Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2025. január 27. 10:36 Adat, Tech

Kevés magyar cég használ mesterséges intelligenciát

Bár nagyot nőtt egy év alatt az aránya, Magyarországon még mindig meglehetősen visszafogottan használják a vállalatok a mesterséges intelligenciát az Eurostat friss adatai szerint.

  • A 10 főnél több alkalmazottat foglalkoztató magyarországi cégeknek csupán 7,4 százaléka használt 2024-ben MI-t, ez épp duplája a 2023-as 3,7 százaléknak, de így is a negyedik legalacsonyabb mérték az unióban.
  • Az MI használatában a skandináv és Benelux államok, illetve kisebb meglepetésre Szlovénia járt az élen tavaly.
  • Dániában közel járnak ahhoz, hogy minden harmadik cégnél legyen valamilyen formában mesterséges intelligencia, a jelenlegi arány már 27,6 százalék.
  • Az egykori keleti blokk országai közül egy év alatt nagyot ugrott előre Észtország.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkOlyat villantott a Google, hogy az elemzők is csak vakarják a fejüketA december közepén bemutatott kvantumcsippel olyan összetett problémákat is meg lehet majd oldani, amire eddig nem volt lehetőség.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKapzsi fiatalokat, hiszékeny időseket és céges profikat is csőbe húznak az online csalókEgyre kifinomultabban és gyorsabban dolgoznak az online pénzügyi csalók; ha túl jó egy ajánlat ahhoz, hogy igaz legyen, akkor az átverés.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAtom- és gázenergia fogja táplálni a jövőt meghatározó technológiátVersenyt futnak az energiaellátásért a mesterséges intelligencia fejlesztésére hatalmas összegeket költő amerikai informatikai vállalatok.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Tech Dánia Észtország mesterséges intelligencia szlovénia technológiai vállalatok vállalatok Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Avatar
2025. május 21. 16:36 Adat, Közélet

Miért ne tudná saját pénzből emelni a tanárok bérét a kormány?

Az egyetemek felé súlyozta át az oktatási kiadásokat a kormány, ezért lenne nehezebb csak hazai forrásból emelni a közoktatásban dolgozók bérét.

Stubnya Bence
2025. május 21. 14:02 Adat, Világ

Nem is állnak olyan rosszul a magyar fizetések a régiós mezőnyben

A magyar nettó átlagbérek meghaladták a szlovák, cseh, román, lett, észt béreket is az árkülönbségek kiszűrését lehetővé tevő vásárlóerő-paritáson számolva.

Hajdu Miklós
2025. május 20. 12:46 Adat

Egyre inkább a béreken is meglátszik a magyar gazdaság vergődése

Tovább csökkent a bérnövekedés üteme, és a gazdaság stagnálása miatt egyelőre nem látszik, mikor lehet erősebb a keresetek infláció feletti bővülése.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. május 22. 13:05 Tech, Vállalat

Új szakaszba lép az eladók nélküli boltok hazai elterjedése a Szegen megnyitott üzlettel

Szegeden nyitott meg az ország valószínűleg első hibrid működtetésű üzlete. A technológiát szlovák és cseh Coopokban is alkalmazzák.

Vámosi Ágoston
2025. május 21. 11:17 Vállalat

Meg vannak számlálva a titkosított fizetések napjai

A jövőre már kötelező átláthatóság komoly feszültségeket okozhat a munkahelyeken, ha nem készülnek fel a cégek a felmerülő kérdések megválaszolására.

Mészáros R. Tamás
2025. május 21. 06:05 Világ

Hatalmas bukást kockáztat azzal, ahogyan Trump a nyersanyagokat hajszolja

Grönland vagy Ukrajna erőforrásainak megszerzése ártana az amerikai olajiparnak és a zöldenergiába fektető republikánus államoknak is, miközben komoly külpolitikai költségekkel jár.