Sok felmérés készül manapság arról, hogy a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás elterjedése hogyan változtathatja meg a munkaerőpiacot, egyszerűbben fogalmazva: kinek a munkáját váltják majd ki legkönnyebben a robotok. (A legtöbb ilyen felmérés egyébként elég pesszimista, ez a 2013-as (pdf) például nagy ijedelmet váltott ki akkoriban.)
A legutóbbit az OECD készítette, és számos olyan eredményre jutott, amelyben ugyan sok meglepetés nincs, de nem lehet elégszer hangsúlyozni: az iskolázott, magas hozzáadott értéket termelni képes, esetleg szociális kapcsolatokat is használó, magas jövedelmű munkavállalók érezhetik leginkább biztonságban magukat, nekik kell a legkevésbé tartaniuk attól, hogy jönnek a robotok, és elvesztik az állásukat. Ennek a képzeletbeli piramisnak a csúcsán egyébként pont egy olyan szakma áll, amelyet Magyarországon a legkevésbé sem fizetnek meg: a tanár.
A tanulmánynak (amely innen letölthető) van két olyan sarkos megállapítása, amelyről eddig keveset olvashattunk, ráadásul mindkettő alapvetően befolyásolhatja a mi életünket is.
Az egyik, hogy a robotizáció egyértelmű vesztese Szlovákia lehet, vagyis egy olyan ország, amelynek ipara, és főleg autóipari kitettsége sokban hasonlít Magyarországhoz. A tanulmány azt állítja, hogy egy statisztikai szempontból medián helyzetben lévő, azaz a kiugró értékektől megtisztított számsor szerint átlagosnak mondható munkás 62 százalékos eséllyel lesz hamarosan kiváltható valamilyen gépi automatizmussal. Görögország és Litvánia 57 százalékos mutatóval szintén nagy bajba kerülhet, míg a lista legjobb helyén Új-Zéland és Norvégia áll, 39, illetve 40 százalékkal. (Magyarország nem szerepel a felmérésben.)
A trend Európán belül: minél északabbra megyünk, annál kevésbé veszélyeztetik a robotok az állásokat. Norvégiában, Svédországban és Finnországban mindössze az állások 6-8 százaléka van 70 százaléknál magasabb arányú veszélyben az automatizálás miatt, míg Szlovákiában ez az arány 33 százalék.
Az állások hány százaléka kitett az automatizálásnak? Világos kékkel a 70%-nál nagyobb kockázatú állások aránya, sötétkékkel az 50-70% közötti kockázat.
Az autóiparnak erősen kitett kelet-európai országok elvileg védettek is lehetnének, hiszen ebben az ágazatban nagy a hozzáadott érték és sok diplomásra van szükség, csak az a baj, hogy ez az érték jelentős részben nem az összeszerelő üzemekben keletkezik. A gyártósorok mellett dolgozó munkások feladatai általában elég könnyen automatizálhatók, ez okozza, hogy Szlovákia nagyon erősen kitett a technológiai váltásnak, míg például Németország kevésbé, az északi államok pedig sokkal kisebb mértékben.
A hozzáadott érték és a robotizáció közötti összefüggést a baltikumi eredmények is jól mutatják, míg Litvánia csaknem olyan rosszul fut neki a jövőnek, mint Szlovákia, addig Észtországnak sokkal kedvezőbb kilátásai vannak, hiszen Írország és Dél-Korea közé szorulva igen előkelő helyet foglal el a listán.
A felmérés igazi meglepetését azonban az életkor szerinti eloszlás okozza. Kiderült ugyanis, hogy csaknem az összes OECD országra jellemzően a fiatalok állásai legalább annyira veszélyben van, mint az időseké. Ez teljesen szembemegy annak a feltételezésnek, hogy a fiatalok könnyebben alkalmazkodnak az új technológiákhoz, és ezért védettebbek.
A számok azt mutatják, hogy a 20 évesek vagy fiatalabbak jelentős része, majdnem 20 százaléka olyan munkákat végez, amelyhez nem kell különösebb szaktudás. Ugyanez az arány a 20 év fölöttieknél csak 7 százalék. A tinédzser munkavállalók 34 százaléka az értékesítésben vagy különféle személyes szolgáltatásokban dolgozik, és ezeket is könnyen lehet majd automatizálni. Ez ismét arra utal, hogy a felsőoktatásba be nem kerülő fiatalok nehezebben boldogulnak majd, másrészt arra hívja fel a figyelmet, hogy őket olyan állások irányába kellene terelni, amelyek kevésbé kiválthatóak gépekkel.
Egy nem elhanyagolható tényező azonban a fiatalok oldalán áll: ők sokkal könnyebben vehetőek rá a tanulásra és az átképzésre, mint az idősebbek, azaz könnyebben tudnak alkalmazkodni, ha beállít a munkahelyükre egy robot.
