Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2018. május 6. 17:33 Vállalat

Egész Európa elfordult a dízeles autótól, már az eladásokból is látszik

Egyre kevésbé vesznek dízelmotorral személyautót az európaiak a kontinens autógyártóit tömörítő szövetség, az ACEA legújabb statisztikái szerint. Pedig pár éve pedig még megtörhetetlennek tűnt a dízelmotorok népszerűsége.

A dízeles motorok főleg azért indultak el a világ körüli hódító útjukra, mert a benzinesekhez képest jobb a fogyasztásuk. Csakhogy ezt az előnyt a szigorodó környezetvédelmi normák közepette a gyártók csak újabb és újabb bonyolult, drágán javítható alkatrészek beépítésével tudták fenntartani, sőt, csaltak is. Ráadásul a gyártók minden igyekezete ellenére több városból ki is tiltják a környezetszennyező dízeles kocsikat, nemrég még Budapesten is kilátásba helyezte ezt a főpolgármester. Mindez nem tett jót a dízeles technológia hírének, és időközben az eleve tisztább működésű benzinmotorok is hatékonyabbak lettek (igaz, emiatt nőttek a szervízköltségeik is).

Az adatok mindenesetre arra utalnak, hogy a dízelmotorok körüli negatív hírek és botrányok Európa-szerte megtették a hatásukat. Uniós szinten 17 százalékkal kevesebb új dízelautót állítottak forgalomba 2018 első negyedévében 2017 azonos időszakához képest, míg a benzineseket tekintve 15 százalékos növekedést mért az ACEA – ezek a trendek szinte minden uniós tagállamban, Magyarországon is jellemzőek.

 


A változásoknak miatt 2017 és 2018 első negyedéve között a dízeles személyautók részesedése az új autók piacán 46 százalékról 38-ra csökkent az EU-ban, míg a benzinesek aránya 49 százalékról 56-ra nőtt. Az alternatív, hibrid és elektromos hajtású kocsik aránya még mindig viszonylag alacsony, 5 százalék körül állt mindkét vizsgált időpontban, tehát a magas vételár, a korlátozott hatótávolság és a hiányos töltési infrastruktúra még mindig akadályozza az elterjedésüket.

 

Magyarországon a 2017 elején az újonnan forgalomba helyezett személygépkocsik körülbelül egyharmada volt dízeles, az idei első negyedévben viszont már a negyedrészt sem érte el a dízel-technológia piaci részedése. A benzinesek aránya ezzel szemben 62 százalékról 71-re nőtt, az elektromos, hibrid és más alternatív hajtású autók elterjedtsége pedig az unióshoz hasonló 5 százalék körüli szintre állt be.

 


Egyelőre nem teljesen világos, hogy mi lesz az autógyártók reakciója ezekre a trendekre. A Volkswagen például továbbra sem szabadul a dízelbotránytól, ráadásul a konszern bizonyos kisebb autóiba már nem is szerel dízelmotort. Eközben pedig a Bosch, az autóipar egyik legmeghatározóbb beszállítója és fejlesztője továbbra is elkötelezett a dízeltechnológia iránt és fáradhatatlanul igyekszik azon a legújabb megoldásaival, hogy bebizonyítsa, a dízelmotoroknak van jövője.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat autóipar dízel dízelbotrány Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Bucsky Péter
2024. április 4. 04:34 Közélet, Vállalat

Egyre több rossz hitel mögé kell beállnia az államnak, hogy a magyar cégek forráshoz jussanak

Főleg az agrárvállalkozásoknál tolják az állami kezességvállalást annak ellenére is, hogy a hitelfelvevők egyre jelentősebb része végül nem tud törleszteni.

Hajdu Miklós
2024. március 31. 04:32 Élet, Vállalat

Hosszú út vezetett odáig, míg ismét magyar céghez kerül a Boci csokoládé

Élénk visszhangot váltott ki, amikor a Nestlé húsz éve Csehországba vitte az édesség gyártását, amelynek eredete közel száz évre vezethető vissza.

Fontos

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Hartvig Áron
2024. április 10. 04:34 Közélet

Ezentúl csak akkor lesz napelem a magyar háztartásokban, ha a hozzá tartozó akkumulátorra nagy támogatás jár

A jelenleg zajló háztartási napelempályázat egy dolgot már a lezárása előtt bizonyított: akkumulátorok nélkül többé nem kerülnek napelemek a háztetőkre.