Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. augusztus 30. 11:11 Tech

Csomag igen, utas nem – alig győzik átalakítani az utasszállító repülőgépeket teherszállítókká

Az utóbbi időben olyan nagy lett az igény a teherszállító repülőgépek iránt, hogy az Israel Aerospace Industries (IAI) egy héten belül két olyan telephely megnyitását is bejelentette, ahol használt utasszállító repülőgépeket alakítanak át teherszállítási célra.

Ebben az esetben nem arról van szó, mint amit a koronavírus-járvány első szakaszában sok légitársaság megtett, hogy egyszerűen csomagokat vitt az utasszállító gépein. Egyébként ennek is volt több fokozata, a Wizz Air-nél például csak letakarták a széksorokat, más társaságoknál azonban el is távolították őket. Egy gép végleges teherszállítóvá alakítása azonban az utóbbinál is jóval nagyobb beavatkozás. Ezt mutatja röviden az IAI kisfilmje:

A teherszállító gépek iránti igényt több tényező is növeli. Egyrészt még mindig jóval kevesebb hosszú távú repülőjárat közlekedik, mint a járvány előtt, márpedig ezek az utasokon és poggyászaikon kívül sok tonnányi árut is tudnak szállítani. Ezzel szemben a fapadosok nem foglalkoznak teherszállítással, már csak azért sem, mert keskeny törzsű gépeikre jó, ha az utasok poggyászai felférnek maradéktalanul.

Másrészt a járvány a feje tetejére állította az ellátási láncokat a világban, hajóval továbbra is sokkal nehézkesebben és drágábban lehet célba juttatni a szállítmányokat, mint korábban. Ez azt is jelenti, hogy egyre több az olyan áru, amelynél már versenyképes alternatíva a légi szállítás. Közben a visszaesett légi utasforgalom miatt felgyorsult a régebbi, nagyméretű repülőgépek nyugdíjazása, amelyek hagyományosan az átalakítás alanyai.

Az izraeli légi ipari vállalat múlt héten jelentette be, hogy – kiegészítendő saját, ugyanezt a tevékenységet végző tel-avivi létesítményét – Abu-Dzabiban két szerelősort helyez üzembe, ahol Boeing 777-300ER gépeket alakítanak át teherszállítóvá. A szóban forgó telephely egyébként az Etihad légitársaság karbantartó bázisa, a kooperációt politikailag az tette lehetővé, hogy Izrael és az Arab Emírségek rendezte diplomáciai kapcsolatait.

Ahogy a Bloomberg írja, az IAI szerint a következő öt évben 150 hasonló átépítésre lesz igény. Ehhez hozzájárul, hogy bár a 777-nek létezik eleve teherszállításra épített verziója is (777F), de az a kisebb, 777-200-as verzión alapul, így a teherszállító kapacitása is csekélyebb. Az átalakítás egyébként körülbelül 130 napot vesz igénybe.

Az igényeket mutatja, hogy az IAI egy héttel korábban jelentette be, hogy Etiópia fővárosában a helyi nemzeti légitársasággal együttműködve Boeing 767-eseket alakít át teherszállítóvá. Ezt jelenleg odahaza és Mexikóban végzi, míg Kínában 737-eseket épít át, és az utóbbi tevékenységet Nápolyban is elkezdik egy idei megállapodás nyomán.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTökélyre vitték a zsúfoltságot a Wizz Air gépein, és ez most jó hírMár több mint ötvenszer fordultak a társaság gépei Kína és Magyarország között utasok nélkül, egészségügyi felszereléseket szállítva.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkUtasok helyett tonhallal és kütyükkel a fedélzeten igyekeznek túlélni a légitársaságokA teherszállítás fellendülése a légitársaságok vigasza, ami azonban csak a gigantikus veszteségek enyhítésére elég.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech Boeing Boeing 777 légi közlekedés légiáru-forgalom légiközlekedés légitársaságok Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Torontáli Zoltán
2024. október 10. 16:44 Élet, Tech

Úgy tiltották be az erkélynapelemeket, hogy nyitva hagytak pár kiskaput

Mi az erkély, a loggia és az előtető? Ez a kérdés kulcsa.

Torontáli Zoltán
2024. szeptember 27. 04:52 Tech, Világ

Mire jó az energiacímke, ha ekkora káosz van mögötte?

Itt egy A kategóriás mosógép, ajánlunk hozzá egy A+++-20%-os szárítót, tévéből viszont a G kategóriás a legújabb. Érthető? Nem csoda, ha nem, és erről nem a fogyasztók tehetnek.

Vermes Nikolett
2024. szeptember 1. 04:50 Élet, Tech

Kapzsi fiatalokat, hiszékeny időseket és céges profikat is csőbe húznak az online csalók

Egyre kifinomultabban és gyorsabban dolgoznak az online pénzügyi csalók; ha túl jó egy ajánlat ahhoz, hogy igaz legyen, akkor az átverés.

Fontos

Al-Hilal István
2024. október 11. 04:41 Pénz

Hogyan lehet befektetni egészségügyi cégekbe, hogy az ne legyen dupla vagy semmi játék?

A tudományos eredmények előrejelzése helyett a megbízható alapokkal rendelkező minőségi vállalkozások azonosítás lehet a nyerő megközelítés.

Mészáros R. Tamás
2024. október 10. 04:40 Közélet, Világ

Kína egyik uniós hídfőállása lett Magyarország, de ki fog ebből hasznot húzni?

A magyarhoz hasonló stratégiák eddig nem sok haszonnal, cserébe viszont jelentős kockázatokkal jártak.

Bucsky Péter
2024. október 9. 04:41 Élet, Közélet

Gáláns aprópénzszórás lehet a családi adókedvezmény megduplázása

Kis lépés az államnak, nagy lépés a választási kampánynak. A szegényeknek inkább a családi pótlék emelése jönne jól, de arról nincs szó.