Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. február 11. 15:47 Vállalat

Hiába küzdenek ellene a légitársaságok, komoly pilótahiány jöhet

Óriási munkaerőhiány léphet fel a légi iparban, ha nem sikerül megoldani a pilótaképzés globális problémáját. A Reuters összefoglalója szerint 2027-re összesen 255 ezer új pilótának kellene munkába állnia, ám erre elég kevés esély mutatkozik, hiszen több mint 50 százalékuk még el sem kezdte a képzést.

A kereslet már most olyan nagy, hogy a légitársaságok kénytelenek egymástól elcsábítani a pilótákat, ami felhajtja a fizetéseket, de nincs más választásuk, mert különben nem tudnak teljes kihasználtsággal repülni.

Szakértők szerint nem a motivációval, hanem az anyagiakkal van gond, továbbra is sokan szeretnének pilótaként dolgozni, csak egyre nehezebben tudják kifizetni a képzésük költségeit. Az Egyesült Államokban 70 ezer dollár (17,8 millió forint) körül van egy komplett, évekig tartó kurzus díja, de a 2008-as válság óta erre már sokkal nehezebb hitelt felvenni.

A légitársaságok szinte mindenhol azon dolgoznak, hogy a képzés idejét vagy költségét lefaragják. Az Air France nemrég hirdette meg azt a programját, amelynek keretében fizeti a képzést, és a végzősöket azonnal le is szerződteti. Máshol klasszikus tanulmányi szerződésekben gondolkodnak, a Cebu Pacific légitársaság például 240 pilóta kiképzését finanszírozza, majd az összeget a nála elhelyezkedők fizetéséből később részletekben levonja.

A Lufthansa képzőközpontja tavaly októberben jelentette be, hogy a kétéves képzésének árát 100 ezer euróról 80 ezerre csökkentette. Ott tartunk, hogy a képzésben résztvevő pilótáknak ma már 80 százaléka valamilyen anyagi segítséget kap, és a végzés utáni első napon munkába állhat.

Mindez azonban nem oldja meg a hosszú távú problémákat. A gyorsan fejlődő kínai légitársaságok például a kínai jelentkezők számára teljes egészében kifizetik a képzés költségét, de olyan hosszú távú munkaszerződéseket íratnak alá velük, hogy őket nem lehet onnan kimozdítani. Kínában azonban akkora a kereslet, hogy még így sincs elég pilóta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat képzés munkaerőhiány pilóta repülés Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Vámosi Ágoston
2025. március 20. 12:56 Vállalat

Akár bírságot is kaphat a BYD a magyar gyára miatt az Európai Bizottságtól

A BYD számára nem lesz magyar munkaerő, magyar energia, de a hazai beszállítók sem állnak készen.

Torontáli Zoltán
2025. március 19. 17:06 Vállalat, Világ

Megbukott Ausztriában az a modell, hogy az ételfutárok alkalmazottként dolgozzanak

A Lieferando elbocsátja az összes alkalmazottját, a futárok csak szerződéses vállalkozóként dolgozhatnak tovább.

Stubnya Bence
2025. március 19. 05:50 Vállalat

Kitörési lehetőséget is látnak a magyar beszállítók az autóipar válságában

A szűkülő piacon nehéz alkalmazkodni az elektromos átálláshoz, de nem lehetetlen, ilyen most a magyar járműipar alulnézetből.

Fontos

Váczi István
2025. március 21. 12:47 Közélet, Pénz

Még kényelmetlenenebb helyzetbe került az alapítványi botrány nyomán Varga Mihály

Korábban jó ötletnek tűnhetett a jegybanki alapítvány vagyonának beolvasztása az MNB-be, de a botrány és vagyonvesztés után már nagyon más a helyzet.

Lukács András
2025. március 20. 16:12 Élet

Ne támogassuk tovább a gazdagokat!

Közvetlenül és közvetve is sok pénzzel támogatja a földgáz, a benzin és a gázolaj felhasználását az állam, ami növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Karsai Gábor
2025. március 20. 05:50 Közélet

Az ellenzéki győzelem esélye esztelen állami költekezéshez vezet

A kormány természetének megfelelően saját politikai hatalmának biztosítására törekszik, a társadalmi jólét tartós emelésére csak a látszat szintjén.