Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2018. május 27. 12:27 Vállalat

Az elektromos autók terjedésének az autókereskedők is betartanak

Még mindig meglehetősen ritkán látni elektromos gépkocsikat az utakon. Azon túl, hogy az emberek lassan hajlandóak csak lecserélni autóikat, sok ismert oka is van ennek: a villanyautók magas ára, korlátozott hatótávolsága és a töltésükkel kapcsolatos nehézségek. Mindezek mellett egy, a Nature Energy hasábjain megjelent új tanulmány szerint még az autókereskedők hozzáállása is akadályozza az elektromos autók iránti kereslet felélénkülését. A szerzők kiderítették azt is, hogy az eladók miért vonakodnak az alternatív meghajtású kocsik értékesítésétől.

A skandináv országokban lebonyolított 126 próbavásárlás során a magukat autóvásárlónak álcázó kutatók azt tapasztalták, hogy az eladók leginkább az általuk forgalmazott márka benzines és dízeles típusaira próbálták őket rábeszélni.

A vásárlások több, mint háromnegyede úgy zajlott, hogy az eladók még csak meg sem említették, hogy létezik villanyhajtású kocsi a márkakereskedés kínálatában. Amikor pedig mégis szóba kerültek az elektromos típusok, a kereskedők sokszor megtévesztő, hamis adatokat osztottak meg róluk a vevőkkel, például a valós hatótávhoz képest alacsonyabb értéket adtak meg és a töltési időt is többször felülbecsülték. Sőt, előfordult, hogy kifejezetten le is beszélték az ügyfeleket a villanyautó megvásárlásáról, többnyire azzal az indokkal, hogy az nem éri meg, de volt olyan eladó, aki odáig ment, hogy pénzügyi katasztrófaként emlegette az elektromos kocsi birtoklását. 

A kutatók a próbavásárlások eredményeit autópiaci szakértőkkel is megvitatták, így feltárták ennek a furcsa jelenségnek az okait is. Ezek közül a legfontosabb, hogy a kereskedőknek még mindig csak töredéke részesült az elektromos autózással kapcsolatos képzésben, emiatt sokan bizonytalanná válnak, ha az ügyfelük a töltőhálózatról vagy a széndioxid kibocsátásról kérdez. Ennek következtében, hogy a kínos helyzeteket elkerülhessék, inkább az általuk már jól ismert belső égésű motorral szerelt típusokra terelik a szót.

A vevők márpedig kérdeznek, méghozzá annyit, hogy a tapasztalatok szerint amíg egy elektromos autót elad egy kereskedő, ugyanannyi idő alatt akár négy benzines vagy dízeles  kocsit is értékesíthetne. A műszaki újdonságok mellett a különböző állami támogatásokat, adókedvezményeket is meg kell beszélni a vevőkkel, ami sokkal bonyolultabbá teszi a villanyautók eladását.

Közben sokszor nincs is a márkakereskedés készletén az elektromos típusokból, így azokat bemutatni is nehezebb, és az ügyfélnek is jellemzően többet kell várnia, mire beülhet az új autójába, amit szintén a kereskedőnek kell vele elfogadtatnia. Végül, de nem utolsósorban az elektromos autók eladása azért is éri meg kevésbé a robbanómotoros típusoknál a márkakereskedéseknek, mert kisebb a szervizigényük, ami a szervizköltségekből érkező bevételek csökkenését vonja magával hosszabb távon.

A tanulmány szerzői szerint, ha a kereskedőkön múlna, az autóvásárlók nem sokat tudnának az elektromos autókról. A helyzeten azzal lehetne javítani, ha a gyártók és a kormányzat a kereskedőket is érdekeltté tennék abban, hogy nagyobb hangsúlyt fektessenek a villanyautók értékesítésére. Mégsem tűnnek pesszimistának az elektromos autózás térnyerésével kapcsolatban, a BBC-nek azt nyilatkozták, hogy ez gyorsabb lesz, mint a legtöbben hiszik, a következő évtizedben már a villanymeghajtású kocsik fogják uralni a piacot.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat autó elektromos autó kereskedelem Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Bucsky Péter
2024. április 4. 04:34 Közélet, Vállalat

Egyre több rossz hitel mögé kell beállnia az államnak, hogy a magyar cégek forráshoz jussanak

Főleg az agrárvállalkozásoknál tolják az állami kezességvállalást annak ellenére is, hogy a hitelfelvevők egyre jelentősebb része végül nem tud törleszteni.

Hajdu Miklós
2024. március 31. 04:32 Élet, Vállalat

Hosszú út vezetett odáig, míg ismét magyar céghez kerül a Boci csokoládé

Élénk visszhangot váltott ki, amikor a Nestlé húsz éve Csehországba vitte az édesség gyártását, amelynek eredete közel száz évre vezethető vissza.

Fontos

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.