Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2017. november 23. 16:10 Élet, Vállalat

Százmilliárd forintért vinnék a Newcastle-t, de ezzel a kanyarban sincsenek

Újabb európai focicsapat kerülhet arab befektetők kezébe: a Manchester City és a Paris Saint-Germain után a Newcastle-t is közel-keleti üzletemberek vehetik meg. A szarkák becenevű csapatra a napokban tett hivatalosan is 300 millió fontos (azaz jelenlegi árfolyamon 105 milliárd forintos) vételi ajánlatot a PCP Capital Partners befektetési társaság.

A vállalat annak az Amanda Staveleynek az érdekeltsége, aki leginkább eddig is közel-keleti kapcsolatairól volt ismert a londoni üzleti életben. A gazdasági válság kitörését követően ő hozta például össze azt az üzletet, amelynek keretében a katari állami befektetési alap, illetve a katari és az abu-dzabi-i uralkodó család 7,3 milliárd fontot fektetett a komoly pénzügyi gondokkal küzdő brit bankba, a Barclaysba, és ami épp a közelmúltban kavart hatalmas botrányt Londonban. Sőt, a futball területén sem ez lenne első hasonló ügylete a PCP vezetőjének: az üzletasszonynak abban is szerepe volt, hogy 2008-ban Sheikh Mansour Bin Zayed Al Nahyan vette meg a Manchester Cityt.

A közel-keleti üzleti körök lassan egy évtizede öntik a pénzt az európai futballba. Nem csak tulajdonosként, szponzorként is egyre aktívabbak a térség cégei, amelyek így próbálják megmutatni a fejlett világnak, hogy léteznek. Ugyanez egyébként a befektetőkre is igaz, nekik sok esetben a kapcsolati tőke és a pénzmozgatás megkönnyítése miatt fontosak az ilyen üzletek.

A PCP állítólag egy hónapja tárgyal a szarkák becenevű csapat jelenlegi tulajdonosával, Mike Ashleyvel. Az szinte biztos, hogy eladási szándék van, Ashley ugyanis már októberben jelezte: szíve szerint túladna a Newcastle-n. Még el kell fogadnia a 300 milliós ajánlatot, ennél ugyanis eredetileg 80 millió fonttal többet szeretett volna kapni a klubért – de biztosan jól fog keresni, hiszen tíz évvel ezelőtt 134,4 millió fontért vette az együttest. Ez azt jelenti, hogy a PCP által kínált összeggel 8 százalék feletti éves hozamot érne el a befektetésen.

A 105 milliárd forintos összeg magyar szemmel hatalmasnak tűnhet, hiszen itthon más nagyságrendben gondolkodunk, ha labdarúgásról van szó. Az biztos, hogy magyar csapatok üzleti értékéről nem nagyon érdemes beszélni, hiszen – talán a Ferencváros kivételével – mindegyik nulla közeli. A bevételi számokkal sem igazán lehet összevetni a vételárat, mivel hiába nőtt az elmúlt években nagyot – a fociba áramló állami milliárdoknak hála – az élvonalbeli csapatok büdzséje, 2016-ban még együttesen is ennél egy nagyságrenddel kisebb költségvetésből gazdálkodtak. Csak az állami fejlesztések és támogatások esetében kerülnek elő hasonló összegek: a 105 milliárd a Puskás-stadion építési költségeivel vagy az elmúlt hat év tao-támogatásaival lehet ezt összevetni.

Pedig nemzetközi viszonylatban a 300 millió font egyáltalán nem kiemelkedő. Sőt, a Newcastle ezzel a legértékesebb klubcsapatokat még csak megközelíteni sem tudja.

 

A Forbes évente közölt listája szerint ugyanis a világ legtöbbre becsült sportegyüttese, az amerikai futballigában (NFL) szereplő Dallas Cowboys 4,2 milliárd dollárt (1111 milliárd forintot) ér. Az európai focicsapatok közül a Manchaster United az első 3,7 milliárd dollárral, de nagyon közel van az angolokhoz a Barcelona és a Real Madrid is. A Forbes ötvenes listájára 1,75 milliárdos értékkel lehetett felkerülni, az ötven csapatból csak hét játszik labdarúgást. A legtöbb együttessel (összesen 28-cal) az NFL képviselteti magát a rangsorban, míg a szintén amerikai baseball ligából (MLB) 8, a kosárlabda (NBA) csapatok közül pedig hét került be a top 50-be.

Fotó: AFP/Europress

Élet Vállalat labdarúgás New Castle Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Avatar
2019. április 25. 18:17 Élet, Vállalat

Sokba kerül a vállalatoknak a munkahelyi zaklatás, csak nem tudnak róla

Nem csak az egyes emberek életét dúlhatja fel a zaklatás, egész cégeket is lehúzhat a rossz munkahelyi kultúra. Magyarországon még a probléma méretéről sem tudunk sokat.

Hajdu Miklós
2019. április 25. 15:22 Élet

Komoly tudományos vita szól arról, hogy mivel kell szárítanod a kezed a vécében

Pedig igazából az egésznek nincs túl nagy jelentősége, ha néhány alapvető higiéniai szempontot figyelembe vesz az ember.

Fabók Bálint
2019. április 24. 11:35 Élet

Új korszak jöhet a hentesnél: a sertéshús drágább lehet, mint a marha

Már hónap alatt akár hatvan százalékkal is drágulhat a sertéshús ára Magyarországon a Kelet-Ázsiában egyre inkább terjedő sertéspestis miatt.

Fontos

Jandó Zoltán
2019. április 25. 12:26 Adat, Vállalat

Olyan dolog készül a magyar mobilpiacon, amire még nem volt példa

Húsz év után lehet helycsere a mobilszolgáltatók között, miután a Vodafone piaci részesedésben felzárkózott a Telenorra. Három év szünet után publikáltak adatokat a piacról.

Jandó Zoltán
2019. április 24. 17:35 Közélet

A Fidesz lemodellezte a szocializmus legnagyobb hibáit a magyar fociban, és elbukott

A magyar foci nem a rengeteg állami támogatás ellenére rossz, hanem épp amiatt. A korlátlan forrás ugyanis az eredményességre való törekvést utolsó csíráit is kiírtja a labdarúgásból.

Torontáli Zoltán
2019. április 24. 06:47 Élet

Kinyomoztuk, hogy indulás előtt mennyi idővel legolcsóbb a repülőjegy

220 napon keresztül követtük egy tervezett londoni utazás legolcsóbb repülőjegyének árváltozását, és az eredmény sok szempontból elgondolkodtató lett.