Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. június 5. 13:01 Vállalat

Csányi Sándor tovább terjeszkedik Csepelen

Eladja részesedését a csepeli kikötőt üzemeltető cégben Waberer György – derül ki a Gazdasági és Versenyhivatal honlapján közzétett összefonódási kérelemből. A dokumentum szerint a BSZL Invest Zrt. még májusban vásárolta meg az MSZ-Invest Zrt-t. Közvetve eddig is ez a két vállalat birtokolta a csepeli kikötőt, illetve az azt üzemeltető társaság 99 százalékát.

Mivel a vevő közvetetten Csányi Sándor cége, a megvásárolt pedig Waberer György érdekeltsége, így most a teljes részvénycsomag az OTP első emberének vállalkozásához kerül. Rajta kívül csak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek lesz szerény 1 százalékos részesedése a cégben.

A csepeli kikötő első ránézésre elég jó üzlet. Az ipari park minősítésű, 108 hektáros létesítményt üzemeltető Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. (BSZL Zrt.) tavaly 2,4 milliárdos árbevételt és közel 800 milliós adózott nyereséget hozott össze. Utóbbi nagy részét, 692 millió forintot ki is fizetett osztalékként.

 

A BSZL Zrt. egyik fő tevékenysége az ingatlan bérbeadás: több mint 80 ezer négyzetméternyi raktárt és 8700 négyzetméternyi irodát adnak ki. A bevétel nagy része valóban ebből jött, tavaly több mint 1,8 milliárd forintot szedtek be így. A maradék, nagyjából 500 milliós forgalom főleg kikötői tevékenységből származott, így például 90 milliót hozott a partfalhasználati díj és közel húszat a hajóállítás. A létesítmény egyébként másfél tucat hajót tud egyszerre fogadni, és a tőszomszédságában található a Mol csepeli bázistelepe, azaz olajszállítmányok fogadására is alkalmas.

A tranzakció értékét a felek nem hozták nyilvánosságra, de az MSZ-Invest beszámolója alapján a nagyságrendet meg lehet becsülni. A társaság ugyanis még 2014-ben több másik céget is magába olvasztott, és a BSZL Zrt-ben akkor megszerezett részesedését 2,8 milliárd forintra értékelték. Azóta is ez a pakett volt a legnagyobb érték a vállalatban, amelynek a teljes eszközállománya 2017 végén egy hajszállal haladta meg a 3 milliárd forintot.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Bucsky Péter
2024. április 4. 04:34 Közélet, Vállalat

Egyre több rossz hitel mögé kell beállnia az államnak, hogy a magyar cégek forráshoz jussanak

Főleg az agrárvállalkozásoknál tolják az állami kezességvállalást annak ellenére is, hogy a hitelfelvevők egyre jelentősebb része végül nem tud törleszteni.

Hajdu Miklós
2024. március 31. 04:32 Élet, Vállalat

Hosszú út vezetett odáig, míg ismét magyar céghez kerül a Boci csokoládé

Élénk visszhangot váltott ki, amikor a Nestlé húsz éve Csehországba vitte az édesség gyártását, amelynek eredete közel száz évre vezethető vissza.

Fontos

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Hartvig Áron
2024. április 10. 04:34 Közélet

Ezentúl csak akkor lesz napelem a magyar háztartásokban, ha a hozzá tartozó akkumulátorra nagy támogatás jár

A jelenleg zajló háztartási napelempályázat egy dolgot már a lezárása előtt bizonyított: akkumulátorok nélkül többé nem kerülnek napelemek a háztetőkre.