyi változik, hogy öt ember felmond, és felvesznek másik ötöt a helyére, akkor 25 lesz ez a mutató (noha csak az állomány 12,5 százalékát érintette a változás). Ahogy az alábbi ábrán látszik, a fluktuáció az ezredforduló óta egyre meredekebben csökken, és az utóbbi két évtizedben már a high-tech és informatikai szektorokban is megfigyelhető, hogy egyre ritkábban váltanak munkahelyet a dolgozók.

Forrás: Decker és szerzőtársai (2018)

A kutatók szerint elsősorban a következő okok miatt csökken a munkaerő fluktuációja az Egyesült Államokban:

  1. szűkül a munkaerő utánpótlása
  2. a migráció is lelassult
  3. idősödik a társadalom
  4. csökkent a vállalkozási kedv

Hogy Magyarországon miként alakulnak ezek a tendenciák, azt a Magyar Munkaerőpiaci Prognózis (MMPP) kutatás alapján vizsgáljuk meg, amelynek részletes, 2007 és 2017 közötti adatait a felmérést évente mintegy 7000 cég körében lebonyolító Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézettől kaptuk meg. A fluktuáció, azaz a munkaerő-forgalom némileg növekvő tendenciát mutat 2007 óta, de legalábbis nem csökken.

 

 

Bár Magyarországon szintén problémát okoz a társadalom elöregedése, és a munkaerőhiány is egyre égetőbb, mégis, a 2008-as recesszió, majd a beinduló növekedés látszólag kikényszerítette a dolgozók élénkebb fluktuációját. A válság során a legszükségtelenebb és legkevésbé termelékeny állások megszűntek, míg a konjunktúra időszakában egyrészt több munkahely keletkezett, másrészt pedig a toborzási nehézségek fokozódásával bérverseny indult a munkavállalókért – e folyamatok mind a munkaerő áramlását serkentik.

Az OECD statisztikái azonban arra utalnak, hogy ez még kevés a munkaerő-termelékenység érdemi növeléséhez, ugyanis a foglalkoztatás bővülése főleg olyan munkahelyek létesülésének köszönhető, amelyek produktivitása alacsony. Ez meglátszik a magyar munkaerő termelékenységének növekedési ütemein is: a válság utáni szint messze elmarad a válság előttitől. Ráadásul, míg a 2008-as globális recesszió előtt Magyarországon viszonylag gyors volt a produktivitás növekedése nemzetközi összehasonlításban, addig a válság utáni évekre ez az előny eltűnt, az ország átkerült a rangsor másik végére.

 

 

Hiába tapasztalható tehát a fluktuáció gyenge élénkülése, az a gazdaság termelékenységét – egyelőre – szerény mértékben tudja növelni, mivel az adatok tükrében úgy látszik, hogy a dolgozók zömmel az alacsony termelékenységű állások között tudnak csak válogatni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat fluktuáció hatékonyság munkaerőpiac termelékenység Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Nagy Zsolt
2024. március 26. 04:37 Vállalat

Dollármilliókat spórol a gyártóknak egy magyar fejlesztés, ami megmutatja, hogyan lehetnek extra hatékonyak

Az EPIC Innolabs adatelemzéssel és szimulációk készítésével segíti a termelés optimalizálását többek között olyan multiknak, mint az Audi vagy az Apollo Tyres.

Torontáli Zoltán
2024. március 20. 12:40 Adat, Vállalat

Egyre összetettebb problémát jeleznek a magyarországi munkaerőköltség, bér és árfolyam adatok

Gyors ütemben nő Magyarországon a munkaerő költsége, euróban nézve is, a dolgozók azonban még nagyobb béremelést szeretnének. Mi lesz így ebből?

Torontáli Zoltán
2024. március 14. 09:11 Vállalat

A Bookingot milliárdokra büntette a GVH pszichés nyomásgyakorlás miatt, mit fog csinálni most a Temuval?

A Booking nyomásgyakorlása piskóta a Temu gyakorlatához képet, sőt ez a fajta marketing a Temu működésének lényege. Ezt kaszálhatja el a magyar hatóság a magyar e-kereskedők panaszára indított eljárásban?

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.