Hírlevél feliratkozás
Szentkirályi Balázs
2017. október 18. 15:47 Pénz, Vállalat

Nem adósodtak még el annyira a magyarok, hogy vége legyen a lakáspiaci áremelkedésnek

Sokan találgatják, hogy meddig emelkedhetnek még a lakásárak az elmúlt két év meredek drágulása után. Persze erre rengeteg tényező hat, de kiemelkedik közülük a hitelezés lendülete. Ez alapján a jó vagy rossz hír az, hogy még bőven van följebb, és ezt egy most megjelent adatsor is megerősíti.

Az egyik ilyen a KSH napokban közzétett lakossági lakáshitelekről szóló elemzése. Ebből kiderül, hogy idén az első félévben 264 milliárd forintnyi lakáshitelt vettünk fel. Ez negyedével több a tavalyinál, ami nagyon sok. Megjött az étvágyunk hitelből lakást venni.

Ennek többféle oka lehet: egyrészt a devizahiteles sokk hatására rengeteg az elhalasztott vásárlás, másrészt sosem voltak még ilyen olcsó forinthitelek. Most már ott tartunk, hogy kedvezőbb kamattal lehet forintban eladósodni, mint 2006-07 körül svájci frankban. És tavaly még jó négyzetméterárakon lehetett főleg használt lakásokat venni – tavaly előtt még ennél jobbak voltak az árak –, miközben a biztonságosnak tartott alternatív befektetési formák hozama alacsony volt.

A lényeg, hogy bárhonnan is nézzük, most teljesen racionálisnak tűnik az eladósodás. 

Viszont a piac még mindig nem telítődött, és ez további lakásdrágulást vetít előre.

Erre utal, hogy a 2008-as hitelkrach és gazdasági válság előtt volt olyan periódus, amikor az egy félév alatt folyósított lakáshitelek meghaladták a 400 milliárd forintot. Pedig az akkor jónak számító frankhitelek drágábbak voltak a mostani tényleg olcsó forinthiteleknél, és, mint utólag megtudtuk, jóval kockázatosabbak voltak az árfolyamhatás miatt.

Tehát, ha akkor – rosszabb feltételek mellett – túllengett az inga, miért ne történhetne meg ez újból? Az egyre gyorsuló hitelfelvételi kedv egyértelműen a további lakásdrágulás irányába mutat. És ez még akkor is igaz lehet, ha a következő években egyre több olyan új lakás jelenik majd meg a piac kínálati oldalán, amiket 2015-16-ban és utána kezdtek el építeni a kivitelezők. (Az ábrán az idei adatot pirossal jelöltük, mert a korábbi éves adatokkal szemben csak az első félév számait tükrözi.)  

 

Az aktuálisan folyósított lakáshitelek dinamikájától eggyel távolabb lépve van még egy érdekes mutató, amiből szintén arra lehet következtetni, hogy a vásárlás-eladósodás-hitelfelépülés ciklusa még jó darabig folytatódhat. A háztartások nettó pénzügyi vagyona érzékelteti a lakosság kockázati, eladósodási étvágyát. Ez alapján a drágulás irányába mutató trend még erősebbnek tűnik.

Az alábbi ábrán azt látjuk, hogy ha a megtakarításaink, befektetéseink, vállalkozásaink stb. összértékből levonjuk az összes tartozásunkat, akkor milyen nettó eredményt kapunk – és mivel a statisztikák csak a gazdaság látható részével számolnak, a valódi számok a méretes feketegazdaság miatt még a lenti összképnél is jobbak. Ebből az látszik, hogy a lakosság pénzügyi pozíciói évek óta folyamatosan javulnak, hiteltartozásból pedig egyre kevesebb van, most épp 7170 milliárd, amiből egyébként csak 3000 milliárd forint a lakáscélú hitel.

 

Bőven van még tere a hitelhalmozásnak, ezért a lakáshitelek továbbra is felfele mozoghatnak a lakásárakkal együtt.

(MTI Fotó: Jászai Csaba)

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Vállalat hitelezés lakásárak lakáspiac Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Debreczeni Anna
2024. április 2. 14:11 Pénz

Egyre több pénzt keresnek a külföldön dolgozó magyarok

Tíz év alatt több mint két és félszeresére, 197-ről 522 millió euróra nőtt a magyarok által külföldön megkeresett munkajövedelem.

Al-Hilal István
2024. március 29. 04:32 Pénz

Csodálatos hetes? A GRANOLA jobb befektetés lehet

Az amerikai sztárrészvények tündöklése kockázatokat rejt magában, a legjobb európai vállalatokat viszont sokkal kedvezőbb árazás mellett lehet megvásárolni.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.