Hírlevél feliratkozás
Galácz Ábel
2022. január 27. 10:24 Támogatói tartalom, Tech

Tíz év alatt hússzorosára nőtt a technológiai startupok értéke a régióban, főleg az USA fektetne be

(A cikk szerzője Galácz Ábel, a scale-up befektetésekre szakosodott Lead Ventures vezérigazgatója)

A régiós technológiai startupok értéke csaknem meghússzorozódott 2010 óta, miután a nyugat-európai és a tengerentúli befektetők is egyre nagyobb fantáziát látnak a scale-upok és az érett technológiai cégek finanszírozásában. A magyar célpontok iránt főként svéd, finn és francia érdeklődés mutatkozik, de az amerikai befektetők is megjelentek nálunk, amelyek a térség egészében már a legdominánsabbak.

A 2010-es 10 milliárd euróról 2021-re 186 milliárdra nőtt, tehát közel meghússzorozódott Kelet-Közép-Európa technológiai startupjainak értéke. Míg az előző évtized indulásakor a kisebb ügyletek domináltak, 2017-től kezdődően egyre meghatározóbbá váltak a 100 millió euró feletti tranzakciók. A tavalyi év első felében már a tranzakciók összértékének 55 százalékát nagy volumenű dealek adták, amelyek jellemzően a scale-upokat érintenek. A scale-upokról bővebben a csillagra (*Miközben a startup kategóriába az induló, tehát az ötletük kidolgozását épp csak megkezdő cégek tartoznak, a scale-up már „felső tagozatos” vállalkozásnak számít: olyannak, amelyik már letett valamit az asztalra, bebizonyította életképességét, és abban a fázisban van, hogy célirányos finanszírozással a nemzetközi piacokon is jó eséllyel vesse meg a lábát. Az ötlet skálázhatósága egyébként már a startupokba fektetőknek is fontos szempont, hiszen ez alapozza meg az induló cég hosszú távú növekedési kilátásait is.) kattintva lehet tájékozódni.

Miközben az induló startupok finanszírozásában a hazai, tehát a régióból érkező befektetők számítanak partnernek, a scale-upok és az érett technológiai cégek finanszírozásában egyre nagyobb előszeretettel vesznek részt nyugat-európai és/vagy amerikai befektetők. A scale-up fázisban gyakorta magasabb tőkeigény jellemző, mint az induláskor, és ez a fejlettebb országokból érkező befektetők ingerküszöbét is eléri. Ezeknek a vállalkozásoknak ráadásul már van története, kézzelfogható eredményeik, korábbi befektetőik, és ezek mind erősítik a távolról érkezett finanszírozók bizalmát.

Ami egyre nagyobb, hiszen a 2020-as visszaesés után tavaly már a 2019-es értékeket meghaladó, 5,4 milliárd euró értékű kockázati tőke érkezett ezekbe a cégekbe, amelyek között egyre több unikornis, azaz legalább 1 milliárd dollárt érő társaság tűnt fel 2015-öt követően. Ilyen a számítógépekhez távoli elérést biztosító magyar LogMeIn vagy a cseh Rohlik online szupermarket.

A technológiai cégek finanszírozásának klasszikus útja korai fázisú hazai hátterű finanszírozással veszi kezdetét. Ezt hazai vagy külföldi hátterű scale-up befektetők belépése követi, amilyen a magyar Lead Ventures vagy a lengyel OTB Ventures. Ezek a szereplők sok esetben áthidaló finanszírozást nyújtanak a régiós scale-upoknak, mielőtt felfedeznék őket a nyugat-európai vagy amerikai befektetők. Az érett cégeket már jellemzően utóbbiak finanszírozzák, amíg azok felvásárlási célpontokká nem válnak vagy tőzsdére nem mennek. Ehhez persze – már a nyitólépéshez is – fejlett kockázatitőke-ökoszisztémára van szükség. Ahol ez hiányzik – például Romániában vagy Ukrajnában -, ott a vezető scale-upok fejlettebb piacokra helyezik át a székhelyüket, ahol könnyebben tudnak finanszírozást bevonni.

