Hírlevél feliratkozás
Szentkirályi Balázs
2017. november 16. 17:24 Vállalat

Óriási átalakulást jelentett be a GE, ami Magyarországot is elérheti

Hatalmas átalakulásra készül a GE, a világ egyik legrégebbi és legnagyobb, egyébként Magyarországon aktív vállalatcsoportja. A céget augusztus óta új vezérigazgató irányítja, aki a befektetőket sokkolva bejelentette a hét elején: a GE sokkal kevesebb bevételre számíthat, mint azt korábban gondolták. A nyereség feleakkora lesz, mint korábban ígérték, az osztalékot is a felére vágják, lesznek kirúgások is, és eladják majd a vállalatcsoport egyes részlegeit.

Ezeken éves szinten négymilliárd dollárt spórol a vállalat, amire szüksége is lesz, ha ki akar mászni az utóbbi évek egyik súlyosabb amerikai nagyvállalati válságból – amit ráadásul háborítatlan gazdasági körülmények között sikerült összehozni. De mégis, hogyan?

A korábbi felsővezetés hibás stratégiai döntések sorát hozta – adta meg a kézenfekvő magyarázatot John Flannery, az új igazgató. Egy halom fontos folyamatot nem vettek észre az igazgató urak, ráadásul pont a GE legfontosabb iparágaiban. Flannery egy hétfői befektetői prezentációban azt is elmondta, hogy a menedzsment teljesen elkötelezett, hogy minden korábbi hibát kijavítson. Azért mindenki nem szépíthet, a 18 tagú igazgatóság felét lecserélik. Ez szokatlan egy ekkora vállalatnál, és jelzi a problémák mélységét – és persze azt is, hogy ez a tökéletes pillanat, hogy az új vezető minden problémát az elődjei nyakába varrva valami újba kezdjen.

A legnagyobb baj a GE szempontjából az, hogy elszámolták magukat, azt hitték, hogy a nap- és szélenergia nem terjed majd ilyen gyorsan. Ez meggyengítette a GE egyik meghatározó, energetikai üzletágát. Itt a fosszilis gázerőművek turbináinak és egyéb alkatrészeinek a gyártásán van a hangsúly, ilyesmikből viszont az utóbbi időben egyre kevesebb fogyott, ezért az üzletág jövedelmezősége meredeken csökkent. A GE vezetői elismerték, hogy nem mérték fel időben a piac átalakulását és a várható irányát, ami miatt a vállalatnak számottevő, már csak olcsóbban eladható raktárkészletei halmozódtak fel, és ez hatalmas veszteséget okoz.

Az új vezérigazgató kijelölte az új, pontosabban a régi irányokat. A jövőben az erőművek technológiai kiszolgálásán, a légiközlekedésen és az egészségügyön lesz a hangsúly, azokon a területeken, ahol már most is erős technológiai alapjai vannak a vállalatnak. Ez nagyon erős összehúzódásra utal egy olyan vállalatnál, ami most még a médiától a vasútig, a vegyipartól a tengerészeti gépgyártásig is érdekelt. Az olaj- és gázipari érdekeltségektől meg is válnak, viszont több erőforrást tesznek a a szélenergia tárolására alkalmas technológiák fejlesztésébe.

A portfólió tisztítása és az előremenekülés már évekkel korábban elkezdődött. A GE megvált a Universal filmstúdióban és az NBC-ben meglévő részesedésétől, vagy értékesítette az egyébként sokáig jól működő pénzügyi és a háztartási gépeket gyártó üzletágát is. Flannery egyik kiszólása arra utalhat, hogy itt nem csak egy szokásos hatékonyságnövelő nagyvállalati ráncfelvarrásról van szó:

ez egy életreszóló lehetőség egy ikonikus nagyvállalat újraalapítására.

A bejelentést kommentáló elemzők szerint öt évig is eltarthat a cégcsoport teljes átalakítása. A sokkhatás nem is maradt el, a vállalat papírjainak árfolyama a 2009-es globális válságidőszak óta nem zuhant napon belül akkorát, mint a hét elején a bejelentés után. Egyébként a 2016 végi, eddigi árfolyamcsúcshoz képest majdnem feleződött a vállalat értéke. Kevés híján százmilliárd dollárral ér kevesebbet, mint az év elején.

