Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2018. február 19. 11:55 Vállalat, Világ

Korrupció gyanúja miatt őrizetbe vették a jegybankelnököt Lettországban

Szombaton őrizetbe vette a korrupcióellenes ügynökség Ilmars Rimsevics lett jegybankelnököt, aki eurót használó ország képviselőjeként az Európai Központi Bank kormányzótanácsának is tagja.

Rimsevics elfogása időben egybeesik azzal, hogy az EKB átmenetileg leállította az ország harmadik legnagyobb bankjának kifizetéseit, miután az amerikai hatóságok kedden pénzmosás gyanúja miatt szankciókat kezdeményeztek a pénzintézettel szemben. Az amerikai pénzügyminisztérium szerint a szóban forgó ABLV Bank többek között megsértette az Észak-Korea ellen érvényben lévő nemzetközi szankciókat.

Rimsevics 1992 óta dolgozik a lett jegybankban, ahol 2001-ben nevezték ki elnöknek. 2014 óta, amióta Lettország csatlakozott az euróövezethez, az Európai Központi Bank monetáris döntéshozó testületének is tagja – írja a Bloomberg.

A jegybankvezért a hírek szerint hét órán át hallgatták ki szombat este, és az irodájában és az otthonában is házkutatást tartottak. A korrupcióellenes hivatal és a kormány sem tárt fel egyelőre részletek az ügyről a nyilvánosság előtt, azonban Maris Kucinskis lett miniszterelnök és Dana Reizniece-Ozola pénzügyminiszter is lemondásra szólította fel a jegybankelnököt. A miniszterelnök rendkívüli kormányülést hívott össze hétfőre, amelyet követően, dél körül sajtótájékoztatót tartanak.

Elképzelhető, hogy az eseménynek köze lehet a lett ABLV Bank kifizetéseinek befagyasztásához, amit az EKB rendelt el hétfő reggel, ám ezt eddig egy hivatalos forrás sem erősítette meg. Az euróövezet központi bankjának indoklása szerint az ABLV pénzügyi pozíciója nagyot romlott az elmúlt néhány napban, amióta az amerikai pénzügyminisztérium kedden pénzmosással gyanúsította meg a pénzintézetet, és az amerikai törvényeknek megfelelően szankciók elrendelését kezdeményezte ellene. Az USA pénzügyminisztériuma szerint a pénzmosás bevett üzleti gyakorlattá vált az ABLV Banknál, amely a gyanú szerint az észak-koreai ballasztikus rakétaprogramhoz kötődő tiltott tranzakciókat segíthetett, és szintén nemzetközi szankciókkal sújtott orosz és ukrán szervezetek számára is tiltott ügyleteket hajthatott végre. A vádakat az ABLV eddig tagadta.

Rimsevics elfogása és az ABLV Bank ügye is komoly károkat okozhat a lett gazdaságnak, aminek a gazdasági válság során 20 százalékkal esett vissza a GDP-je, és amely éppen tavaly érte el a válság előtti teljesítményét.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Világ bank európai központi bank jegybank jegybankelnök Lettország pénzmosás szankció Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Bucsky Péter
2024. április 4. 04:34 Közélet, Vállalat

Egyre több rossz hitel mögé kell beállnia az államnak, hogy a magyar cégek forráshoz jussanak

Főleg az agrárvállalkozásoknál tolják az állami kezességvállalást annak ellenére is, hogy a hitelfelvevők egyre jelentősebb része végül nem tud törleszteni.

Hajdu Miklós
2024. március 31. 04:32 Élet, Vállalat

Hosszú út vezetett odáig, míg ismét magyar céghez kerül a Boci csokoládé

Élénk visszhangot váltott ki, amikor a Nestlé húsz éve Csehországba vitte az édesség gyártását, amelynek eredete közel száz évre vezethető vissza.

Fontos

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.