Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. április 11. 17:36 Tech, Vállalat

Zuckerberg kínvallatásának legérdekesebb kérdése: a Facebook egy monopólium?

A Facebook alapító-vezérét kínpadra fektették az amerikai Kongresszusban, öt órán keresztül faggatták a Cambridge Analytica botrányával és más ügyekkel kapcsolatban. A súlyos adatkezelési hiányosságok miatt hetek óta áll a bál a cégnél: összesen 87 millió felhasználó adatait használhatták fel, többek között politikai célokra, az engedélyük nélkül.

Zuckerberg alaposan felkészült, tanácsadók hada dolgozhatott már jó ideje azon, hogy előre kitalálja, mit fognak kérdezni tőle a szenátorok. A kommunikációs stratégia részeként a 33 éves milliárdos nem is igyekezett tagadni, hogy a Facebook működésében hibák vannak, és ezért személyesen is kész felelősséget vállalni, de próbálta kidomborítani a közösségi háló szerinte pozitív társadalmi és gazdasági szerepét.

Gazdasági szempontból talán az volt a meghallgatás legérdekesebb része, amikor Lindsey Graham republikánus szenátor megpróbálta megfőzni azzal, hogy ráhúzza a Facebookra a monopólium vizes lepedőjét. Ami azért fontos kérdés, mert a szabad versenyt pártoló amerikai gazdaságban a monopóliumokat előszeretettel nyirbálják meg akár új törvények alkotásával is.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNégy éve nem zuhant ekkorát a Facebook a tőzsdénÚjabb botrány van a Facebook körül: most éppen 50 millió felhasználójuk adatait lophatta le és használhatta fel kampányhirdetésekre egy republikánus adatbányász cég.

Graham azt kérte Zuckerbergtől, hogy nevezze meg a három legfontosabb piaci versenytársát. Zuckerberg, ahelyett, hogy cégneveket kezdett volna sorolni, azt mondta, szerinte három kategóriában is versenyben van a cége, ebből az első a technológiai társaságok köre, ahova az Apple, a Google, az Amazon és a Microsoft is tartozik.

Graham azonban félbeszakította, mert nyilvánvalóan úgy érezte, Zuckerberg megpróbál kibújni a kérdés alól: “Ha nem vagyok megelégedve a Facebookkal, melyik az az egyenértékű szolgáltatás, amelyre feliratkozhatok? A tényleges versenytársai érdekelnek, nem a kategóriák” – mondta.

A Facebook vezér megint elkezdte megkerülni az egyenes választ, és egy felmérés adatait ismertette, amely szerint egy amerikai átlagosan nyolc különböző alkalmazást használ arra, hogy az ismerőseivel kommunikáljon. “Nem gondolja, hogy monopóliuma van?” – tette fel most már nyílegyenesen a kérdést Graham, amire Zuckerberg azt mondta:

Én természetesen nem érzem úgy, hogy az lenne

ami kisebb nevetséget váltott ki a teremben.

Ahogy a Quartz is írja, a törvényhozásnak nem érzések alapján kell eldöntenie, hogy egy cég monopolista vagy sem. Az biztos, hogy a Facebook nagyon erős játékos a digitális reklámpiacon, és nyereségének 98 százalékát innen szerzi. A bevételt tekintve azonban a Google nagyobb szereplő, mert éppen kétszer annyi, évi 35 milliárd dollár bevétele van digitális reklámelhelyezésből, mint a Facebooknak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFeleslegesen égetik a retinádba a tévéreklámokatA Facebook és a Google elkezdte felzabálni a reklámügynökségek hagyományos piacát, a reklámok elvándorolnak a tévéről.

Ezen a piacon monopólium aligha van, de duopólium lehet, hiszen a két amerikai társaság a globális (de Kína nélkül számolt) piac 84 százalékét tartja jelenleg a kezében. Az adatok szerint tehát a Facebook nem számít monopóliumnak, ám ennek ellenére is célba veheti a washingtoni törvényhozás. A közösségi médiában ugyanis a Facebook szívbaj nélkül azonnal lemásolja a kisebb versenytársak innovatív fejlesztéseit, vagy egyszerűen felvásárolja őket, mielőtt még szárba szökkenhetnének, amit értékelhetnek versenykorlátozó magatartásnak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech Vállalat facebook kongresszus Mark Zuckerberg meghallgatás monopólium Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Bucsky Péter
2024. március 28. 12:41 Támogatói tartalom, Tech

Hidrogén-rásegítéses elektromos autóbuszokkal hatékonyabban zöldíthető a hazai buszállomány

Még keresik az ideális alternatív megoldást a buszüzemeltetők, de a Mercedes-Benz hidrogénes megoldása költséghatékony működésével áttörést hozhat a fenntartható közösségi közlekedésben.

Pintér Róbert
2024. március 15. 04:36 Tech, Világ

Már most is nyomasztó a totális megfigyelőrendszer Kínában, de lesz ez még rosszabb

Az új technológiák lehetővé teszik egy digitális szörnyállam létrejöttét, Kína egyre inkább annak intő példája, hogyan ne akarjunk társadalmat építeni.

Hidi János
2024. március 9. 04:36 Tech, Világ

Vihar előtti csend van az elektromos autók piacán

Az év végén látott számokból sokan azt a következtetést vonták le, hogy mégsem zajlik olyan gyorsan a villanyautós átállás, de ez csupán átmeneti lassulás.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.