Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2023. május 5. 17:35 Tech

A kínaiak viszik piacra az évtizedek óta ismert technológiát, amivel lítiumos akkumulátorok is kiválthatók

Miután tavaly megtört a lítiumos akkumulátorok árcsökkenése, jókora figyelem szegeződött az alternatív energiatárolási lehetőségekre, amelyek kifejlesztésében mostanában jellemzően kínai cégek – például a Debrecenben is befektető CATL – járnak élen. A kínai akkumulátor- és járműipar egyik legújabb nagy lépése a Sehol E10X típusnevet viselő, nátrium-ionos cellákkal felszerelt gépkocsi piacra dobása, ami a lítium-ionos technológiához képest a gyártás felfutását követően megfeleződő árral és rövidebb töltési idővel kecsegtet, igaz, alacsonyabb kapacitás mellett.

Noha a konyhasó egyik összetevőjéről már a hetvenes évek óta tudott, hogy akkumulátorokban is alkalmazható, az eleinte az Egyesült Államokban, majd a 2010-es évek elején Japánban végzett fejlesztéseket Kínában finomították a közelmúltban a kereskedelmi forgalomba hozható szintig – ez ráadásul már nem az első eset, amikor a kínai akkumulátoripar nagyot lép előre a versenytársaihoz képest egy már ismert technológia fejlesztésében, a szokásos lítiumionos akkumulátoroknál olcsóbban előállítható lítium-vas-foszfát (LFP) alapú cellák esetében is hasonló történet zajlott le nemrégiben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÓriási ziccert hagyott ki Amerika húsz évvel ezelőtt, amire Kína lecsapott - és úgy tűnik, bejön nekikLítiumos akkumulátorból az olcsóbbik típust szinte csak Kínában gyártják, ami a fokozódó árversenyben több autógyártó figyelmét keltheti fel.

A nátrium-ionos akkumulátorok fejlesztése manapság leginkább Csangsa városában történik, ahol a technológiához értő vegyészek és mérnökök ezreit képezi a helyi egyetem, miközben labor- és gyártókapacitások is rendelkezésre állnak, derül ki a New York Times beszámolójából. Sőt, a városban épül az egyik első nagy nátrium-ionos akkumulátorgyár, és már nemzetközi szereplők is megjelentek: a legnagyobb vegyipari gyártóként számon tartott német BASF is megnyitotta csangsai kutatóközpontját.

A lítium- és nátrium-ionokon alapuló akkumulátorok ráadásul sok szempontból nagyon hasonlók egymáshoz, így akár ugyanazon berendezések használatával is előállíthatók. Noha a már említett Sehol típusú gépkocsikba egy kisebb akkumulátorgyár szállítja a cellákat, a lítium árának 1-3 százalékáért beszerezhető

nátrium alkalmazásában a CATL is meglátta a lehetőséget,

már 2021 júliusában bejelentette, hogy készen áll a nátriumtartalmú akkumulátorok szállítására.

A világ legnagyobb elektromosautó-akkumulátorgyártója nátrium- és lítiumcellákat egyaránt tartalmazó akkucsomagok gyártását tervezi, ötvözve a nátriumcellák alacsony árát és időjárásállóságát a lítiumcellák megnövelt hatótávolságával. A nátriumos akkumulátorok egyik legnagyobb előnye ugyanis a kedvező árukon túl, hogy a töltésüket jól tartják fagypont alatti hőmérsékleten is, ami a lítium-akkumulátorokra kevésbé jellemző. A kínai Chery mindenesetre az idén kezdi beépíteni a gépkocsijaiba a CATL nátrium-ionos akkucsomagjait.

A nátriumos cellák azonban vélhetően nem az elektromos autókban, hanem a nap- és szélerőművek által megtermelt elektromos energia átmeneti tárolására szánt telepekben jelenhetnek majd meg nagyobb számban. A megújuló energiaforrásokra áttérő közműszolgáltatók is egyre nagyobb igényt mutatnak az energiatárolók iránt, sokuk már most is működtet óriási, egyelőre zömmel lítiumionos akkumulátorokat, amelyek révén áthidalhatóvá válik, ha az időjárásnak kitett erőművek kínálata és a fogyasztók kereslete nem egy időben jelentkezik – a CATL ezen a területen is vizsgálja a nátriumos technológia alkalmazhatóságát az amerikai lap értesülései szerint.

Az új technológia további előnye, hogy nincs szükség hozzá olyan ritka anyagokra, mint a főként Afrikában bányászott kobalt és az elsősorban Indonéziában, Oroszországban és a Fülöp-szigeteken kitermelt nikkel. Sőt, a lítium iránti kereslet is mérséklődhet a nátriumos akkumulátorok térhódításával.

Biztos vagyok benne, hogy bizonyos alkalmazási területeken lítium helyett nátriumot látunk majd.

– mondta Mike Henry, a világ egyik legnagyobb bányavállalatának számító BHP vezérigazgatója a New York Timesnak.

Az akkumulátorgyártás okozta környezetszennyezés alakulása azonban kérdéses, ugyanis ipari mennyiségben a nátrium alapvetően az üveggyártásban is használt nátrium-karbonátból nyerhető ki, aminek egyszerűen kitermelhető lelőhelyei döntően az Egyesült Államok területén találhatók. Kína vonakodik az amerikai importtól és természetes szódakészletei minimálisak, kénytelen mesterséges módon előállítani nátriumionos akkumulátorgyártáshoz szükséges alapanyagot, aminek energiaigényét egyelőre szénerőművek fedezik, továbbá a lúgos termékek a vízszennyezés veszélyével fenyegetnek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech akkumulátorgyártás catl lítium-ion nátriumionos akkumulátor Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Váczi István
2023. november 24. 09:19 Tech, Vállalat

Sokkal olcsóbbá válhatnak az e-autók a következő pár évben

A Goldman Sachs kutatói szerint két év múlva már azonos költségszintre kerülnek az elektromos autók a benzinesekkel és a dízelekkel.

Torontáli Zoltán
2023. november 23. 12:17 Közélet, Tech

Nem volt életszerűen kitalálva a napelemes támogatási program, máris módosítják

A jelek szerint a szakmának sikerült meggyőznie a minisztériumot, hogy a piaci körülményeknek megfelelően alakítsa a feltételeket.

Torontáli Zoltán
2023. november 23. 04:37 Élet, Tech

Később szabadulunk meg a bolti papírnyugtától, de kapunk több hasznos funkciót

Jövő július volt a terv, az adótörvény módosításában azonban már 2025 szerepel, de legalább megágyaztak az okos megoldások lehetőségének is.

Fontos

Stubnya Bence
2023. december 2. 13:08 Vállalat

5 év alatt feleződött a makói Continental állománya, most újra embereket küldenek el

2018 szeptemberében még több mint háromezren, idén szeptemberben már csak a 1660-an dolgoztak a makói üzemben.

Nagy Zsolt
2023. december 2. 04:34 Közélet, Podcast

Minden élőlényben ott ketyeg egy belső óra, de mi a sajátunkat egy évszázada elállítottuk

A G7 Mentés másként című podcastjának vendége Dr. Preubl György pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója.

Hajdu Miklós
2023. december 1. 18:19 Közélet

Nem volt teljesen váratlan az Országos Meteorológiai Szolgálat megszüntetése

Többször is átalakítást ígért a kormány: most megszünteti a szervezetet és egy állami Zrt.-re bízza az időjárás-jelentéseket.