Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2018. július 18. 06:51 Pénz, Vállalat

A korábban lesajnált házakkal is megbarátkoznak a magyarok, ha sürget az idő

Csúcson a hazai építőipar, az ágazat olyan szinten túlterhelt, hogy rengeteg építkezés csúszik, vagy meg sem valósul. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint az építőipar termelés volumene 15,1 százalékkal nőtt májusban a tavalyi év hasonló időszakához képest.

A Takarékbank elemzése eközben arra hívja fel a figyelmet, hogy óriási kapacitáshiány jellemzi az ágazatot. Budapesten például az első negyedévben hat irodaházat terveztek átadni, de ebből csak kettő teljesült.

Idén piaci becslések szerint ideális esetben 25 ezer új lakást adhatnak át, de a kereslet alapján legalább 40 ezret kellene építeni. A Világgazdaság szerint a keresletet az is pörgeti, hogy 2020. január 1-jétől véget ér a lakásáfa-kedvezmény, és a jelenlegi 5-ről ismét 27 százalékra nő az új lakások áfakulcsa.

 

A legnagyobb gond a szakképzett munkaerő hiánya, annak ellenére, hogy az építőiparban foglalkoztatottak létszáma történelmi csúcson áll. Ennek a bővülésnek jelentős részét ugyanis képzetlen munkaerő adja, ami tovább nehezíti a megbízások teljesítését.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAzért nincs elég pincér és építőipari munkás, mert kivándoroltakA vendéglátósok nettó négy százaléka ment ki dolgozni évente 2011 és 2016 között, és az a baj, hogy nem is nagyon jöttek vissza.

 

Az építkezésekkel kapcsolatban egyre több horror történetet lehet hallani. Alig találni kivitelezőt, sok a kókler, és folyamatosan csúsznak az átadások. Ilyen körülmények között logikus döntés lehet a könnyűszerkezetű vagy készházak építtetése.

Kárpáti József, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) Könnyűszerkezet-építő Szakmai Tagozatának elnöke szerint egyre többen döntenek úgy, hogy könnyűszerkezetes házat építenek. Igaz, a közhiedelemmel ellentéteben ez nem – vagy legalábbis nem számottevően – olcsóbb.

A ház falazata ugyanis az épület árának csupán 10 százalékát képviseli, vagyis az eltérő szerkezet nem befolyásolja döntő módon a költségeket. Ugyanannyiba kerül a tető, az ablakok, a víz-, gáz-, és fűtésszerelvények, valamint a burkolólapok.

Forintosítható előnyt a - vékonyabb falaknak köszönhető - nagyobb hasznos alapterület, valamint a modernebb energiaellátás jelenthet.

Magyarországon sokan még mindig ferde szemmel tekintenek a könnyűszerkezetes házakra. Kárpáti szerint ezt a negatív sztereotípiát erősítik azok az esetek, amikor kóklerek rosszul építettek meg egy-egy házat. És bár ilyen példa akad a téglaházak között is, a könnyűszerkezetes épületek esetében jobban rögzül. A családi házak esetében lassan nő a könnyűszerkezetesek részaránya, az elmúlt bő tíz év 12 százalékos szintjéről 15 százalékra.

A legnagyobb előítélet a másodpiaci forgalmat érinti. Nehéz egy használt könnyűszerkezetes házat értékesíteni. Az Ingatlan.com adatai szerint több mint 83 ezer házat árulnak jelenleg, de ebből csak 254 könnyűszerkezetes van. Balogh László, a portál szakértője szerint azonban nincs aggodalomra ok. „Tíz évvel ezelőtt a panellakások is szitokszónak minősültek, most azonban rengetegen keresnek ilyen típusú lakást” – von párhuzamot. Balogh szerint 10-15 éven belül trendforduló lehet a készházak piacán is, bár a vásárlást sok egyéb tényező is befolyásolja, például a telek elhelyezkedése.

Nyugat-Európa sok országában nem tesznek különbséget a hirdetésekben a ház technológiája között, viszont mindegyikben szerepel az a betű, amely a ház energetikai besorolását mutatja. Magyarországon viszont az egyik legfontosabb információ éppen az épület falazata.

Vida Zoltán, a Jövő-Háza Bt. ügyvezetője azt mondta a G7-nek, hogy 2020 júliusáig vannak előrendeléseik. Annak ellenére nagy az érdeklődés, hogy másfél év múlva ismét 27 százalékos lesz az áfa kulcsa. Vida szerint egyre többen döntenek úgy, hogy több éve vagy évtizede piacon lévő cégeket bíznak meg könnyűszerkezetes épület kivitelezésével.

 

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Vállalat építőipar Kárpáti József könnyű szerkezetű házak Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Torontáli Zoltán
2025. július 16. 11:06 Élet, Pénz

Mindent vivő negyedik otthonfelújítási program érkezhet a most futó három mellé

Az építőipar a jelenlegieknél grandiózusabb kormányzati vállalást javasol, hogy ha már elindul az Otthon start, akkor legyen használt lakás lába is.

Pletser Tamás
2025. július 12. 17:09 Pénz

Van egy katonailag is fontos ásvány, amelynek hamarosan meglesz a nyugati ellátási lánca

A nyersanyagbefektetések iránt érdeklődőknek is érdekes lehet az antimon, amelynél pár éven belül jelentősen csökkenhet Amerika keleti függősége.

Gergely Péter
2025. július 12. 06:00 Pénz

Visszatért a nulla forintos folyószámlák kora

Egyre több bank hozza vissza a nulla forintos számlavezetési díjjal elérhető konstrukciókat, de ezek csak elsődleges számlaként használva elérhetők.

Fontos

Hajdu Miklós
2025. július 18. 09:09 Világ

Ráfüggött Amerikára az európai autóipar, mielőtt Trump belekezdett a vámháborúba

Az uniós autóipar export utáni hozzáadott értékének ötöde volt köszönhető az amerikai vásárlóknak a legutóbbi adatok szerint. A magyar feldolgozóiparban 10 százalék ez az arány.

Stubnya Bence
2025. július 18. 06:09 Közélet

Választási ígéretként a bérlakások építése, hatalomra jutva az eladásuk jellemző idehaza

Most a Tisza ígér bérlakásépítési programot, de ezt a rendszerváltás óta szinte az összes párt megtette. Közben a bérlakásállomány egyre fogyatkozott.

Hajdu Miklós
2025. július 17. 13:57 Közélet

Csökken a népesség, pang az ingatlanpiac az önazonossági törvénnyel elsőként élő városban

A mezőkeresztesi lépés mögött a romák betelepülésének megakadályozása állhat, legalábbis a polgármester korábban erre kérte a helyieket.