Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2018. június 6. 17:07 Vállalat

Huszonöt százalékos importvámmal válaszol az EU Trumpnak

Az Európai Unió már júliusban hatályba lépteti válaszintézkedéseit az importált acélra és alumíniumra kivetett amerikai védővámokra. Első körben mintegy 2,8 milliárd eurónyi amerikai termékre vetnek ki 25 százalékos importvámot.

Az Európai Bizottság mai ülésén hagyták jóvá az intézkedéseket, de ezekről még a tagállamoknak is szavazniuk kell. Brüsszelben arra számítanak, hogy még ebben a hónapban megkapja a bizottság az uniós tagállamok támogatását.

Az amerikai árulistán többek között a mogyoróvaj, az áfonya és a narancslé is szerepel, de megtalálhatóak rajta bizonyos mezőgazdasági termékek, számos vas- és acéláru, ruhák – például farmer –, ágyneműk, dohánytermékek, motorkerékpárok, jachtok, illetve a bourbon whiskey is. Cecilia Malmström uniós kereskedelmi biztos szerint ez megfontolt, arányos és jogszerű választ jelent Washington „egyoldalú és törvénytelen” lépésére.

 

Az EU tavaly összesen 6,4 milliárd euró értékben exportált acélt és alumíniumot az Egyesült Államokba. Emiatt a mostani 2,8 milliárd után az EU a jövőben további 3,6 milliárd eurónyi amerikai termékre vet majd még ki importvámot. Igaz, erre még éveket kell várni, mert az Európai Unió a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) fordult az amerikai intézkedések miatt, és a bizottság megvárja míg a WTO vitarendezési eljárása lezárul.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTrump elindította a kereskedelmi háborút, Amerika szövetségesei visszavágnakNem csak szóban vágnak vissza a védővámokkal sújtott szövetséges országok Trumpnak.

Mint ismert, az Egyesült Államok múlt csütörtökön jelentette be, hogy nem ad további mentességet az EU-nak az acél és alumínium importjára kiszabott 25, illetve 10 százalékos védővámjának hatálya alól.

Ám nemcsak az EU, hanem Kanada és Mexikó is válaszintézkedésekkel élt. Utóbbi kedden jelentette be, hogy 20 százalékos védővámot vet ki az Egyesült Államokból importált friss és fagyasztott sertéshúsra.

 

Peking sem nézi tétlenül, hogy Donald Trump amerikai elnök „hadat üzent” a kínai külkereskedelmi többletnek, ám a kínai kormány egyelőre óvatos. Peking felajánlotta, hogy 70 milliárd dollárral növeli az amerikai importot, de egyelőre nem tudni, hogy az USA elfogadta-e az ajánlatot. A másik, jelentős ázsiai gazdaság, Japán egyelőre kivár. Sem védővám kivetéséről nem döntött, sem a WTO-nál nem emelt panaszt az Egyesült Államok ellen.

Vállalat amerikai védővámok európai bizottság Európai Unió farmer motor whiskey Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Jandó Zoltán
2019. június 26. 06:42 Vállalat

Maguk kóstolgatták a kutyavitaminokat, amik ma milliárdokat hoznak

Üzleti tapasztalat nélkül alapította néhány lelkes állatorvos a Lavet Kft.-t, amelynek saját fejlesztésű állatgyógyászati termékei közel 40 országba jutnak el. A cég eredményességét sok nagy gyógyszergyár is megirigyelné.

Torontáli Zoltán
2019. június 24. 16:54 Élet, Vállalat

Az élelmiszerbolti csomagolások fele nehezen vagy egyáltalán nem újrahasznosítható

Egy brit vizsgálatban a saját márkás termékeket nézték, és az eredmény a boltláncok felelősségét is felveti.

Váczi István
2019. június 24. 14:54 Vállalat

Közel félmilliárdot termeltek Andy Vajna örököseinek Sebestyén Balázsék

Mintha egyre kevésbé lenne kedves a kormánynak a Rádió 1, de tavaly még 23 százalékos nyereségrátával működött az üzemeltető cég.

Fontos

Avatar
2019. június 25. 15:30 Közélet

Az Orbán-rezsim és a gazdasági versenyképesség

A gyenge versenyképesség nem szakpolitikai intézkedésekkel helyrehozható kisiklás, hanem a Fidesz által kiépített rendszer lényegéből fakad.

Jandó Zoltán
2019. június 25. 06:35 Közélet

Alamizsnáért passzolta le médiáját az MSZP és volt pénztárnoka a Fidesznek

Úgy tűnik, hogy az MSZP alapítványa és volt pénztárnoka is vesztett azokon az ügyleteken, amelyek a Népszabadság bezáráshoz és több lap fideszes bekebelezéséhez vezettek.

Jandó Zoltán
2019. június 24. 06:23 Vállalat

A teljes magyar építőipar nyolcadából már a NER húzza a hasznot

Tavaly a 6000 milliárd forintos magyar építőipar nyolcadát már fideszközeli vállalkozók ellenőrizték, fele részben Mészáros Lőrinc és Szíjj László kettőse.