A GE mérete miatt az átalakulás hatása globális lehet, amit nehéz lenne pontosan felmérni, nyilván iparáganként változó. Annyit lehet tudni, hogy a döntéssel összességében 20 milliárd dollár értékben terveznek eszközeladásokat. Fontolgatják, hogy eladják az olajmezők kiszolgálására szakosodott Baker Hughes nevű cégben szerzett többségi részesedést. A vállalatbirodalom energetikai üzletágának vezetője, Russel Stokes már be is jelentette, hogy egymilliárd dolláros (270 milliárd forintos) költségcsökkentésre készül a GE Power összehúzásával párhuzamosan, és csökkenti a következő évek értékesítési előrejelzéseit is. Ez magyarra fordítva elbocsátásokat, piacvesztést, átmeneti eladósodást és szigorúbb bérgazdálkodást jelent egyszerre.  

Anélkül, hogy minden részletet látnánk, mindenképpen felmerül, hogy a felvázolt tervek érinthetik a GE magyarországi működését is. Az amerikai cég kilenc üzletágban van jelen nálunk, többek között az olaj- és gáziparban, az energiatermelésben és világításban, a légi közlekedésben és különböző digitalizációval foglalkozó területeken (pdf).

A GE az egyik legnagyobb magyar vállalat tizenegy gyárral, öt k+f és három üzleti központtal.

A cég tizenhárom magyar városban tízezernél is több embernek ad munkát, úgy, hogy közel teljes termelését exportálja, ami – ha alapvetően sérülne – esetleg megérződne a magyar gazdaság összteljesítményén is. A GE Power, ahol a nagy költségcsökkentést tervezik, egy elég nagy gyárral van jelen Magyarországon. Az utóbbi időben is voltak leépítések a GE magyarországi részlegein, a GE Currenttől több száz embert bocsátottak el – igaz, pont ebben az időben jelentették be, hogy az energetikai részleghez tartozó veresegyházi üzemhez felvesznek háromszáz embert.

Megkerestük a GE magyarországi illetékeseit, hogy magyarázzák el az anyacéggel kapcsolatos fejleményeket, és mondják el, mindez hogyan érintheti az itteni működést, de az itteni vezetés egyelőre nem kommentálja a fejleményeket. 

(Fotó:AFP/Europress) 

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat GE general electric Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Stubnya Bence
2025. április 23. 17:11 Vállalat

Magyarországi tervein is változtatott a BYD az európai terjeszkedésének kudarcai alapján

Több intézkedést is elfogadott a cég a hibáiból tanulva. Szegeden olyan mérnököket is alkalmaznának, akik az európai ízléshez igazítanák az autóikat.

Stubnya Bence
2025. április 22. 05:50 Élet, Vállalat

Jó a fizetésük és szeretik a munkahelyüket, épp ezért alapítottak egy saját szakszervezetet

Legkevésbé sem gondolná az ember, hogy épp a Bosch informatikusai alapítanak érdekvédelmi szervezetet, pedig nagyon is logikus, hogy ez történt.

Vámosi Ágoston
2025. április 20. 15:55 Vállalat

Venni mindenhol lehet angolul, de eladással próbálkozni csak helyi nyelven érdemes

A nyelvtudás és a szimpátia a két legfontosabb tényező, amikor egy kis- vagy középvállalkozás exportra kezd termelni.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. április 25. 15:24 Világ

A magyar kormány kivár, a lengyelek tovább fegyverkeznek az uniós pénzügyi engedéllyel

Már eddig is ők költötték a legtöbbet a hadseregre a NATO-tagállamok közül gazdaságarányosan, de ezt kevésnek látják az orosz fenyegetés árnyékában.

Elek Péter
2025. április 25. 13:12 Világ

Lehet logika Trump viselkedésében, de megéri?

Meglepő, túlzott és közgazdaságilag nehezen indokolható az elnök vámpolitikája, de az legalább már látszik, hogy a célkeresztben elsősorban Kína van.

Hajdu Miklós
2025. április 24. 17:30 Élet

Könnyebb hozzájutni a 3+3 milliós felújítási ingyenpénzhez, és van még belőle bőven

Egymást érik az otthonfelújítási programmal kapcsolatos könnyítések, lassan talán kiismerik a potenciális pályázók a lehetőségeket.