Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. március 17. 07:27 Élet, Vállalat

Becsomagolták neked a levegőt, és meg is veszed

A magyar élelmiszeripar egyik imádott, ikonikus, méltán híres terméke a túró rudi, és sokan esküsznek rá, hogy az igazi rudi a rendszerváltás előtti ősrudi utódja, amely ma a Pöttyös márka alatt fut. A terméket a Friesland Campina gyártja, és normál kivitelben 30 grammot nyom, műanyag fóliába csomagolva.

A gyártónak van egy másik terméke is, amely nemrég újult meg, és a Guru nevet viseli. Ennek állaga hasonló a rudihoz, ez is csokival van bevonva, és csak alig nagyobb nála, 38 grammos. Ha azonban egymás mellé tesszük a két termék csomagolását, azonnal látszik, hogy a 8 grammal, azaz 27 százalékkal nagyobb tömegű és méretű Gurut több mint 60 százalékkal nagyobb fóliába tették.

A 38 grammos Guru és a 30 grammos turó rudi csomagolása.

Míg a turó rudira csaknem teljesen rásimul a csomagolás, a Guru becsléseink szerint körülbelül 15-20 százalék levegőt is tartalmaz.

A levegővel alaposan megtöltött Guru kicsomagolás előtt és után.

A Friesland Campina azt mondta nekünk, hogy

a csomagolás plusz levegőtartalmának alapvetően az a szerepe, hogy megvédje a terméket a sérülésektől.

Amikor azt kérdeztük, hogy a rudit miért nem kell levegővel védeni, azt válaszolták, hogy a rudi hengeres formájához képest a Guru lapított formája sérülékenyebb, és tovább gyengíti a bevonat stabilitását a rajta lévő szóradék is.

A megújulás miatt a cégnél még jobban szerették volna biztosítani, hogy a fogyasztók épen vehessék a kezükbe a terméket, de nézik majd annak a lehetőségét is, hogy hogyan lehetne optimalizálni a Guru csomagolását, tették hozzá.

A levegő szándékos adagolása egyébként leginkább a csipszekre jellemző, és ott is azzal magyarázzák az eljárást, hogy a szirmok így nem sérülnek meg a szállításnál.

Megkérdeztünk egy független élelmiszermérnököt is, aki azt mondta, az első benyomása az volt, amikor ránézett a képre, hogy

a mérnök úr tréfált, vagy összekeverte a csipszgyártást az édesipari végtermékek gyártásával.

A prémium márkás csipszeket általában papírcsövekben hozzák forgalomba, és az olcsóbbakat teszik zacskókba, amit vagy védőgázzal, vagy levegővel töltenek fel. Így egyszerűbb elérni a termék alaktartását, mint más csomagolási móddal.

Egy kicsomagolt kókuszos Guru.

A kakaós bevonónál azonban más a helyzet az élelmiszermérnök szerint.

Például a Macskanyelv létezése, azaz legalább a nyolcvanas évek óta tudhatjuk, hogy a csokis tejipari végtermékeknek nem tesz jót a levegő, mivel oxidáló hatású. A Macskanyelvre sem volt véletlenül ráírva az a mondat, hogy

a fehér elszíneződés a termék élvezeti értékét nem befolyásolja.

Az élelmiszerkönyv egyébként nem határozza meg pontosan a termékek csomagolását, csak azt mondja ki a szabályozás, hogy biztosítani kell az emberi fogyaszthatóságot. Tehát lehet így csokit és tejipari végterméket csomagolni, csak nem szokás.

Az élelmiszermérnök szerint a nagy bundába tett, levegővel jól felfújt csoki tipikusan olyan trükknek látszik, amely nem tilos, de egyértelműen profitmaximalizálás lehet a célja. Siklósi Máté, a CP Contact Kft. ügyvezető partnere, fogyasztóvédelmi szakember szerint ez a gyakorlat

alkalmas lehet a megtévesztésre, attól függetlenül, hogy adott esetben semmilyen jogszabályba nem ütközik.