A fentebb leírt, a kirívóan magas eseti tranzakciók térnyerését hozó trend azzal is jár, hogy a régió lokális befektetőinek részesedése a 2015-ös 25 százalékról tavalyra 10 százalék alá esett, ha a finanszírozott összegek volumenét vesszük alapul. Ezen a téren már egyértelműen az amerikai befektetők dominálnak: 50 százalék feletti a részesedésük, míg a Nyugat-Európából érkezőké 20 százalék körüli.

A magyar piac viszont másképp fest: nálunk a svéd Creandum, a finn Inventure és francia Partech számít a legaktívabb külföldi scale-up befektetőnek. Ezek közül az előbbi a kollaboratív íráshoz eszközt fejlesztő Craft, a csalásmegelőző megoldást kitaláló Seon, valamint a számítógépes tervezéshez intuitív és felhasználóbarát megoldást nyújtó Shapr3D finanszírozásában vett részt. A régióban négy befektetéssel is büszkélkedő Inventure az autóipari kommunikációs platformot és okosváros-megoldásokat fejlesztő Commsigniába, valamint az önjáró autókhoz rendszereket építő AImotive-ba invesztált. A francia cég a magyar szereplők közül szintén benne van a Commsigniában, továbbá a mobilalkalmazások fejlesztőinek platformot létrehozó Bitrise-ban, és ezeken kívül öt másik régiós cégbe is beszállt.

A Bitrise egyébként 60 millió dolláros befektetési körével – megelőzve a 32 millió eurót összegyűjtő AiMotive-ot – elvitte a legnagyobb scale-up tranzakciónak járó pálmát Magyarországon, ahová az év elején megérkezett az Accel is. Az amerikai kockázatitőke-befektető újonnan kialakított, biológiára és technológiára fókuszáló portfóliójának első befektetése a Turbine AI volt: a magyar startup mesterséges intelligencián alapuló, saját szoftveres platformjával teszi hatékonyabbá és gazdaságosabbá a gyógyszerfejlesztést.

Az anyag elkészítéséhez felhasznált források a csillagra (*Invest Europe CEE 2020 report, Dealroom CEE report és a Lead Ventures saját kutatásai) kattintva érhetők el.

A cikk megjelenését a Lead Ventures támogatta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Támogatói tartalom Tech Olvasson tovább a kategóriában

Támogatói tartalom

Bucsky Péter
2024. március 28. 12:41 Támogatói tartalom, Tech

Hidrogén-rásegítéses elektromos autóbuszokkal hatékonyabban zöldíthető a hazai buszállomány

Még keresik az ideális alternatív megoldást a buszüzemeltetők, de a Mercedes-Benz hidrogénes megoldása költséghatékony működésével áttörést hozhat a fenntartható közösségi közlekedésben.

Bucsky Péter
2024. március 8. 14:42 Támogatói tartalom, Tech

Magyar gyártású midibuszokkal tehető népszerűbbé a közösségi közlekedés

A hazai gyártású Mercedes-Benz Sprinterek átvették a vezető szerepet a midibuszok piacán.

László Pál
2024. február 6. 15:35 Podcast, Támogatói tartalom

Űrhajós nem, influencer annál inkább lenne a legtöbb általános iskolás

Az alfa generációs magyar gyerekek 55 százaléka már pénzt is keresett, kétharmaduk a technológia segítségével, felük közösségi média platformokon, míg negyedük online streamelésen keresztül jutott bevételhez.

Fontos

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Hartvig Áron
2024. április 10. 04:34 Közélet

Ezentúl csak akkor lesz napelem a magyar háztartásokban, ha a hozzá tartozó akkumulátorra nagy támogatás jár

A jelenleg zajló háztartási napelempályázat egy dolgot már a lezárása előtt bizonyított: akkumulátorok nélkül többé nem kerülnek napelemek a háztetőkre.