Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2018. március 27. 17:18 Vállalat

Meghalt Demján Sándor

Életének 75. évében elhunyt Demján Sándor üzletember – közölte a Gránit Pólus az MTI-vel. Demján Sándor a Gránit Pólus Csoport alapító elnöke, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége ügyvezető elnöke, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke volt.

Nevéhez fűződik a Gránit Pólus Csoport, a Gránit Bank, a TriGránit Csoport megalapítása, valamint a 2003-ban létrehozott Prima Primissima Díj. Temetésével kapcsolatban később intézkednek.

Demján Sándor 1943. május 14-én született Börvelyen. Szakmai karrierjét 1965-ben, a Fejér Megyei ÁFÉSZ-nél kezdte. 1973-ban az ő vezetésével indult a Skála áruházlánc, majd 1986-ban megalapította a Magyar Hitelbankot. Budapest városfejlesztésében betöltött kiemelkedő munkásságáért 2003 óta Budapest Díszpolgára. Demján Sándor életéről érdemes elolvasni az Index nekrológját.

A hazai kultúra támogatásában, valamint a rászorulók felkarolásának érdekében végzett önzetlen munkájának eredményeként az Emberi Méltóságért kitüntetésben részesült. A magyar kormány 2013-ban a Magyar Érdemrend Nagykeresztjével tüntette ki.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Demján Sándor Gránit Pólus Prima Primissima Díj Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Nagy Zsolt
2024. március 26. 04:37 Vállalat

Dollármilliókat spórol a gyártóknak egy magyar fejlesztés, ami megmutatja, hogyan lehetnek extra hatékonyak

Az EPIC Innolabs adatelemzéssel és szimulációk készítésével segíti a termelés optimalizálását többek között olyan multiknak, mint az Audi vagy az Apollo Tyres.

Torontáli Zoltán
2024. március 20. 12:40 Adat, Vállalat

Egyre összetettebb problémát jeleznek a magyarországi munkaerőköltség, bér és árfolyam adatok

Gyors ütemben nő Magyarországon a munkaerő költsége, euróban nézve is, a dolgozók azonban még nagyobb béremelést szeretnének. Mi lesz így ebből?

Torontáli Zoltán
2024. március 14. 09:11 Vállalat

A Bookingot milliárdokra büntette a GVH pszichés nyomásgyakorlás miatt, mit fog csinálni most a Temuval?

A Booking nyomásgyakorlása piskóta a Temu gyakorlatához képet, sőt ez a fajta marketing a Temu működésének lényege. Ezt kaszálhatja el a magyar hatóság a magyar e-kereskedők panaszára indított eljárásban?

Fontos

Bucsky Péter
2024. március 28. 04:34 Közélet, Pénz

Több százmilliárdos állami forrás olajozhatta meg Tiborcz és Jellinek terjeszkedését

A NER nagyvállalkozói akkor is bőkezű állami segítséget élveznek, ha nem indulnak közbeszerzéseken.

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.