A fogyasztóvédelmi hatóság, amelynek utódja már egy ideje a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba beolvadva működik, bejelentésre kivizsgálhatná az ügyet, vagy akár saját hatáskörben is eljárást indíthatna, de ez nem szokott megtörténni, mert az ennél sokkal súlyosabb esetek miatt nem jut rá energiája.

Vérzivataros időket élünk, ahol csökkenek a profitok, és mindenki mindennel játszik. Én személy szerint nem tartom etikusnak ezt a fajta játékot, és a Toblerone csalásnak nevezett esethez tartom hasonlónak

– mondja az élelmiszermérnök.

A híres háromszög alakú csoki, a Toblerone gyártója 2016 végén Angliában megnövelte a háromszögek közötti üres területeket, vagyis ugyanabban a méretű csomagolásban kicsit több levegőt, és kevesebb csokit adott el. A gyártó korrekten módosította a termék tömegét a csomagoláson, 400-ról 360 grammra, ám erre természetesen senki sem figyelt, és átvágásnak élte meg, hogy ugyanannyi pénzért kevesebb csokit adtak el neki. A lépés indoka egyébként az volt, hogy a Brexit miatt módosuló árfolyamok csak így tették lehetővé a nyereségesség fenntartását.

A tejipari gyártóknál is volt egy hasonlóan leleményes ötlet az eltűnő profit ellensúlyozására, amikor a joghurtos doboz méretét meghagyták, csak éppen a joghurt mennyiségét csökkentették 500-ról 450 grammra. A doboz alja a megszokott 7 milliméteres vastagságról hirtelen 1,5 centiméterre nőtt, vagyis egyszerűen feljebb tolták a doboz alját, és műanyag csomagolást adtak el termék helyett. Ilyenkor hiába tüntetik fel a kisebb tömeget, a vásárlók becsapva érzik magukat.

Amikor egy élelmiszeripari vállalatnál megjön az ukáz a központból, hogy nem elég a profit, és tenni kell valamit, a termelésirányító mérnök nehéz helyzetbe kerül, mert nem okoskodhat bele a termék méretébe, ez nem az ő dolga, hiszen a termékfejlesztést általában a külföldi központból irányítják. Mivel azonban mégis meg kell oldania a problémát, sokszor a legegyszerűbb megoldásnak a csomagolóanyag variálása tűnik

– mondja az élelmiszermérnök.

Ha el is fogadjuk, hogy a hasonló megoldások csak technológiai trükkök a profit védelmében, a környezetvédelmi szempontok akkor is aggasztóak. Ha nem feltétlenül kell ennyi műanyag a csomagoláshoz, akkor jókora felesleges szeméthegy keletkezik az akcióból.

Sok esetben látjuk, hogy a termék állagának megőrzése érdekében plusz levegővel töltik meg a csomagolást, nyilván az a céljuk, hogy elkerüljék a vásárlók felháborodását, ha netán a szállítás közben összenyomódna az édesség, és elveszíti élvezeti értékét. Az más kérdés, hogy egy környezettudatos vásárló alapvetően igyekszik kerülni az olyan termékeket, amelyeknél sok csomagolási hulladék keletkezik

– mondja Urbán Csilla, a Humusz Szövetség elnöke.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Vállalat csomagolás élelmiszeripar Friesland Campina guru túró rudi Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Váczi István
2024. április 3. 15:52 Élet

Új korszak előtt a G7

Ahogy múlt héten beszámoltunk róla, új tulajdonoshoz kerül portálunk, ez a folyamat ma lezárult, így új kiadó működteti tovább a G7-et.

Debreczeni Anna
2024. április 3. 10:22 Adat, Élet

Lettországban él a legtöbb, Görögországban a legkevesebb gyermek állami gondozásban lakosságarányosan

Magyarországon a 20 463 állami gondozott gyermek 70 százaléka családoknál, 30 százaléka intézményekben élt a 2021-es adatok szerint.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.