Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. április 9. 13:41 Pénz, Vállalat

Négyből három magyarnak nincs elég pénze egészségügyi szolgáltatásokra

Miközben az Európai Unióban a háztartások 71 százalékának nem okoz gondot az egészségügyi szolgáltatások finanszírozása, Magyarországon épp fordított a helyzet. Az Eursotat az egészség világnapja alkalmából elevenítette fel egy 2017 végi kutatását. Eszerint 2016-ban az uniós állampolgárok 31 százaléka nagyon könnyen, 18 százaléka könnyen, 22 százaléka pedig viszonylag könnyen ki tudta gazdálkodni a szakorvosi konzultációk, kezelések, vényköteles gyógyszerek vagy fogorvosi vizsgálatok és kezelések költségét.

Az egyes tagállamok között azonban elég komoly különbségek vannak, Magyarország pedig igencsak hátul kullog ezen a listán. Nálunk – az uniós közel egyharmaddal szemben – mindössze a lakosság 0,4 százaléka mondta azt, hogy nagyon könnyen össze tudja szedni ilyen szolgáltatásokra a pénzt.

Ezzel szemben a megkérdezettek 74 százaléka úgy nyilatkozott, hogy gondot okoz számára ezeknek a kiadásoknak a fedezése. Ennél magasabb arányt kizárólag Görögországban mértek, igaz ott 90 százalékot.

 

Ami nálunk 74 százalék, a tagállamok negyedében kevesebb, mint 20: Finnországban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Svédországban, Dániában, Litvániában és Luxemburgban is elérte a 80 százalékot azoknak az aránya, akik könnyedén kicsengetik az egészségügyi ellátásuk ellenértékét.

Érdekesség, hogy a románok több, mint fele is úgy nyilatkozott, hogy nagyon könnyen veszi ezt az akadályt, ami elég jól rávilágít a felmérés problémáira is. A kutatás eredményeire ugyanis (a jövedelmi viszonyok és az egyes országok egészségügyi rendszere mellett) az is hatással lehetett, hogy ki miként értelmezte a kérdést. A románok például egész biztos könnyen fedezni tudják az ingyenes ellátást, csak az éppen messze a legrosszabb egész Európában.

 

A magyar számokat két dolog mozdíthatta el ennyire negatív irányba: a hálapénz rendszere, és az, hogy a rengeteg problémával küzdő állami egészségügy helyett egyre többen kényszerülnek a magánszektort választani. Míg azonban Nyugat-Európában ez utóbbi nem jelent gondot, addig keleten vagy fel sem merül (lásd Románia egy jelentős része), vagy nem tudjuk kifizetni (Magyarország).

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Vállalat egészségügy Európai Unió Eurostat Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Bucsky Péter
2024. március 26. 13:11 Pénz, Podcast

A folyószámlán parkoltatott pénz aktív kezelésével több kolléga bérét kereshetik meg a kkv-k

A magyar vállalatok tízezer milliárd forintot tartanak érdemi kamat nélkül folyószámláikon, pedig tisztes hozamot kínáló, mégis likvid befektetések is elérhetők.

Trippon Mariann
2024. március 25. 16:18 Pénz

Veszélyes szinteken a forintárfolyam, mi lesz így a kamatokkal?

Legutóbb még úgy ítélhette meg a jegybank, hogy márciusban is lehetősége lesz egy százalékponttal vágni, közben azonban megváltoztak a piaci folyamatok.

Fontos

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.

Stubnya Bence
2024. március 26. 09:13 Adat

200-250 ezer főre becsli a jegybank a munkaerőpiac hazai tartalékait

Az alacsonyan és közepesen képzett fiatalok, valamint az 55-74 éves nők körében vannak leginkább olyanok, akik enyhíteni tudnák a munkaerőhiányt.